Kezdetét veszi az idei Ifjú Kócsagőr Program 2019 országos döntője!
Megjelenés: 2019.09.17
Találékonyság, felkészültség, tájékozódás, ügyesség – az idei Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjének résztvevői ismét háromnapos programsorozat keretében mérkőznek meg egymással 2019. szeptember 18-20-án.
Az évről
évre egyre nagyobb érdeklődéssel kísért rendezvényt immár hetedik alkalommal hirdette
meg az Y-TriÁsz mozgalom, amit 2013-ban a 30Y zenekar, a Fürge Diák
Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság álmodott meg. A
kezdeményezéshez később csatlakozott az Agrármisztérium, valamennyi hazai nemzeti park igazgatóság és
a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, a Hortobágyi Nonprofit Kft.
valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány.
Az
Ifjú Kócsagőr Program nem titkolt célja, hogy felkeltse a 18-24 éves korosztály
érdeklődését az értékteremtő programok iránt, betekintést nyújtson a
természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati terepi természetvédelmi
tevékenységeket.
Az
országosan meghirdetett programra 39 diák jutott be. Minden versenyzőt egy-egy
természetvédelmi őr segített mentorként a területi döntőkre való
felkészülésben. A kócsagőrjelöltek a mentoruk mellett eltöltött kéthetes szakmai
gyakorlaton betekintést kaptak a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájába,
megismerték az adott nemzeti park természeti kincseit. Ezt követően területi
döntők során dőlt el, hogy kik lesznek azok, akik a Budapesten és annak
környékén található védett természeti területeken tartott országos döntőben megmérkőzhetnek
a Tutajos és Matula Díjért.
A Program
szabályai szerint a döntőt mindig az a szervezet rendezi, ahonnan az előző évi
győztes kikerült, ezért idén a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságnak
jutott a megtisztelő feladat. A versenyen tehát a tíz hazai nemzeti park igazgatóság,
valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság egy-egy
kócsagőr-jelöltje méri össze tudását.
Azon
túl, hogy minden versenyző egy előadás keretében beszámol a mentorával töltött
szakmai gyakorlata tapasztalatairól és számot ad elméleti tudásáról, különféle
izgalmas és érdekes terepi feladatokat is meg kell oldaniuk. Olyan problémákat
és helyzeteket fognak szimulálni a verseny rendezői, amelyek a természetvédelmi
őrök mindennapi munkájában is előfordulnak, de a természetvédelmi témakör mellett elsősegély nyújtási, tűzvédelmi
kihívások is várnak a versenyzőkre.
A tét
a Tutajos és Matula Díj, a legjobb versenyző ugyanis elnyeri a Tutajos,
felkészítője pedig a Matula díjat. Emellett a páros egy elképesztő 5 napos tanulmányúton
is részt vehet Lengyelország legnagyobb nemzeti parkjában, a Biebrzański
Nemzeti Parkban. Az ünnepélyes díjátadó rendezvényt szeptember 20-án tartják, a
Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság színháztermében.
A
program és az országos döntő támogatói: Agrármisztérium, Fürge Diák
Iskolaszövetkezet, Hortobágyi Nonprofit Kft., Kiskunsági Nemzeti Park
Alapítvány, a hazai nemzeti park igazgatóságok.