Ráncos gyászbogár és szarvas álganéjtúró: közösségi jelentőségű fajok új helyszíneken
Megjelenés: 2019.11.15
A „Szárazgyepek megőrzése Közép-Magyarországon” című LIFE12NAT/HU/001028 azonosító számú pályázat végrehajtása 2013 óta folyik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kilenc projektterületén. A bogárfauna monitorozása során kiemelt figyelem irányul a közösségi jelentőségű („jelölő”) fajokra. Idén (2019-ben) fontos új adatokra sikerült szert tennünk.
A Magyarországon is
előforduló 20 közösségi jelentőségű bogárfaj közül15 fás élőhelyeken található
szaproxilofág, és csupán 5 kötődik gyepekhez. Közülük kettő – a pusztai
gyalogcincér (Dorcadion fulvum cervae)
és az atracélcincér (Pilemia tigrina) –
előfordulása a projekt területén kizárható. A magyar futrinkára (Carabus hungaricus) négy helyszínen
sikerült rábukkanni, melyek már a projekt elindulása előtt is ismert lelőhelyek
voltak. A ráncos gyászbogár (Probaticus
subrugosus) és a szarvas álganéjtúró (Bolbelasmus
unicornis) a gyepi jelölőfajok közül a legnehezebben kimutathatók; ritkák, ráadásul életmódjuk miatt ott is nehéz megtalálni őket, ahol számukra
megfelelőek a körülmények.
A projekt kilenc
területének egyike a
Komárom-Esztergom megyei Siklóernyő-hegy (a projekthelyszín neve Lőrinc-dűlő)
Gyermely és Máriahalom határán. A domb növényzete igen jó természetességű,
növényfajokban gazdag, szépen szintezett löszgyep. Rovarvilága is érdekes, ám jelölő
bogárfajt eddig nem találtunk – idén azonban kettőt is.
A délkelet-európai
elterjedésű ráncos gyászbogár nagyon kevés magyarországi adata kijelöli a fajokban gazdag Probaticus genus elterjedésének legészakibb
határát. (Ismert egy régi előfordulása a szlovákiai Párkány mellől is, de ott több mint 50 éve nem találták.). Célzott kutatással sikerült
újabb hazai lelőhelyeire bukkanni például a Dél-Tiszántúlon, de a Dunántúlon eddig
csak a Belsőbárándi löszvölgy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területről (HUDI20006) tudunk
ma is létező állományáról. (Van néhány régi, a 20. század első feléből származó
adata a Budai-hegységből és Balatonkeneséről, de nem igazolt, hogy ezeken a
helyeken ma is él-e.).
A röpképtelen bogár a
nem vagy kevéssé háborgatott löszgyepek lakója. Tavasszal (márciustól júniusig)
aktív, de nappal szinte reménytelen megfogni, mivel akkor beássa magát a
fűgyökerek közé. Este jön elő, olyankor felmászik a növényekre is, és
viszonylag enyhe éjszakákon fűhálóval gyűjthető. A talajon mászkáló bogarak
néha talajcsapdákban jelentkeznek. Ez történt a Lőrinc-dűlőn is, ahol a
Szinetár Csaba által működtetett talajcsapdák 2019 április-májusának fordulóján
három egyedét fogták, első ízben a hetedik éve tartó projekt során. Ez hát a
ráncos gyászbogár második dunántúli előfordulásai adata.
A szarvas álganéjtúrónak valamivel több magyarországi adatáról tudunk, de azért mindig nagy esemény, ha
valaki megtalálja. Szintén alkonyatkor és éjszaka aktív, leginkább
június-júliusban. Fejlődése föld alatti gombák termőtesteiben zajlik, a
kifejlett bogarak kevés időt töltenek a felszínen. Ilyenkor alacsonyan repülnek
a gyep felett, és elemlámpával világítva megcsillannak a fénycsóvában. Ez a
legbiztosabb módszer a faj kimutatására, bár a röpködő egyedek bekerülhetnek az
autóshálóba vagy a fénycsapdákba is. Néha talajcsapdákba is beleesnek. A
szárazgyepes LIFE+ Nature projekt során a Küdői-hegyről Szénási Valentin már
évekkel ezelőtt jelezte a szarvas álganéjtúrót, máshonnan azonban 2019-ig nem került
elő. Idén nyáron viszont Szénási Valentin megtalálta a Lőrinc-dűlőn, Merkl Ottó
pedig a Budaörsi Kopárokon.
Merkl Ottó
Szárazgyepek megőrzése / Conservation of dry grasslands
Időszak: 2013.09.01 - 2020.08.31
Megvalósult
A pályázat célja a DINPI igazgatási területén található természetközeli szárazgyepek megőrzése, állapotának javítása. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén összesen kilenc helyszínen hajtunk végre élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokat veszélyeztetett helyzetű gyepterületeken. A legfőbb problémák, melyek megoldását várjuk a pályázati tevékenységek végrehajtásától:
Tovább