Búbospacsirta
Közismert és közkedvelt madarunk. Dallamos hívóhangját lakótelepek, bevásárlóközpontok parkolóiban, sportpályák, vasúti pályák, töltések, útkereszteződések mentén mindenütt hallhatjuk.
Mint minden pacsirta,ez is leginkább a talajon mozog. Apró léptekkel
futkos a nyílt területeken, ha pillanatokra megáll, már el is veszítjük
szem elől. Rejtőszínű tollazatával beleolvad környezetébe, szinte
láthatatlanná válik. Valamikor, az autók előtti időkben, amikor még
lovaskocsik járták Budapest utcáit, a búbos pacsirta még gyakoribb volt a
városban. A téli időszakban, a gőzölgő lócitromok körül serénykedve
igyekezett valami ehetőt találni. Herman Ottó meg is jegyezte egy
korabeli írásában, hogy „amíg lovak lesznek Pesten, addig a búbos pacsirta is itt lesz...” Nos, a lovak ugyan eltűntek Pest utcáiról,
a búbos pacsirta azonban maradt. Igaz, hogy kijjebb szorult a városból a
peremkerületekbe, lakótelepekre, parkolókba. Fészkét a talajon kapart
kis gödröcskébe rejti, de gyakran fészkel panelházak lapos,
gyöngykaviccsal felszórt tetején is.
Népi nevei: pipiske, búbos pityer, kontyos pacsirta, butykás kató, pisitnek.
Galerida cristata (LINNAEUS, 1758)