Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Ottó útra készen

Megjelenés: 2018.06.06

A márciusban mentett rétisas-fióka hamarosan elhagyja a fészket.

Ottó, a fiatal rétisas sorsának alakulását a születése óta nyomon követhettük. A fióka március 12-i kikelését élőben láthatták a kihelyezett fészekkamera nézői. 10 nappal később azonban az akkorra már egyedül maradt anyamadár egy fiatal hím zavarása miatt nem folytatta Ottó etetését. Így a szakemberek a fészekből történő kimentés mellett döntöttek. Ezt követően a fiókát majdnem 3 hétig nevelték a Fővárosi Állat- és Növénykert Mentőközpontjában.

Április 12-én végül sikerült egy megfelelő „pótcsaládot” találni Ottónak, aki ettől fogva két mostohatestvérével közösen nevelkedett. A hosszas kutatást követően kiválasztott helyszín a Velencei-tó térségében egy mezőgazdasági területen található néhány hektáros erdőfolt lett. A kihelyezés óta izgalommal figyeljük a sas család életét.

Ottó, és két testvére jelenleg az anyjukkal megegyező méretűek, a fészket már képesek rövidebb időre elhagyni. A szülők továbbra is folyamatosan hordják nekik a Dinnyési-Fertőről a főként halakból és vízimadarakból álló táplálékot. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek megfigyelése szerint 1-2 héten belül elhagyhatják a szülői fészket és elkezdhetik önálló életüket.

A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb sasfajunk. Hazai állománya 70-es évekbeli drasztikusan lecsökkent, ám a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően mára már több mint 300 pár él nálunk. Zavarásra nagyon érzékeny, a költési időben teljes háborítatlanságot igényel. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft.

Ottó sikertörténete jó példája az összefogás erejének. Köszönjük kollégáink és a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársainak a szakmai segítséget, a mezőgazdasági földterület tulajdonosának a nyugodt fészkelés biztosítását, valamint mindenkinek, aki nyomon követte a kis rétisas-fióka sorsát és szurkolt neki.

Jó utat kívánunk, Ottó!

Kálmán Gergely
kommunikációs referens
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság


Kapcsolódó helyek

Dinnyési-fertő

A Dinnyési-fertő nem is olyan régen még a Velencei-tó szerves része volt, ma is jóformán csak a balatoni vasútvonal és az országút választja el a tó délnyugati részeitől. Védett, biztonságos vizein, nádasaiban számtalan madár talál ideális fészkelő és táplálkozóhelyet.

Tovább