Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Sikeres hódmentés a csatornából

Megjelenés: 2017.11.07

Összehangolt akció 8 méter mélyen.

Budapest, 2017. november 6. – Két jól megtermett hódot sikerült épségben kimenteni egy nagyméretű csatornából. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Ferencvárosi Szivattyútelepéről a Dunába kivezető záporvízcsatornát készítették elő felújításra a kivitelezők (Penta), amikor észrevették, hogy két nagyobb hód a csatornában bújt meg, és a munkálatok megkezdését követően rossz irányba menekültek, így később már nem tudtak a folyó felé kijutni.

A Csatornázási Művek munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykerttől, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától kértek segítséget a hódok gyors és szakszerű kimenekítéséhez.

A jól összehangolt csapatmunkának köszönhetően pár órán belül két – egyenként közel 20 kilogrammos – hódot sikerült befogni a sötét csatornából, amelyet addigra szinte teljesen víztelenítettek.

Az Állatkert és a Nemzeti Park munkatársai az FCSM-es és a Pentás kollégák biztosításával ereszkedtek le a mélybe, és fogták be a szorult helyzetbe került védett állatokat. Egy-egy injekcióval rövid időre elkábították őket annak érdekében, hogy zsákban biztonságosan a felszínre tudják húzni őket a nyolc méter mély csatornából. A felszínen aztán gyorsan szállítóládákba tették a hódokat. Az Állatkert szakemberei megállapították, hogy mindkét állat egészséges és visszaengedhető a természetbe. A Nemzeti Park munkatársai elszállították és biztonságos helyen, egy Duna-parti ártéri erdőben eleresztették őket.

Videó az akcióról lejjebb: