Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Pénzérmén az Év Madara

Megjelenés: 2024.02.05

<p><strong><span style="color: #572b07;">Avagy a kerecsensólyom helyzete Igazgatóságunk területén.</span></strong></p>

A kerecsensólyom (Falco cherrug) hazánk egy kiemelten fontos „zászlóshajó faja”. A magyar eredetmondákból jól ismert turul is feltehetően erről a madárról lett mintázva, valamint napi szinten viszontláthatjuk a fajt az 50 forintos érméken. Hazai költőállománya az 1970-es évekre igen lecsökkent, majd az 1974-ben elkezdett fajvédelmi tevékenységek hatására kezdett újra növekedni. Napjainkra állománya stabilnak mondható, hazánkban fészkel az európai kerecsensólyom állomány közel 60%-a.

A kerecsensólyom védelmére nagy figyelmet fordít a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, ahogy így tett már valamennyi jogelődje is. Szorosan együttműködve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel munkatársaink évtizedek óta nyomon követik a kerecsensólymok helyzetét – monitoringozzák táplálékbázisukat, kutatják életfolyamataikat és táplálkozási szokásaikat, gyűrűzik és jeladózzák a madarakat, valamint védelmi protokollokat dolgoznak ki és gyakorlati lépéseket tesznek a faj védelme érdekében.

Fióka (Fotó: Berkó Gyöngyi)

A kerecsensólyom eredeti költőhelye magas fák és sziklafalak orma. Manapság viszont sok költő egyed a magasfeszültségű oszlopokat részesíti előnyben, mivel gyakran ezek jelentik a legmagasabb pontot a tájban, remek kilátással és alacsony zavartsággal. Fennmaradásuk ilyenkor mesterséges fészkelőhelyek kialakításával segíthető, az áramszolgáltatókkal együttműködve. Ahol pedig a kerecsensólyom sziklafalon költ, ott fokozott figyelmet kap: sokszor a sziklamászó egyesületekkel együttműködve kerítjük be költőterületét a költés és fiókanevelés zavartalansága érdekében.

Igazgatóságunk minden tájegységében előfordul a kerecsensólyom, de költőfajként már csak néhány helyen van jelen.

Így például a Gerecsei Tájegység területén 2013-ban volt az utolsó bizonyított költés. Azóta csak feltételezzük egy-egy pár fészkelését, de költőhelyet nem sikerült felderíteni. Az utolsó sikeres ismert sziklai fészkelés itt 2004-ben volt, a madár párban sziklán 2007 óta nem volt jelen. Sziklai fészkelőhelyeken helyettük 2008-tól a vándorsólyom (Falco peregrinus) jelent meg. (Csonka Péter tájegységvezető összefoglalója)

A Vértes-Mezőföldi Tájegységben már sokkal jobb a helyzet: az utóbbi években szép lassan növekszik a kerecsensólymok állománya. Jóllehet, az 1980-as évek végén a Vértes hagyományos fészkelőhelyei (sziklák és öreg bükkösök gallyfészkei) elnéptelenedtek. Két évnyi keresgélést követően 1990-ben sikerült újra fészkelő kerecsensólymot találni Zámolynál, immár azonban traverzen. Érdekesség, hogy ez a madár béklyós volt, mert feltételezhetően solymászmadár lehetett. Költési időn kívül megfogásra került, majd biztonsága érdekében (a beakadásveszély elkerülése miatt) kollégáink eltávolították béklyóját.

A tájegységben 1991-ben kerültek az első költőládák kihelyezésre (11 műanyag kék tejfölösláda), amiket a Litér-Martonvásár vonalon minden évben újabb fatálcák, faládák, majd alutálcák és a Kerecsensólyom LIFE projekt keretében legyártatott speciális aludobozok követtek. Az évek során sikerült minden jelentősebb vonalat „beládázni” egész Fejér megyében. Ennek köszönhetően az állomány széthúzódott: mára Igartól Csákvárig 11 revírt ismerünk, az ismert költőpárok pedig tavaly repítették ki a legtöbb – 21 fiókát. 

Sikeres költés a kihelyezett tejesládákban (Fotó: Klébert Antal)

A sok költőláda a vörös vércse (Falco tinnunculus) állományra is kedvező hatással volt, egyedszámukban növekedés következett be. De a hollók (Corvus corax) és vándorsólymok is beleköltöttek a ládákba – így ma már 5 pár ládás vándorsólymot ismerünk.

Bár feltételezhető, hogy 1-2 pár természetes fészkelőhelyén is előfordul, természetes fészekben a Vértes-Mezőföldi Tájegységben sem ismerünk költést, csak nagyfeszültségű oszlopokon kihelyezett műfészkekben. Ezekből mindeddig 50 lett kihelyezve, s jelenleg 13 pár fészkel bennük. Mivel az agresszívabb természetű vándorsólyom gyakran a kerecsensólyom fészkeket foglalja el, a vándorsólymok költése is kezd áthelyeződni a magasfeszültségű oszlopokra kihelyezett műfészkekbe. (Klébert Antal őrkerület-vezető és Staudinger István őrkerület-vezető beszámolója)

Frissen kikelt és kikelőfélben lévő kerecsensólyom fiókák műfészekbe (Fotó: Klébert Antal)

A Duna-menti Őrkerületben 2 aktív revír található, emellett egy olyan akad, ahol nem minden évben költ a faj. Alsónémedi határában egy napelempark telepítésének következtében a kerecsensólyom elhagyta korábbi költőterületét. Üllő és Bugyi határában lévő territóriumokban a madarak jelenléte és költése stabilnak mondható. (Kazi Róbert őrkerület-vezető beszámolója)

A Dél- és Kelet Pest Vármegyei Tájegység területén hozzávetőleg 17 revírt tartunk számon és 9 állandó költőpárról tudunk, amelyek magasfeszültségű oszlopokon költenek. Ugyanakkor számos tovább, facsoportokban, erdőkben költő pár is lehet a tájegységben, amelyről nincs tudomásunk. Az utolsó ismert facsoporton költő pár Szentlőrinckáta mellet költött az 1900-as évek végén. A tájegység nyugati felén a magasfeszültségű oszlopokra kihelyezett költőládákban kezd megtelepedni a vándorsólyom, alkalomszerűen előfordul, hogy kerecsensólyom revíreket próbál meg elbitorolni több-kevesebb sikerrel. (Sári Gergő őrkerület-vezető beszámolója)

Klébert Antal természetvédelmi őr és a meggyűrűzött kerecsensólyom (Fotó: Staudinger István)