Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Sárgarigó

A magyar madárnevek nem mindig követik az állatrendszertan szabályait. Gyakran egy közismert madárfajhoz való hasonlóság szüli egy másik madár nevét, teljesen figyelmen kívül hagyva a rendszertani besorolásokat. A veréb, fecske, rigó, galamb, varjú, kánya, tyúk, gólya, és a sas a leggyakoribb névadó madarak. A fentiekből most már bárki kitalálhatja, hogy a sárgarigó sem tartozik rendszertanilag a rigófélék közé. Egy külön családot, a Sárgarigófélék – Oriolidae képvisel, egyetlen európai fajként.

Közismert flótázása: „kell-e fiú dió”, „huncut a bíró” szavakkal leírva vált közismertté. 

Valódi éneke egy halk, csacsogó hangokból álló csicsergés. Hangja gyakran felhangzik már március elején is, ám ez sohasem tőle, hanem a korán érkező seregélyektől származik, amelyek szívesen tűzik „műsorukra” a sárgarigó dallamos flótázását.

A sárgarigók április végén, május elején érkeznek meg afrikai telelőhelyükről és azonnal nekilátnak a revírek kijelöléséhez. Ez a tevékenység meglehetősen feltűnő és látványos. A hímek hangosan énekelve kergetőznek és gyakran kerül sor közöttük „tettlegességre” is.

A hím és tojó közösen építi a fészket, amely a maga nemében egyedülálló remekmű. Az építéshez mindig egy vízszintesen álló ágvillát választanak és erre úgy szövik, fonják, csomózzák rá a növényi szálakat, hogy a kész fészek kosárszerűen csüng az ágvillában.

A sárgarigók bátran védelmezik fiókáikat. Gyakori látvány, amint az aranysárga hím, elkergeti a nála nagyobb termetű fészekrablókat a területéről. A kirepült fiókák sokáig együtt mozognak szüleikkel, azok még néhány hétig etetik és védelmezik őket.

Népi nevei: aranybegy, aranymálé, szolgabíró vagy szógabíró, aranymál rigó, aranyvöjhe, lórió.

Oriolus oriolus (LINNAEUS, 1758)