Barátposzáta
Április elején kertekben, parkokban, temetőkben felcsendül az a dinamikus, dallamos ének, amelyről a barátposzátát felismerhetjük.
Egyik leggyakoribb madarunk, fészkelő állománya hazánkban kb. 1
millió párra tehető. Verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. A hímek
fejteteje fekete, a tojóké (és a fiataloké) barna. Éneke jellegzetesen
két részből áll; egy halkabb csicsergő bevezető szakaszból, (bokorének)
amelybe gyakran utánzásokat is belesző, majd ez átvált egy hangosan
flótázó, csengő hangokból felépített befejező énekbe.
Tavasszal a hím érkezik meg előbb a költőhelyre és hozzálát a
fészeképítéshez. Több fészek építésébe is belekezd a revír területén, és
ezeket a tojó megérkezéséig éneklőhelynek használja. A madarászok, az
ilyen félkész fészkeket „füttyfészeknek” nevezik. A pár nappal később
érkező tojó azután kiválaszt egyet a fészekkezdemények közül és azt
közösen befejezik. A hím a tojások melengetésében is részt vesz, ezért
neki is kialakul a „kotlófoltja”.
Őszi vonuláskor a bodzásokban találkozhatunk a barátposzátákkal, ahol
a bodza termését fogyasztják. Október közepéig tartózkodnak hazánkban,
de minden évben megfigyelnek néhány átteleléssel próbálkozó egyedet is.
Népi nevei: barátka, barátfülemüle, papfülemile.
Sylvia atricapilla (LINNAEUS, 1758)