Nemzeti parkunk névadó folyama – a Volga után – Európa második legnagyobb folyóvize, jóllehet jelentőségében messze elsőséget élvez.
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz a Göd és Esztergom (1670 - 1720 folyamkilométer) közötti szakaszon lévő területek tartoznak. A part menti ártéri erdők mellett legjelentősebbek a szigetek, köztük a Szentendrei-sziget természeti értékekben gazdag egységei. Néhol – mint a Sződ-Rákos-patak mentén – csatlakozó vizes és homoki élőhelyek is védettséget élveznek, s bár ezek látszólag távol esnek a folyótól, mégis könnyen beláthatóan a Duna egykori munkájának tanúi. Élőviláguk különleges és egyedi, esetenként bennszülött fajokkal tarkított.A közismert Dunakanyar, amelynek pleisztocén kori kialakulása – a vulkanikus hegyek közötti „útkeresés” és a Visegrádi-hegység Börzsönyről való leválasztása – a Kárpát-medence legnagyobb mértékű és hatású vízrajzi változása volt.
A folyó ezen szűk szakaszán felgyorsul, majd némileg elterül, így Nagymaros és Vác között új és újabb zátonyok, szigetek képződnek. Ezek szó szerint az élővilág utolsó menedékei (ún. refugiumok), hiszen a legtöbb part menti terület a beépítés vagy más közvetlen emberi használat hatása alatt áll; a felaprózódásból adódó értékvesztés, egyes fajok eltűnése látványos. Persze mindig vannak új betelepülők, ám a hódítók zöme a nem kívánt özönfajok köréből kerül ki. Ilyen az ártereken élő hazai honos fákat kiszorító zöld juhar vagy a mocsárréteket szó szerint elborító kanadai aranyvessző. Ezek térfoglalása ma már az egyszerű szemlélődő számára is felfogható és egyben elkeserítő mértéket ölt.
A folyót vízi szállítóútként használó teherforgalom mellett egyre erősödő nyomást jelent az óriási méretű személyszállító hajók problémaköre. Ez egyfelől a hajózás biztosítására szolgáló mederfenntartások (közkeletűen: kotrások) okán a zátonyok eltűnésével és a változatos meder megszűnésével, másfelől a jelentős hullámzástól tömegesen pusztuló halivadékkal jár, amelynek jól tapasztalható tünete az általános halhiány. Mindez – a dunai horgászok kedélyállapotának romlása mellett – a folyami ökoszisztémák működését is jelentősen zavarja.
A Dunakanyar tájképileg jelen állapotában is lenyűgöző, bár még magán viseli a néhány évtizedes bős-nagymarosi tervezett beruházások nyomát, illetve az esztétikai élményt rontja a Vác felett magasodó Naszály déli bányájának tájsebe.
A Duna mentén működő nemzeti parkok és egyéb védett területeket kezelő szervezetek közös gondolkodásából fejlődött ki a nemzetközi DanubeParks hálózat.
A Duna – kulturális tekintetben – mindig is összesodorta, „összemosta” a folyó mentén élő népek sorsát. A DanubeParks révén a természeti erőforrások és értékek védelmét és fennmaradását célzó tetteink a jövőben remélhetőleg úgy folynak majd össze, mint a Duna forrásvidéki és torkolati ágai.
