Léprigó
Legnagyobb termetű rigónk. Tavasszal és nyáron, a többi rigóhoz hasonlóan a talajon szerzi férgekből és csigákból álló táplálékát.
Költési időszakban fiókáit is ezekkel, (főleg földigilisztákkal)
eteti. Ősszel és télen azonban növényi táplálékot fogyaszt, leginkább a
sárga fagyöngy (Loranthus europeus) és a fehér fagyöngy (Viscum album)
álbogyóit. Tudományos neve is táplálkozására utal; viscivorus =
fagyöngyevő.
Magyar neve „léprigó” szintén a fagyöngyre utal, bár kissé
bonyolultabb összefüggésben. A „lép” ugyanis ez esetben a madárlépet
jelenti. A madárlépet pedig a fagyöngy ragacsos terméséből főzték
egykoron a madarászok, és vékony vesszőkre (lépvessző) kenték, amelybe a
csalimadárral megtévesztett madarak beleragadtak. Az áldozatok között
persze léprigók is akadtak, amelyek ezzel igazolják is azt az orosz
eredetű szólást miszerint; „ A rigó a saját kelepcéjét készíti”.
A magyarázat a következő: A fagyöngyfélék fán élő élősködő növények.
Magjaikat madarak terjesztik oly módon, hogy elfogyasztják a termését,
majd a benne levő kemény magot kiürítik. A termés belseje rendkívül
ragadós és ragad még akkor is, amikor a mag áthalad a madár
bélcsatornáján. Ha egy ágra kerül azonnal odaragad, majd ott kicsírázik
és rövid idő múlva egy új fagyöngy bokor kínálja terméseit a madaraknak.
A léprigó tehát amellett, hogy legfontosabb tápláléknövényének terjedését segíti, bizony a saját kelepcéjét is készíti.
Turdus viscivorus (LINNAEUS, 1758)