Csörgedező
A Csörgedező kisebb medencés bővületeit Kneipp mester gyógymódja szerint használta a család. Kneipp katolikus pap volt, a róla elnevezett gyógyvízkúra a mai napig igen elterjedt világszerte, József Károly is neki köszönhette egészségét.
1902-ben létesítettek újabb artézi kutat, mivel az addig használt kutak
vízhozama jelentősen lecsökkent. A megfelelő vízréteg eléréséhez két
fúrásra volt szükség, az iker kutak számára forrásfoglalást építettek. A
víz a sziklák között egy cementcsatornába folyt, melynek kacskaringós
vonalvezetése a Duna folyásvonalát hivatott szimbolizálni.
Kapcsolódó helyek
Alcsúti Arborétum
A fővárostól mindössze 40 kilométerre, Tata és Székesfehérvár között, a szépséges Váli-völgyben fekszik az Alcsúti Arborétum. József nádor egykori kastélykertje 40 hektár területű, fő épülete a klasszicista kastély Pollack Mihály munkája. Sajnos mára csak a homlokzat és a kastélykápolna maradt meg belőle. Kertje tájképi angolkert. Legszebb látványa a kastély előtti nagy rét a tóval, és a mellette levő sugárirányú nyiladékok.
TovábbAlcsúti Arborétum TT
A park stílusa tájképi dendrológiai kert. A terepalakulat változatos, lankás, közepén dísztóval, míg a szélén patakok futnak keresztül. Ezek a vízfelületek egyben a park mikroklímáját is jelentősen módosítják.
Tovább