A gazdálkodás és a korábbi beruházások kedvező tapasztalatai alapján az Európai Unió által támogatott KEOP program segítségével készült el a Csíkvarsai-rét vizes élőhelyeinek legnagyobb léptékű – több mint 500 hektár kiterjedésű – természetvédelmi célú rekonstrukciója.
A Csákvár térségében lévő Csíkvarsai-rétet 1982-ben nyilvánították védetté. A rét a Vértesi Tájvédelmi körzet része, a DINPI tevékenységi területén található. Az országos védelem mellett Natura 2000 élőhely- és madárvédelmi terület is, valamint ökológiai folyosó magterület.
A tágas, lapályos, korábban is vizenyős terület mezőgazdasági művelésbe vonását meliorációs, lecsapoló beavatkozásokkal érték el. A terület még így is értékes élővilágának védelme érdekében a védetté nyilvánítást követően megkezdték, majd több lépcsőben folytatták a víz réten való visszatartását.
A legutóbbi vízmegtartó projektek 2009-ben és 2010-ben valósultak meg. Ekkor a Csíkvarsai-réten áthaladó, rétet lecsapoló Császár-víz töltéseit elbontották, mely eredményeképpen a vízfolyás nagyobb vízhozamai szélesen szétterülhettek a réten, az alvízi irányban lévő település kertjei pedig nem kerültek víz alá.
A réten szétterülő, onnan a zsilip megnyitása nélkül elfolyni nem tudó víz gazdag élővilág kialakulását és fennmaradását is elősegítette, emellett a kedvezőbb vízellátás nagyobb és biztosabb gyephozamokat tett lehetővé.
A lecsapoló árkok és gátjaik elbontásával a gyepkezelés is könnyebbé vált.
A Csíkvarsai-rét a rendszerváltás után a Pro Vértes Közalapítvány tulajdonába és kezelésébe került, mely szervezet azt megelőzően szorgalmazta és készítette elő a rét védelmét és állapotának javítását.
· térkép: GIS-alapú térképkivágat
fotó: pótlás