Erdei nenyúljhozzám
Akik nem ismeri a nebánycsvirágokat, azokat meg lehet ijeszteni azzal, ha megkérjük, nyomják meg érett, duzzadt termésüket. A termésfal külső és belső oldala közötti nyomáskülönbség miatt a termőlevelek már enyhe érintésre is hirtelen felcsavarodnak és a magokat messzire lövik szét. Így érthető, hogy magyar neve nenyúljhozzám vagy nebáncsvirág lett.
Üde erdeinkben él az őshonos erdei nenyúljhozzám, melynek tudományos
neve – Impatiens nolitangere – szintén érzékeny termésére utal. Az
Újszövetség szerint ugyanis Jézus mondta feltámadása után Máriának: Nole
me tangere – ne érints engem!
A botanikusok számára mindig szenzáció, ha olyan növényt találnak,
ami addig ismeretlen volt az ország területéről. Borbás Vince, a kor
kiemelkedő botanikusa így írt 1891-ben, A növények vándorlása s Budapest
flórájának vendégei című cikkében: „Legnevezetesebb beköltözés Budapest
flórájában az apró virágú nenyuljhozzám, az Impatiens parviflora …
melyet tudtommal hazánk flórájában még fel nem jegyeztek, s mely a
monarchia túlsó felében is csak néhol jelentkezett.” A Közép-Ázsiából
származó növény első példányait Borbás a Margit-szigeten találta meg. Az
akkori florisztikai kuriózum mára hegyvidéki erdeink egyik legnagyobb
tömegben elterjedt özönnövénye lett. Árnyas erdőkben óriási területeken
egyedül borítja a talajt, nyáron helyenként derékig gázolhatunk benne.
Sikeres terjedésének egyik titka, hogy termése különleges katapultként
működik és magjait messzire lövi szét.
A harmadik hazai rokon, a bíbor nebáncsvirág (I. glandulifera) a
kisvirágú nebáncsvirághoz hasonlóan súlyos természetvédelmi problémát
okozó özönnövény. Eredetileg kerti dísznövényként hozták a Himalájából
Európába, azonban a kertekből megszökve folyók, patakok mentén terjedt
el, kiszorítva az őshonos fajokat. Magassága a két métert is
meghaladhatja, sűrű állományai olyanok, mintha bambuszültetvényben
járnánk. Az előző kettőtől eltérően virágai bíborpirosak, és erősen
illatosak.
Impatiens noli-tangere LINNÉ, 1753