Szajkó
A szajkó, vagy másik ismert nevén mátyás, közismert madár. Ott zajong minden nagyobb erdőben, de a középhegységekben gyakoribb mint az Alföldön.
Riasztó hangja erős, recsegő „má-tyás” hangzású kiáltás, innen ered a
mátyás elnevezés. Ügyes hangutánzó, a környezetében hallott hangokat
beleszövi énekébe. Vannak kedvenc hangjai, amelyeket gyakrabban utánoz.
Ilyenek a macskanyávogás, az egerészölyv kiáltása, és egyre gyakrabban
az autóriasztók, szirénák, mobiltelefonok hangjai is.
Régebben gyakran tartották fogságban az ember által felnevelt
szajkókat és ezek megtanultak utánozni egy-két emberi szót is. Ebben az
időben elterjedt volt az a buta tévhit, hogy az ilyen madárnak „fel kell
vágni a nyelvét”, hogy megtanuljon „beszélni”. Ez persze csak
felesleges állatkínzás volt, hiszen a madarak hangképzése az alsó
gégefőben (syrinx) történik, ebben a nyelvnek semmi szerepe nincs.
A szajkók ősszel a tölgyesekbe húzódnak, ilyenkor ugyanis a fő
táplálékuk a tölgymakk. A makkot torokzacskójukba gyűjtik, - egyszerre
7-8 darabot és egyet a csőrükben tartanak - így szállítják el az általuk
biztonságosnak vélt helyekre, ahol a földbe rejtik azokat. Ezeket a
raktárakat azután a tél folyamán gyakran felkeresik, és ezzel a
tartalékkal vészelik át a telet. Persze sok makkot nem találnak meg,
ezek tavasszal kicsíráznak, tehát a szajkó jelentős szerepet játszik a
tölgy terjesztésében, az erdő felújításában.
Népi nevei: mátyás, matyi, matyimadár, zajgó.
Garrulus glandarius (LINNAEUS, 1758)