Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Önkéntesek a szárazgyepekért 2017

Megjelenés: 2017.05.30

2017-ben folytatódott az önkéntesek bevonása a Szárazgyepek megőrzése Közép-Magyarországon című LIFE+ pályázat megvalósításába.

Továbbra is a Zöldövezet Társulás által toborzott önkéntesek segítettek a gyepterületek cserjéktől, feketefenyőtől és hulladéktól való megtisztításában, valamint védőkerítés építésében. 2017 tavaszán 6 alkalommal mintegy 190 önkéntes vett részt a munkálatokban, akik ezúttal is a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Természetvédelmi mérnök szakos hallgatói, valamint iskolai közösségi szolgálatos középiskolások voltak. Az önkéntesek bevonása a pályázat lezárulásáig folytatódik.

Szárazgyepek megőrzése / Conservation of dry grasslands

Időszak: 2013.09.01 - 2020.08.31

Megvalósult

A pályázat célja a DINPI igazgatási területén található természetközeli szárazgyepek megőrzése, állapotának javítása. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén összesen kilenc helyszínen hajtunk végre élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokat veszélyeztetett helyzetű gyepterületeken. A legfőbb problémák, melyek megoldását várjuk a pályázati tevékenységek végrehajtásától:

Tovább