Egerészölyv
Leggyakoribb, egyben legismertebb ragadozó madarunk. A madármegfigyelők azt tartják, hogy aki az egerészölyvet biztosan felismeri, a többi hazai ragadozó madárral is könnyen elboldogul. Ez valóban így van, bár az is igaz, hogy a laikusok a magasban keringő ölyveket legtöbbször sasnak titulálják.
A vadászok régebben az egerész ölyvet apróvad pusztítónak tartották,
ezért ahol tehették irtották. A mezőgazdák azonban mint első számú mezei
pocok pusztítót ismerték és a természetkutatókkal együtt védelmét
sürgették.
Ennek a harcnak, amely vádló és ezt cáfoló cikkek és írások
formájában zajlott, persze az egerészölyvek látták kárát, mert egyes
vadászok a vitát kihasználva, most már „gyomortartalom vizsgálat” okán
lőtték le az ölyveket. Ezek a vizsgálatok aztán végül is helyre
állították az ölyvek becsületét. A lelőtt madarak gyomrában ugyanis
szinte kizárólag apró rágcsálók, főleg mezei pockok maradványait
találták.
A nagy ritkán, leginkább téli időszakban megfigyelt fácán és
nyúlevésen kapott ölyvek pedig szintén ártatlanok. Ilyenkor az ínség
idején, az autók által elütött, vagy vadászatok során megsebzett és meg
nem talált állatok tetemei ugyanis általában az ölyvek (és rókák)
gyomrában hasznosulnak. Ezzel az ölyvek, (és rókák) amellett hogy
életmentő táplálékhoz jutnak, akaratukon kívül ugyan, de jelentős
köztisztasági feladatot is ellátnak.
Közismert voltát jelzi számos népi neve: parlagikánya, tarlókánya, nyávogó-, sikoltó-, sívó-, siókánya, ölü, ölyü, huszársas.
Buteo buteo (Linnaeus, 1758)