Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Budai Tájvédelmi Körzet

A Budai-hegyek fokozódó beépülése, a természetes élőhelyek egyre gyorsuló pusztulása, nemcsak az élővilágot, de a folyamatot gerjesztő lakosság testi és lelki egészségét egyaránt veszélyeztetni kezdte. Így 1978-ban létrejött, a Budai-hegység nagy részének jogi védelmét biztosító, 10528 hektár területű Budai Tájvédelmi Körzet. Igaz, a budai térségben kisebb-nagyobb területeket már a korábbi években védetté nyilvánítottak, de a terület átfogó védelme csak ekkor valósult meg.

A Budai Tájvédelmi Körzet a Budapestet nyugatról övező, sok helyen mélyen a városba ékelődő, erdővel borított hegyvonulatokat foglalja magába.
A tájvédelmi körzet természetvédelmi oltalmának indokai és célkitűzései: az egyedülálló botanikai, zoológiai, földtani és tájképi értékek megőrzése; illetve a Főváros „tüdejének" megvédése.
 
A Budai-hegység, a Dunántúli-középhegység legváltozatosabb felépítésű, északkeleti tagja. A hegység fő tömegét a Keleti-Alpokéval rokon, középidei dolomitok és mészkövek adják. Ezeken kívül jelentős mennyiségben fordulnak elő más üledékes kőzetek is, így fiatal mészkövek, márgák, agyagok, homokkövek, az alacsonyabb részeken lösz halmozódott fel.
A hegység vetődésekkel erősen átjárt tömbjeit árkok, meredek oldalú szurdokok szabdalják fennsíkokra és sasbércekre. Míg a kőzetek többségét viszonylag jól mállasztják a felszíni vizek, a magnézium-vegyületei miatt nehezen oldható dolomit inkább csak repedezik, aprózódik, ezért több hegycsoportban is törmelékes lejtők, éles gerincek, sziklatornyok alakultak ki.
 A dolomitgerincek mentén összetalálkozó sziklaerdő – bokorerdő, hűvös és meleg sziklagyep mozaikok különleges hangulatú élőhelyek, a Budai Tájvédelmi Körzet legértékesebb részei, ahol néhány 100 méteren belül, akár 20-30 védett növényfaj, s legalább ennyi védett állatfaj egyszerre megtalálható. A szélsőségeket jól jellemzi, hogy 10 méteren belül találkozhatunk a szárazságtűrő, fénykedvelő homoki nőszirommal (Iris arenaria) és az üde, árnyas erdőkre jellemző hóvirággal (Galanthus nivalis) is.
 
Az ilyen területek közül három élvez fokozott védelmet: a Remete-szurdok környéke, a Budaörsi Kopárok, ahol a magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum) világállományának háromnegyede él és a Szénások Európa Diplomás Terület, amely a pilisszentiváni len (Linum dolomiticum) világállományát őrzi.
A Szénások-hegycsoport 1995-ben elnyerte az Európa Diplomát. A Budai-hegység (HUDI 20009), illetve a Budaörsi Kopárok (HUDI 20010) néven része az Európai Unio közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű (Natura 2000) területek hálózatának. A hegyek bennszülöttei Bármennyire is beépítettnek, agyonhasználtnak, taposottnak tűnik e táj, éppen a sokféle kőzetnek, a gazdag formakincsnek, illetve a központi fekvésnek köszönhetően, változatos élővilágnak ad otthont, így hazánk egyik legfajgazdagabb területe.
Az elmúlt 1 millió év során mintegy 15 nagyobb hőmérséklet-kilengés érte a Kárpát-medencét. Ezek mind az élővilág jelentős megváltozásával jártak. A nedves szubtrópusi erdők életközösségeit olykor hideg kontinentális puszta, máskor tundra, vagy tajga váltotta fel, a középhegységben magashegységi élővilággal. A lehűlések elmúltával a visszatelepedett meleg kontinentális és mediterrán jellegű élővilágot atlantikus, majd újra kontinentális váltotta fel. Szinte minden időszakból maradt fenn néhány hírnök, tovább színesítve Közép-Európa déli felére jellemző ökológiai kavalkádot, és nem kis fejtörést okozva napjaink kutatóinak, ha egy-egy bennszülött, vagy maradványpopuláció eredetét próbálják kideríteni.
A változatos élőhelyeken több olyan faj él, melyekkel csak a Kárpát-medencében esetleg csak a Budai-hegységben találkozhatunk. Ezeknek az élőlényeknek sokszor a neve is utal arra, hogy bennszülött (ún. endemikus) fajról van szó, ilyenek pl. a magyar gurgolya, magyar tarsza, magyar tölgymakkmoly, a magyar zsályacincér, a budai szakállasmoly, a budai imola, a budai berkenye, vagy a budai nyúlfarkfű.A hegység kiemelten fontos hüllőfajai a fokozottan védett pannongyík (Ablepharus kitaibelii) és a haragos sikló (Coluber caspius) is a melegebb időszakokból „felejtődtek” itt. Az előbbi szerencsére tömegesen fordul elő a sziklagyepek – karszt-bokorerdők érintkezési zónájában (a Sas-hegyen, a Budaörsi Kopárokon, a Mátyás-hegyen, és másutt is). A haragos sikló előfordul még a Kopárokon, a Sas-hegyen pedig szaporodóképes állománya él.
A madárvilág ritkaságai már évtizedekkel ezelőtt eltűntek Budapest és agglomerációjának terjeszkedése és a védett területet érő állandó zavarás miatt. Legfeljebb vonuláskor látni sasokat, vagy gólyákat. Az érdekesebb fajok közül talán a bajszos sármány (Emberiza cia) az, amely előbb-utóbb megjelenik valamelyik sziklás-bokorerdős területen.
A zavarásra érzékeny madár és emlősfajok kihúzódtak a hegység külső részeibe, míg az urbanizálódó fajok: a varjúfélék, feketerigó, vörösbegy, ökörszem, vagy a vaddisznó, őz, mezei nyúl, a nyest és a róka Buda lakott részein is otthonosan mozognak.

Az erdőségek:
A hegység uralkodó növénytakarója a lombhullató erdő. Ezek a tengerszint feletti magasságtól, a kitettségtől és a csapadék mennyiségétől függően különböző tölgyes-típusok. Az alacsonyabb hegyhátakon cseres-tölgyesek, 450 m felett gyertyános-tölgyesek húzódnak, de a környezetüknél melegebb, szárazabb lejtőkön szubmediterrán jellegű molyhos tölgyesek és bokorerdők tenyésznek, míg a hűvös északi lejtőkön, és az üdébb völgyekben kisebb-nagyobb bükkösöket is láthatunk. A hegylábak lösztakaróján néhol még fellelhetők az alföldi jellegű lösztölgyes maradványai.
 
A budai részek sokszor 160-180 éves bükkös és kocsánytalan tölgyes erdei számos olyan élőlény számára biztosítanak túlélési esélyt, melyek életfeltételei famatuzsálemekhez vagy elpusztult fákhoz kötődnek. Így a budai erdők igen gazdagok védett cincér, futrinka és lemezescsápú bogárfajokban. A térség állatföldrajzilag jellegzetes bogara a szilfacincér (Akimerus schaefferi), de előfordul a havasi cincér (Rosalia alpina) is. Gyakran találkozhatunk a molyhos tölgyesek látványos, nagytestű lepkéjével, a tölgyfaszenderrel (Marumba quercus), és a mozaikos élőhelyeket kedvelő kis Apolló-lepkével (Parnassius mnemosyne). Az öreg, odvas fák sok odulakó madárnak nyújtanak pihenő és táplálkozó helyet. Ma még gyakran hallhatjuk ezekben az erdőkben az idős bükkök odúiban fészkelő fekete harkály pirregését, vagy a zöldküllő kacagását.
A változatos élőhelyeknek köszönhetően – a szinte folyamatosan jelen lévő embertömegek ellenére - igen sokféle növénnyel, állattal és gombával találkozhatunk az itteni erdőkben.

Erdők természetesen:
A korábbi évszázadokban, az erdők leirtásával, a füves területek agyonlegeltetésével, égetésével tönkretett dolomit-élőhelyek múlt századi fenyvesítése nem váltotta be a gazdasági reményeket, néhány területen természeti kárt is okozott. Mivel ez nem az eredeti termőhelye a fenyőknek, ezért jelentős területen pusztulni kezdtek. A kórokozók támadását többnyire tömeges kiszáradás kíséri. Ezekre a területekre már a hazai lombos erdő kerül vissza, vagy ha természetvédelmi szempontból értékes, mozaikos bokorerdő-sziklagyep visszatérése várható, akkor ezt már figyelembe veszik az erdőfelújítás során. A fenyőállományok őshonos erdőkké történő átalakításának többletköltségeit különféle Európai Uniós forrásokból fedezik. Azokon a területeken, ahol már betelepült a hazai lombos növényzet, ott megkezdődött a fenyők óvatos eltávolítása.
A Budai Tájvédelmi Körzet őshonos erdőállományaiban lassan elfelejthetjük a hatalmas végvágások képét.
A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeken, az utóbbi évtizedben megkezdődött az „örökerdők” kialakítása. Az átmeneti időszakban kiscsoportos vágásokkal és hagyásfa-csoportok megtartásával igyekeznek ligetessé tenni a vágásterületeket. Az erdőtervezés során, pedig az erdők többsége szálaló üzemmódúvá válik, ahol a természeti értékek sokféleségének megőrzése az elsődleges cél.

Füves élőhelyek, sziklagyepek:
A tölgyesek, bükkösök helyén kialakult, és alkalmi kaszálással fenntartott sudárrozsnokos-szálkaperjés rétek igen fajgazdagok, növényekben és rovarokban bővelkedő élőhelyek. A leánykökörcsin és más védett növények tömegei mellett érdemes megemlíteni a fokozottan védett orchideafajokat: a látványos bíbor sallangvirágot (Himantoglossum caprinum), vagy az alig észrevehető méh-, pók- és szarvas bangót. (Ophrys apifera, O. sphegodes, O. scolopax / oestrifera). Ilyen másodlagos gyepben él a vajszínű atracél (Anchusa ochroleuca) és a sápadt lednek (Lathyrus pallescens) is, melyeknek az országban másutt nem, vagy az ittenin kívül csak egy termőhelyét ismerjük.
Az erdők helyén kialakult, virággazdag gyepek a rovarvilág paradicsomai. A Budai-hegységben csak szórványosan előforduló Szent László-tárnics a tápnövénye a ritka szürkés hangyaboglárkának (Maculinea alcon). A hűvösebb tájak küldöttje a Normafa-lejtő nevezetes lepkéje, a csíkos boglárka (Polyommatus damon). A Kárpát-medence alsóbb régiójában jelenleg ez az egyetlen még élő állománya. Hernyója a baltacímet fogyasztja.

A „dolomitjelenség”:
Az erdőtlen dolomitgerincek kopársága már messziről magára vonja a figyelmünket. A sivárság azonban csak látszólagos, e meredek sziklás-füves oldalak különböző mikroklímájú helyei, számos maradványfajnak adtak menedéket az utolsó egymillió évben. Közülük némelyek szinte változatlan formában fennmaradtak egy-egy kedvező helyen, de többségük a környezet változásával együtt fejlődött, alkalmazkodott az új ökológiai viszonyokhoz és új, bennszülött alfaj-fajként tartja nyilván a tudomány.
 
A dolomitterületek folyamatosan keletkező, mozgó kőzettörmelékein, meredek, sziklás oldalain nem tudott összefüggő, ökológiai egyensúlyban levő növénytakaró megtelepedni, mindig maradtak szabad élőhelyek. Ennek az a jelentősége, hogy az éghajlatváltozások bekövetkeztekor, a növények és a velük együtt élő, nehezebben mozgó állatfajok könnyebben át tudtak menekülni a közeli, nekik megfelelő mikroklímájú zugokba, nem kellett „megküzdeniük” az átjutásért. E fajtársaiktól elszakadt, elszigetelt kis közösségek (populációk), az évezredek alatt, folyamatosan alkalmazkodni kényszerültek a mindenkori környezeti viszonyokhoz, a korábbi alapfajhoz képest megváltoztak, önálló fajjá, alfajjá váltak. Ezek a maradvány-bennszülött élőlények hazánk féltett kincsei, az úgy nevezett reliktum-endemizmusok. A dolomitgerincek északi kitettségű meredek oldalain a zárt dolomit-sziklagyep zöldell. Fajkészlete kevert, szubmediterrán és jégkori növényfajok elegyednek. Ilyen sziklagyepben él bennszülött növényünk, a pilisszentiváni len is más jégkori maradványfajok, például a védett gombos varjúköröm és henye boroszlán társaságában.
Az északias sziklaerdők fátlan részein, többfelé találkozhatunk a bennszülött budai nyúlfarkfű sziklagyepeivel.
 
A déli lejtők, gyorsan felmelegedő és kiszáradó oldalain nyílt dolomit-sziklagyep és a sziklafüves gyep, illetve sziklabevonat társulások élnek. E sziklai társulások fokozottan védett növénye a magyar méreggyilok, a magyar gurgolya és az István király-szegfű.
A szubmediterrán állatritkaságok közül itt él a fűrészlábú szöcske és a haragossikló.A főváros legkedveltebb kirándulóhelyei a János-hegy – Normafa térsége, a Budakeszi vadaspark, a Hárshegy környéke már a XIX. sz. végi útikalauzokban is szerepelnek. A mai Normafához előszeretettel kirándultak a korabeli művészek, de napjainkban is ezrek látogatják. A Budai Tájvédelmi Körzetben nincs holt szezon – télen-nyáron tömegek használják a védett területet, ezért a látogatók irányítása mellett fontos feladat a természeti értékek bemutatása és a környezeti nevelés. Ebben vállvetve dolgoznak a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az oktatási intézmények és a civilszervezetek szakemberei.
 
A Budai Tájvédelmi Körzet szomszédságában közel 2,5 millió ember él, közülük félmillió rendszeresen megfordul az erdőkben, a réteken. Nemcsak a hegyeinkben otthonra lelt élőlényeknek, de a városi embernek is szüksége van az egészséges, nyugodt környezetre, az ezerarcú természet szépségeire. Ezt, a károsodó, pusztuló élőhelyek, a szemetes és zajos környezet nem nyújtja. A természeti értékek nekünk kiszolgáltatottak - tőlünk, az általunk okozott károktól csak mi magunk tudjuk megvédeni.
Próbáljuk közösen megóvni e szép természeti örökségünket, a jövőnk egyik zálogát. Más nem fogja helyettünk…

Részletek:

• Cím: 2084 Pilisszentiván, Bányász u. 17.
• Kapcsolattartó: Novák Adrián
• E-mail: novaka@dinpi.hu
• Telefon: +36 30 504 8849