A 2023-ban 25 éves Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet névadó vízfolyának a Hajta-pataknak a sorsa igen különleges. Térségében jelentős természeti értékek maradtak fenn, melyek megőrzésének a kulcsa a víz. A DINPI immár a 3. projekjét készíti elő, mellyel remélhetően hosszú távon javulnak a vízhiányos térség kilátásai.
A DINPI átfogó vizes élőhely-fejlesztési projektének második eleme („A Tápió-Hajta kisvízfolyásainak komplex fejlesztését célzó beruházások előkészítése” című projekt) helyszíne a Jászberény közigazgatási területére (a Jászfelsőszentgyörgy és Nagykáta felé) eső kiterjedt Hajta-mocsár vízpótlása.
A hajdan lefolyástalan, kiterjedt mocsaras, lápos mélyedés a múltbéli vízrendezések, majd a klímaváltozással járó növekvő aszályhajlam miatt kiszáradt. A DINPI a terület mellett elfolyó, kanalizált Hajta patakon zsilip építésével, víz kivezetésével kívánta mérsékelni a terület kiszáradását, a vízigényes élőhelyek és fajok visszaszorulását. A Hajta patakból történő vízpótlás mellett előkészítés alatt áll a Zagyvából történő vízpótlás és más, a talajvíz szintjét emelő megoldások alkalmazása is.
A kiszáradás kockázata miatt egy csatornákkal összekötött tóka rendszer is kiépítésre került. A kis tavacskák aszályos időszakban a vízi élővilág utolsó menedékhelyei, refúgiumai.
A terület természetes domborzati adottságai és kiterjedése miatt jelentős víztározókapacitással is rendelkezik, illetve éppen ezért nehéz teljes körű vízellátása.
A további beavatkozások esetében az esetleges víztöbbletet az Öreg-Hajta elhagyott medereibe és az Ős-Zagyva holtágaiba tervezik vezetni. A továbbvezetés lehetőségét korszerű , szemléletes technológiával is vizsgáltuk, melyről részletesebben, videókkal itt számolunk be. Ide a modellezéses aloldal linkje és viszont!
A projektről további információk érhetők el itt:
https://www.youtube.com/watch?v=6cO1sHjS-ow
· térkép: GIS-alapú térképkivágat
· fotó: pótlás: DI, esetleg: NA