Visszatért a farkas a Börzsönybe?
Megjelenés: 2018.01.25
Darányi László, Igazgatóságunk természetvédelmi őre számolt be egy nem mindennapi felfedezésről.
Január
24-én reggel éppen egy másik, ritkán látott nagyragadozó, a hiúz nyomait
kereste a friss hóban, amikor egy nagyobb kutyáéhoz hasonló lábnyomra lett figyelmes.
Az ügyben megkereste Bedő Pétert, a Börzsöny Alapítvány nagyragadozó-kutatóját,
aki már tavaly decemberben a farkaséhoz hasonló nyomokat talált a Börzsönyben.
A kutató rendszeresen szervez farkasnyom-keresést a szlovákiai erdőkben és
komoly tapasztalattal rendelkezik a témában.
A konzultációt követően Darányi László és csapata több
kilométeren át tudta követni a nyomcsapást, nagyon jó hóviszonyok mellett. A
nyomok alapján megállapíthatóvá vált az állat terepi mozgása, viselkedése és az
egyedi vadászati technikája, amely csak tovább erősítette a kutatók gyanúját. A
nap folyamán ürülékmintát is sikerült vételezni, melynek vizsgálata után válik
majd teljesen biztossá a feltevés, miszerint sok év után újra farkas van a
Börzsönyben.
Az utóbbi években egyre gyakrabban hallhatunk olyan
hírekről, hogy ez az alkalmazkodóképes ragadozó fokozatosan visszahódítja
korábbi területeit. Nagyobb arányú elterjedésüknek élőhelyük feldarabolódása és
zavartsága szab csak határt, hiszen élelmük lenne bőven nálunk. A farkasok
mozgásterülete akár több száz négyzetkilométer is lehet, így lehetséges, hogy
ez az állat a Bükkből, vagy Szlovákia területéről érkezett a Börzsönybe
felderítőként.
A farkas hazánkban fokozottan védett faj, fontos szerepet
játszik a vadállomány természetes, évezredek során kialakult szabályozásában.
A nyomok és a viselkedés alapján nagy valószínűséggel
kijelenthetjük, hogy farkasról van szó, de teljes biztonsággal csak a minták
további elemzése után tudjuk ezt kijelenteni.
Kálmán Gergely
KAPCSOLÓDÓ...
... program január 17-én, szombaton:
Farkas jár a határban – Nyomkereső túra a Börzsönyben >>
... bejegyzés a Hiúz Ház blogján:
Ne féljünk a farkastól! >>
Kapcsolódó helyek
Duna-Ipoly Nemzeti Park
A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.
Tovább