Lezajlott a Seregélyes Tibor Emlékverseny első fordulója
Megjelenés: 2023.10.02
<p class="MsoNormal"><span style="color: #e67e23;"><strong>Szeptember 29-én négy budapesti kerület húsz középiskolás csapata mérte össze természetismereti tudását a Seregélyes Tibor Emlékverseny első fordulóján.</strong></span></p>
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság az 1996 és 2011 között megrendezett Csapody Vera Természetvédelmi Tanulmányi Verseny hagyományára építve 2023-ban első alkalommal hirdette meg a neves botanikusról elnevezett Seregélyes Tibor Emlékversenyt. A természetismereti és természetvédelmi verseny célja, hogy a középiskolás diákok és felkészítő tanáraik figyelmét élményszerű keretek között irányítsa rá Budapest természeti értékeire, s hogy tudatosítsa az aktív természetvédelem fontosságát és lehetőségeit.
A verseny megrendezését 2023-ban négy fővárosi kerület: Budavár, a II. kerület, Hegyvidék és Újbuda önkormányzatai támogatták, ezért ennek a négy városrésznek az iskolái nevezhettek. A jelentkezési határidőig tizenkét iskolából húsz csapat jelentkezett.
Az I. fordulóban a négyfős csapatok tantermi és terepi feladatokat oldottak meg. A tantermi részre a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium épületében, míg a terepire a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontjában és tanösvényén került sor. Utóbbi keretében tíz állomást jártak végig, amelyeken Budapest és a Budai-hegység élővilágával, valamint védett természeti értékeivel kapcsolatos játékos feladatokat kellett megoldaniuk.
Az I. forduló első nyolc helyezettje jut tovább a döntőbe, amire október végén a Szemlő-hegyi-barlangban és a védőterületén kialakított parkban kerül sor.
Az első fordulón továbbjutó csapatok:
1. helyezett: Vizkievicz Serege, Városmajori Gimnázium (felkészítő tanár: Vizkievicz András)
2. helyezett: Kőleves, Városmajori Gimnázium (felkészítő tanár: dr. Jánossyné dr. Solt Anna)
3. helyezett: Rákóczis sünök, Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (felkészítő tanár: Buday Ádám)
4. helyezett: 11.A, Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (felkészítő tanár: Rusvai Márta)
5. helyezett: Ginkgo biloba, Városmajori Gimnázium (felkészítő tanár: dr. Jánossyné dr. Solt Anna)
6. helyezett: Eresus, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium (felkészítő tanár: Lepesi-Benkő Réka)
7. helyezett: Nitrifikáló baktérium, Baár-Madas Református Gimnázium (felkészítő tanár: Vetlényi Dávid)
8. helyezett: 9T, Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (felkészítő tanár: Rusvai Márta)
A helyezetteknek és valamennyi résztvevőnek gratulálunk, izgalmas és szép verseny volt, a továbbjutókat pedig szeretettel várjuk a döntőn!
Kapcsolódó helyek
Sas-hegyi Látogatóközpont
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat izgalmakat.
TovábbSas-hegy tanösvény
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület különleges természeti értékeket őriz a lüktető főváros felett 250 m-rel.
TovábbBudai Sas-hegy TT
"A budai hegyek egyik legérdekesebb életközösségét a Sas-hegyen találjuk, bár messziről kopár sziklás képet mutat, amelyen csak itt-ott zöldell egy-egy árva feketefenyő vagy orgonabokor. De ez csak a látszat, amellyel csak a felületes szemlélő elégszik meg, közelebbi vizsgálattal kiderül, hogy Budapest egyik legérdekesebb élőhelye, amelyhez hasonlót Visegrádtól az Al-Dunáig nem találunk." (Dr. Pénzes Antal)
Tovább