A nemzeti park másik névadója az év nagy részében jelentéktelen vízfolyásnak tűnik, ám az itt élők jól tudják, hogy valós a megtisztelő cím, amely hazánk legszeszélyesebb folyójává tette az Ipolyt. Majd’ kilencszázszoros különbség mutatkozik a kisvízi és az árvízi vízhozam között, melynél nagyobbat csak a Tisza produkál a Kárpát-medencében.
Az Ipoly a szlovákiai Vepor-hegység mintegy 1100 méteres oldalából indulva, 5000 km2-es vízgyűjtővel, alig 220 kilométert megtéve – a balparti mellékfolyók közé sorolódva – ömlik Szobnál a Dunába.A folyó méretéhez képest jelentős vízgyűjtő magában rejti, hogy egy-egy heves esőzést követően vagy a hirtelen beköszöntő tavaszokon meginduló olvadáskor óriási víztömeg mozdul meg és terül szét a folyót kísérő területeken. Ez a folyó dinamikája által meghatározott módon zajlik, amelyet a korábbi századokban figyelemmel kísértek az itt gazdálkodók, akik jól tudták, hogy felesleges és káros ezt túlszabályozni.
Az ipari fejlődés erősödése, majd a technokrata korszellem által uralt időszakok azonban jelentős nyomot hagytak az Ipoly völgyén is: számos kanyarulat levágásával mintegy 50 kilométerrel sikerült „megrövidíteni” a természetet, valamint kiépítettek hat mederduzzasztót. Az elképzelések szerint mindez a folyó megzabolázását és a kiszámítható vízhozamot kellett volna, hogy eredményezze.
Azonban a kiegyenesített, felgyorsult folyó néhány évtized alatt jelentősen „berágta magát”, azaz a meder kimélyült, ezzel együtt a környékbeli falvakban a talajvíz vészesen lesüllyedt. A duzzasztók mesterséges akadályként állják útját a szaporodási időszakban a Duna felől érkező halaknak, amelyek így nem érhetik el eszményi ívóhelyeiket.
Szerencsés módon – különböző okok folytán – az Ipoly bizonyos szakaszai kimaradtak a szabályozásból. Ilyen az Ipolyszög - Hont közötti 30 kilométeres szakasz, amelynek közel 3000 hektár kiterjedésű területét védi 1997 óta a Duna-Ipoly Nemzeti Park. A törvényes oltalom 2001 óta nemzetközi elismertséggel párosul a Ramsari Egyezmény révén. A folyóvölgy sajátossága, hogy ez egyike hazánk kevés kétoldalú (bilaterális) ramsari területeinek is, bár a szlovákiai Poiplie csupán 450 hektárt foglal magába.
A természetvédelmi törekvések korántsem a rezervátum-elmélet kiteljesedését jelentik. A hagyományos tájhasználat sokszor épp az értékes flóra és fauna fennmaradását szolgálja, így nem véletlen, hogy az Ipoly-völgyben extenzív rétgazdálkodást folytatunk saját legelő állatállománnyal, amely egyben az őshonos magyar szürke marha génmegőrzését is biztosítja.
A vadgazdálkodás – a sokat emlegetett, de rég félrebillent természeti egyensúly miatt – szintén az Igazgatóság feladatát képezi, ám a már említett vizes élőhelyek védelmét szavatoló Ramsari Egyezmény „bölcs hasznosítási” törekvéseit is felülírva itt az apróvad teljes kímélete valósul meg. Ennek látványos „tünete” az az évről-évre változó számban jelentkező, ezres nagyságrendű vadlúdtömeg, amely a folyó szlovák oldalán tapasztalható vadászati nyomás elől húzódik át nyugalmas elöntéseinkre.
Az Ipoly völgyének sokszínű és csodálni való természeti értékeit több tanösvényen próbáljuk bemutatni az erre fogékony és érzékeny érdeklődőknek a folyó mindkét oldalán, szlovák partnereinkkel karöltve. A tavaszi elöntéseken nyüzsgő madártömegeket megfigyelő-tornyok, a nyári kaszálók életének megismerését kijelölt, akár kerékpárral is bejárható útvonalak segítik.
