A természetes tájformálódás és a folyószabályozás révén számos ősi medermaradvány és holtág található alacsonyabb fekvésű tájainkon. E holtmedrek vízellátása, többek között, a táji vízháztartás javításában is fontos lehetőség.
A folyók, patakok medre természetesen is átalakul. Maga a nyomvonal is változik, mely következtében jellegzetes íves holtmedrek maradnak vissza.
A XIX. századi folyószabályozások során sok ezer km hosszan kanyargó patakból és folyóból hoztak létre tájat szárító, vízelvezető csatornát. A levágott kanyarokat sok esetben beszántották, feltöltötték. Kivételes eset, ha több kilométer hosszú hajdani patakmedrekkel találkozunk; működési területünkön egyes még meglévő medrek bevonását a vízmegtartásba, megkezdtük.
A levágott holtmedrek egy részét táji szintű rehabilitáció projektekkel, vízkivezetéssel élővé lehet tenni.
Sok esetben természetes víztározókként már jóval kisebb beavatkozás révén is képesek lennének a nagyvizek befogadására, ezzel az árvízi hozamok csökkentésére, a víz helyben tartására, melynek a termőföldek és élőhelyek szempontjából kiemelkedő jelentősége lenne.
Az Öreg-Hajta rehabilitációja (link) és annak modellezéssel vizsgált változatelemzése (link) esettanulmányokként szolgálnak a hajdani folyómedrek vízmegtartásba bevonása mentén.