Avagy a kerecsensólyom helyzete Igazgatóságunk területén.
A kerecsensólyom (Falco cherrug) hazánk egy kiemelten fontos „zászlóshajó faja”. A magyar eredetmondákból jól ismert turul is feltehetően erről a madárról lett mintázva, valamint napi szinten viszontláthatjuk a fajt az 50 forintos érméken. Hazai költőállománya az 1970-es évekre igen lecsökkent, majd az 1974-ben elkezdett fajvédelmi tevékenységek hatására kezdett újra növekedni. Napjainkra állománya stabilnak mondható, hazánkban fészkel az európai kerecsensólyom állomány közel 60%-a.
A kerecsensólyom védelmére nagy figyelmet fordít a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, ahogy így tett már valamennyi jogelődje is. Szorosan együttműködve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel munkatársaink évtizedek óta nyomon követik a kerecsensólymok helyzetét – monitoringozzák táplálékbázisukat, kutatják életfolyamataikat és táplálkozási szokásaikat, gyűrűzik és jeladózzák a madarakat, valamint védelmi protokollokat dolgoznak ki és gyakorlati lépéseket tesznek a faj védelme érdekében.
Fióka (Fotó: Berkó Gyöngyi)
A kerecsensólyom eredeti költőhelye magas fák és sziklafalak orma. Manapság viszont sok költő egyed a magasfeszültségű oszlopokat részesíti előnyben, mivel gyakran ezek jelentik a legmagasabb pontot a tájban, remek kilátással és alacsony zavartsággal. Fennmaradásuk ilyenkor mesterséges fészkelőhelyek kialakításával segíthető, az áramszolgáltatókkal együttműködve. Ahol pedig a kerecsensólyom sziklafalon költ, ott fokozott figyelmet kap: sokszor a sziklamászó egyesületekkel együttműködve kerítjük be költőterületét a költés és fiókanevelés zavartalansága érdekében.
Igazgatóságunk minden tájegységében előfordul a kerecsensólyom, de költőfajként már csak néhány helyen van jelen.
Így például a Gerecsei Tájegység területén 2013-ban volt az utolsó bizonyított költés. Azóta csak feltételezzük egy-egy pár fészkelését, de költőhelyet nem sikerült felderíteni. Az utolsó sikeres ismert sziklai fészkelés itt 2004-ben volt, a madár párban sziklán 2007 óta nem volt jelen. Sziklai fészkelőhelyeken helyettük 2008-tól a vándorsólyom (Falco peregrinus) jelent meg. (Csonka Péter tájegységvezető összefoglalója)
A Vértes-Mezőföldi Tájegységben már sokkal jobb a helyzet: az utóbbi években szép lassan növekszik a kerecsensólymok állománya. Jóllehet, az 1980-as évek végén a Vértes hagyományos fészkelőhelyei (sziklák és öreg bükkösök gallyfészkei) elnéptelenedtek. Két évnyi keresgélést követően 1990-ben sikerült újra fészkelő kerecsensólymot találni Zámolynál, immár azonban traverzen. Érdekesség, hogy ez a madár béklyós volt, mert feltételezhetően solymászmadár lehetett. Költési időn kívül megfogásra került, majd biztonsága érdekében (a beakadásveszély elkerülése miatt) kollégáink eltávolították béklyóját.
A tájegységben 1991-ben kerültek az első költőládák kihelyezésre (11 műanyag kék tejfölösláda), amiket a Litér-Martonvásár vonalon minden évben újabb fatálcák, faládák, majd alutálcák és a Kerecsensólyom LIFE projekt keretében legyártatott speciális aludobozok követtek. Az évek során sikerült minden jelentősebb vonalat „beládázni” egész Fejér megyében. Ennek köszönhetően az állomány széthúzódott: mára Igartól Csákvárig 11 revírt ismerünk, az ismert költőpárok pedig tavaly repítették ki a legtöbb – 21 fiókát.