JÓKAI KORA, JÓKAI BORA
- Időpont: 2024.06.08
- Helyszín: Budapest XII., Költő utca 21.
- Besorolás: Rendezvény
<p><span style="color: #169179;"><strong>Borkóstolóval egybekötött kert-és irodalomtörténeti est</strong></span></p>
„A télen fölhizott filokszéra kora tavaszszal feljön a föld szinére, szárnyat kap, repülővé lesz. Jó meleg napokon puszta szemmel jól látni azt a szunyograjként zsongó filokszéra-gomolyt a verőfényben. S ha azután jön egy jó szél, az végig fujja a repülő filokszéra-tábort s teleszórja vele öt mérföldnyi területen az egész szőlőhegyet: jut belőle mindenkinek.”
Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek, 1896
Bizony, az 1880-as években Magyarországon szinte minden szőlősgazda megtapasztalhatta a filoxéra, azaz a szőlőgyökértetű pusztítását. Jókai Mór Kertészgazdászati jegyzetek című művében azonban nem csak a filoxéra, hanem szőlőjének és gyümölcsfáinak többi ellenségéről is értekezik – a tőle megszokott szórakoztató stílusban.
Az író keze által „tündérkertté” változtatott svábhegyi birtokon pompás rózsakert, százéves fák, zöldellő szőlőültetvény, hűs borospince és végtelen nyugalom várja a látogatót.
Borestünk vezetett kertsétáján írónk egy kevésbé ismert oldalával, a természet iránti olthatatlan rajongásával, s a kertészet iránti szenvedélyével ismerkedünk.
A séta után vendégünk Békássy Gábor, a badacsonyi BÉKÁSSY BORÁSZAT vezetője.
A Békássy család a Badacsony legjobb déli lejtőin az 1840-es évek óta töretlenül szőlészkedik és termel bort, ma is ugyanabban a szellemiségben, mint az elmúlt 180 évben: kizárólag spontán erjesztéssel, a fajták és a termőhely sajátosságait érvényesítve, a lehető legkisebb beavatkozással.
A borokat és a Természetes Életmód Alapítvány alakor búzából készült finomságait Jókai egykori présházánál kóstoljuk.
Időpont: 2024. június 8. szombat, 16.00 – 19.00
Kérjük, hogy a program kezdése előtt 10 perccel korábban érkezzenek.
Helyszín: Jókai-kert, Budapest XII., Költő u. 21.
A programra ONLINE vásárolható jegy:
Programvezető: Kővári Anita, 30/663-4670
A rendezvényt esős időben is megtartjuk. Csak viharos időjárás esetén töröljük a programot, ez esetben a jegy(ek) árát visszatérítjük.
Részletek:
- Helyszín: Budapest XII., Költő utca 21.
- Időpont: 2024. június 8. szombat, 16.00 – 19.00
- Túra hossza, időtartama: , 3 óra
- Találkozó: 15:50 Jókai-kert (1121 Budapest, Költő u. 21.)
- Részvételi díj: 5 300 Ft/fő
- Kapcsolattartó: Kővári Anita
- E-mail: jokaikert@dinpi.hu
- Telefon: 06 30 663 4670
Kapcsolódó helyek
Jókai-kert
NYITVA TARTÁSI INFORMÁCIÓK
JÓKAI-KERT
Egyéni látogatók számára díjmentesen, szabadon látogatható az alábbi időpontokban:
április 1 - október 31: munkanapokon 8.00 - 18.00, szombaton 10.00 - 18.00, vasárnap és ünnepnapokon ZÁRVA.
november 1 - március 31: munkanapokon 8.00 - 16.00, szombaton 10.00 - 16.00, vasárnap és ünnepnapokon ZÁRVA
Csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján munkanapokon kert-és irodalomtörténeti szakvezetést, ill. természetismereti foglalkozásokat biztosítunk.
Bejelentkezés: jokaikert@dinpi.hu
MADÁRORSZÁG KIÁLLÍTÁS
Egyéni látogatók számára az alábbi időpontokban látogatható:
április 1 - október 31: szombaton 10:00 - 18:00. Munkanapokon, vasárnap és ünnepnapokon ZÁRVA
november 1 - március 31: szombaton 10:00 - 16:00. Munkanapokon, vasárnap és ünnepnapokon ZÁRVA
Teljes árú jegy: 1.100 Ft/fő
Kedvezményes jegy: 600 Ft/fő
A Madárország kiállításra ONLINE IS vásárolható jegy (egyéni látogatóknak, nyitvatartás szerint):
Csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján munkanapokon tárlatvezetést biztosítunk.
Bejelentkezés: jokaikert@dinpi.hu
JÓKAI EMLÉKSZOBA
Munkanapokon látogatható csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján tárlatvezetéssel.
Bejelentkezés: jokaikert@dinpi.hu
TovábbJókai-kert TT
Jókai Mór életében meghatározó volt a természet- és kertszeretet. Kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a Svábhegyen lévő telket - felhagyott kőbányát - a rajta álló házzal együtt.
Tovább