Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Vérfű

Attila király fia, Csaba királyfi, atyja halála után testvéreivel trónviszályba keveredett, a nép egymás ellen háborúzott. A csatában tizenötezer katona sebesült meg. A sebek gyógyítására alkalmas növényre Csaba királyfi bukkant rá. A gyógyító növényt a monda nyomán csabaírének (S. minor) nevezzük.

Az őszi vérfüvet (S. officinalis) gyógynövényként gyűjtik, a vérfű elnevezést annak köszönheti, hogy levelét vérzéscsillapítóként használják. Tudva azt, hogy a népi gyógyászatban gyakran annak gyógyítására használták a növényeket amire hasonlítottak, felmerül a gyanú, hogy nem csupán vérvörös virágai miatt tulajdonítottak-e neki vérzéscsillapító hatást.

Az őszi vérfűhöz kötődik két ritka védett lepkefaj, a vérfű hangyaboglárka (Maculinea teleius) és a zanótboglárka (M. nausithous) is. A megtermékenyített nőstények petéiket az őszi vérfű bordó virágzatára rakják. A hernyók kikelésük után először az éretlen magkezdeményekkel táplálkoznak majd a fiatal lárvák selyemszálon függve leereszkednek a talajra, ahol egy hangyafaj megtalálja és a bolyába cipeli őket. A hernyók a bolyban élősködő életmódot folytatnak, hangyatojásokon és lárvákon nevelkednek. A hangyák ezt eltűrik, mivel cserébe a hernyók cukros váladékkal táplálják őket. A hernyók a hangyabolyban telelnek, később ott is bábozódnak be, hogy aztán a következő év júliusában újból imágóként keljenek szárnyra. Mindezekből következően ezek a lepkefajok több okból is veszélyeztetettek. Nem elég a vérfű jelenléte, a kaszálás megfelelő időpontja is fontos, hiszen a boglárkáknak július közepétől szeptember közepéig virágzó példányokra van szükségük, emellett fejlődésük elképzelhetetlen a megfelelő hernyógazda hangya nélkül. Mindezek miatt, bár az őszi vérfű nem ritka, a hangyaboglárkák veszélyeztetettek.

Sanguisorba LINNÉ 1753