Közismert és közkedvelt madarunk. Dallamos hívóhangját lakótelepek, bevásárlóközpontok parkolóiban, sportpályák, vasúti pályák, töltések, útkereszteződések mentén mindenütt hallhatjuk.
Mint minden pacsirta,ez is leginkább a talajon mozog. Apró léptekkel futkos a nyílt területeken, ha pillanatokra megáll, már el is veszítjük szem elől. Rejtőszínű tollazatával beleolvad környezetébe, szinte láthatatlanná válik. Valamikor, az autók előtti időkben, amikor még lovaskocsik járták Budapest utcáit, a búbos pacsirta még gyakoribb volt a városban. A téli időszakban, a gőzölgő lócitromok körül serénykedve igyekezett valami ehetőt találni. Herman Ottó meg is jegyezte egy korabeli írásában, hogy „amíg lovak lesznek Pesten, addig a búbos pacsirta is itt lesz...” Nos, a lovak ugyan eltűntek Pest utcáiról, a búbos pacsirta azonban maradt. Igaz, hogy kijjebb szorult a városból a peremkerületekbe, lakótelepekre, parkolókba. Fészkét a talajon kapart kis gödröcskébe rejti, de gyakran fészkel panelházak lapos, gyöngykaviccsal felszórt tetején is.Népi nevei: pipiske, búbos pityer, kontyos pacsirta, butykás kató, pisitnek.
Galerida cristata (LINNAEUS, 1758)