Ismét szép lett!
Megjelenés: 2019.10.16
A mintaértékű civil összefogás eredményeként ismét látogatható a farmosi Kékbegy tanösvényünk pallósora!
2019. február 28-án hatalmas, összesen mintegy 220
hektárra kiterjedő tűzvész pusztított a Nagy-nádas területén, amelynek
áldozatául esett a Kékbegy tanösvény pallósora is.
A helyi közösség azonnal összefogott a tanösvény
felújítása érdekében, melynek során magánszemélyek, cégek, civil szervezetek
felajánlásaiból és az áprilisban megrendezett adománygyűjtő bálon befolyt
összegből sikerült megjavítani a megrongálódott szerkezetet, kicserélni az
elszenesedett pallókat és az információs táblákat. Az adománygyűjtést a Tápió
Természetvédelmi Egyesület koordinálta. Az adományozó magánszemélyeknek és
cégeknek, civil szervezetnek állít emléket a tanösvény bejáratánál elhelyezett
új tábla is.
Az ünnepélyes átadón Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park
Igazgatóság nevében köszönetét fejezte ki a helyi lakosságnak, a civil
szervezeteknek, valamint a tájegységi kollégáknak az oltási és később a
felújítási munkák során nyújtott kiemelkedő segítségért. Ilyen mértékű és
hatékony civil összefogás példátlan a nemzeti parkok esetében – emelte ki
beszédében Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár – melyért azért
is hálás az Agrárminisztérium, mert az állami támogatás önmagában nem elég.
Antalicz Csaba, a Tápió Közalapítvány vezetője ismertette a tűzeset utáni
összefogás menetét, és megköszönte a segítséget az adománygyűjtés szervezőinek.
A Kékbegy-tanösvény 2007. márciusában került átadásra az
Igazgatóság DINPI saját költségvetésből, a Holland Nagykövetség, valamint a MOL
támogatásával. A tanösvény a farmosi Nagy-nádas (Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi
Körzet) egy összeszűkülő részén átívelő 200 méter hosszú fahíd, amely 3 nagy
méretű tabló segítségével mutatja be a mocsári élőhelyek sajátosságait, növény-
és állatvilágát. A Kékbegy tanösvény, illetve a közelben elhelyezkedő Sóvirág
és Nőszirom tanösvényekkel együtt alkotja a 8 km hosszú ún. Hajta
Természetismereti Túrát, melyről 2008-ban a DINPI kiadásában kísérő füzet,
illetve 2017-ben egy mobilos applikáció is készült. Látogatottsága éves szinten
becsléseink szerint 4-5000 fő között mozog, beleértve a DINPI, illetve a helyi
civil szervezetek által vezetett túrák, valamint egyéb programok (ilyen pl. a
sok száz főt vonzó tavaszi Békamentő-Gólyaváró Családi Nap, vagy a másfél
évtizedes múltra visszatekintő Farmosi Békamentés) résztvevőit. Jelenleg a
Tápió-vidéken zajló környezeti nevelési tevékenységek központi helyszíne.
Mindezeken túl jelentős kutatási tevékenység is zajlik a
területen, ugyanis a DINPI által üzemeltetett Farmosi Madárvárta ún. nádas
hálóállása a tanösvény pallósorán húzódik végig. Az itt nyert madárgyűrűzési
adatokból nagyon fontos információkhoz jutottunk a nagygépes nádaratás vizes
élőhelyekre gyakorolt hatásairól, vagy a területen a DINPI beruházásaként
2012-ben kiépült vízpótló rendszer működéséről.
<< A Szóró Média VIDEÓS ÖSSZEÁLLÍTÁSA az átadó ünnepségről >>
Kapcsolódó helyek
Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet
A Pest vármegye K-i részén elhelyezkedő Tápió-vidék Magyarország egyik különleges, természeti látnivalókban még bővelkedő tája. Meredek löszdombok, sivatagot idéző homokbuckák, az Alföld ősi arculatát felidéző mocsarak várják az ide látogató vendéget. Ehhez a Tápió-mente gazdag néprajzi hagyományai és az itt élők hamisítatlan vidéki vendégszeretete párosul. A Tápió-vidék három nagy tájegység, a Duna-Tisza-köze, a Tiszántúl és az Északi-középhegység találkozásánál fekszik, ami egy változatos, ritkaságokban gazdag élővilág kialakulását tette lehetővé. E sokszínűség védelmében jött létre 1998. júniusában a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. A tájvédelmi körzet mozaikos elrendezésű, három nagyobb és kilenc kisebb részegysége elszórtan helyezkedik el. Területe 4515 ha, amelyből 182 ha fokozott védettséget élvez, utóbbiak csak engedéllyel, szakvezető irányításával tekinthetők meg.
TovábbGólyahír tanösvény, Tápióság
Túránk a Papp Károly Általános Iskola kertjéből, a volt Szirmay-kastély parkjából indul. Az egykori kastély-, ma iskolakert idős fái mellett elhaladva utunk során felkapaszkodunk egy meredek földvár tetejére, ahonnan csodás kilátásban gyönyörködhetünk.
Tovább