Jane Goodall fát ültetett a Sas-hegyen
Megjelenés: 2019.08.12
Dr. Jane Goodall a Life4OakForests projekt és a Jane Goodall's Roots&Shoots program keretében augusztus 9-én három őshonos facsemetét ültetett el a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő Sas-hegy lejtőin, a Life4OakForests projekt egyik helyszínén.
A sas-hegyi tölgyes – kiemelkedve
kertvárosi környezetéből – őshonos erdei fajaival a nagy biológiai
sokféleséggel rendelkező szárazföldi élőhelyeink közé tartozik – csakúgy, mint
Magyarország más tölgyerdei. Fennmaradásukat azonban különböző invazív növények
veszélyeztetik. A Sas-hegy egy különösen jelentős biodiverzitás „hotspot”, ahol
több száz faj él együtt: többek között számos orchideafaj, a Szent
István-szegfű, a leánykökörcsin, különböző pók- és hüllőfajok vagy a nagy
szarvasbogár. Ezeket az értékes fajokat az emberi jelenlét és az olyan
özönnövények, mint az orgona,
az akác, a japán keserűfű vagy a mahónia veszélyezteti.
A
Life4OakForests
projekt keretében az özönnövények
visszaszorításával, az erdőregenerációs folyamatok megsegítésével (a túlzottan
elszaporodott cserjék visszaszorításával), illetve a tölgyek és a tölgyerdőkre
jellemző növények ültetésével érjük el a tölgyesek természetesebbé válását.
Ehhez
a munkához járult hozzá most Dr. Jane Goodall: inspiráló beszédét követően
gyerekek részvételével őshonos facsemetéket – házi berkenyét, vadkörtét és
molyhos tölgyet – ültetett el a területen, melynek eredményeképp
természetesebbé és ellenállóbbá válnak a Sas-hegy tölgyesei is.
A Jane Goodall’s Roots&Shoots program az
embereket, elsősorban a fiatalabb generációt igyekszik megszólítani és
inspirálni az őket körülvevő, nekik nem tetsző környezeti vagy társadalmi
problémák megoldására. Az 1991-ben Dr. Jane Goodall által indított, több mint
110 országban működő program magyarországi csoportjai a közös faültetéssel
fejezték ki a tenni akarás és a kétkezi természetvédelem fontosságát. „Minden
egyes apró cselekedet számít. Minden egyes nap, minden egyes percben bárki
tehet valamit azért, hogy jobb legyen a világ” - mondta az eseményen Dr. Jane
Goodall, aki a magyarországi Jane Goodall Intézet meghívására érkezett fővárosunkba.
Háttér
A Life4Oak Forests című projekt a LIFE Nature
program keretében az Európai Unió támogatásával és a Földművelésügyi
Minisztérium társfinanszírozásával valósul meg. A partnerségben részt vesznek a
Bükki, a Duna-Ipoly és Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságok, a Magyar
Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont, a WWF Magyarország, az Érmelléki
Természetvédelmi és Turisztikai Egyesület, valamint az olasz Ente di gestione
per i Parchi e la Biodiversita-Romagna természetvédelmi igazgatóság .
A 10 éves projekt során olyan egységes
természetvédelmi erdőkezelési tevékenységeket tervezünk végrehajtani, melyek
hozzájárulnak tölgyeseink természetesebbé, és ez által egészségesebbé
válásához. A beavatkozások hatására bekövetkező erdőszerkezeti és
összetételbeli változásokat a tudományos módszerekkel nyomon követjük és
kiértékeljük. Vizsgálatainkba bevonjuk a növényzetet, a mikroélőhelyeket, és
néhány „esernyőfajként” is jellemezhető állatfajt, vagy fajcsoportot is.
Célunk, hogy a megvalósítás során szerzett tapasztalatokat összegezve olyan
kezelési javaslatokat dolgozzunk ki, melyek szélesebb körben is alkalmazhatók a
tölgyerdőkben végzett természetvédelmi erdőkezelés, vagy akár erdőgazdálkodás
folyamán.
Kapcsolódó helyek
Sas-hegyi Látogatóközpont
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat izgalmakat.
TovábbSas-hegy tanösvény
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület különleges természeti értékeket őriz a lüktető főváros felett 250 m-rel.
TovábbBudai Sas-hegy TT
"A budai hegyek egyik legérdekesebb életközösségét a Sas-hegyen találjuk, bár messziről kopár sziklás képet mutat, amelyen csak itt-ott zöldell egy-egy árva feketefenyő vagy orgonabokor. De ez csak a látszat, amellyel csak a felületes szemlélő elégszik meg, közelebbi vizsgálattal kiderül, hogy Budapest egyik legérdekesebb élőhelye, amelyhez hasonlót Visegrádtól az Al-Dunáig nem találunk." (Dr. Pénzes Antal)
TovábbA Natura 2000 tölgyerdők szerkezeti és kompozíciós biodiverzitásának növelését célzó természetvédelmi eszközök
Időszak: 2017.07.01 - 2026.12.31
Folyamatban
A projekt célja: NATURA 2000 tölgyerdők természetvédelmi kezelése, szerkezeti és összetételi diverzitásának növelése; mert a változatosság gyönyörködtet!
Tovább