Kisfaludi gólyamentés
Megjelenés: 2019.06.28
Jún. 25-én a Székesfehérvár melletti Kisfalud közelében elütöttek egy gólyát, melyről rövidesen kiderült, hogy a hosszú évek óta először sikeresen költő gólyapár egyik tagja. 3 fiókájuk még alig több, mint 2 hetes volt, így nagy dilemma elé nézett az egyedül maradt gólya szülő. Élelmet, esetleg vizet hordjon-e a fiókáknak, vagy árnyékolja őket.
Az eset hírére összegyűltek a környékbeli gólyabarátok. Segítségkérésükre a
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság dinnyési szakembere, illetve az EON munkatársai a helyszínre
siettek. Alaposan mérlegelve a lehetőségeket, a két kisebb fiókát
kiemelték a fészekből és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzáskörzetébe,
Ősiben vitték őket. Az elszállításra azért volt szükség, mert csak itt találtak olyan fészkeket, ahol hasonló korúak a fiókák.
Az első fészekbe nem lehetett beilleszteni őket, mert ott sokkal
kisebbek voltak a kis gólyák, de a második fészekaljban otthonra leltek a
mentett madarak. A két– valamivel kisebb– helyi fióka két nagyobbacska testvért
kapott a gólyaszülők és a helyi gólyakedvelő kismamák és kispapák legnagyobb
örömére.
Külön köszönet illeti az EON részéről Béres Lászlót és a kosaras
autó vezetőjét Simon Zsoltot, akik nélkül a sikeres mentőakció nem
valósulhatott volna meg.
Fenyvesi László