Fülemüle
Sokak szerint a legszebb énekű európai madár. Népi nevei nem ismertek, bár néhol fülemile néven emlegetik. A poéták által sokszor megénekelt „csalogány” nem más mint a fülemüle, sőt gyakran „bülbül”-ként is emlegetik. Ez utóbbi megnevezés azonban megtévesztő, mert a bülbülök afrikai madarak, nálunk nem élnek.
Dala, amelyet a madarászok „csattogás”-nak neveznek, ihlette az inkább költői, semmint népi elnevezését: a „csattogányt”.
A fülemüle hosszú távú vonuló, a telet Afrika trópusi tájain tölti.
Április közepén hangzik fel erőteljes csattogó éneke a dús aljnövényzetű
erdőkben, ártereken, bokrosokban.
Éjszaka is énekel, dala ilyenkor a legszebb, legváltozatosabb. Mint
az énekesmadaraknál mindig, csak a hím énekel. Dala tulajdonképpen egy
„hangkerítés”, amellyel felségterületének határait jelzi. Éneklés közben
ritkán látható, mert ha ki is ül néha magasabb ágakra, akkor is
takarásban marad.
Közeli rokona a nagy fülemüle – Luscinia luscinia hazánkban ma már
csak az ország északkeleti részén, a Tiszát és a Bodrogot kísérő
fűz-nyár ligeterdőkben költ igen kis számban. Éneke még a fülemüléénél
is szebb hangzású, lassú mély tónusú motívumokból áll.
A madarászok a nagy fülemülét: ligeti-, lengyel-, fekete-, barna fülemile-ként emlegetik.
Luscinia megarhynchos (C. L. BREHM, 1831)