Fénysorompóval a dunavirágok védelméért
Megjelenés: 2019.09.19
Az elmúlt évek nyárestéi nem múlhattak el a védett dunavirág (Ephoron virgo) kérészek tömegrajzásai nélkül, így a széles körben ismert tiszavirágzás mellett a dunavirágok is egyre inkább előtérbe kerülnek.
A faj
népszerűsége 2012 óta nő, amikor is több évtizednyi szünet után újra megfigyelhetjük
milliós tömegeit, és mára a teljes Duna-szakaszon és sok mellékfolyóján ismét repülnek.
A fehéres színezetű dunavirágok rajzása július végétől egészen szeptember elejéig
várható, egyes folyószakaszokon akár tíznél is többször milliós rajzást
produkálva.
A kérészek sötétedés
után jelennek meg: először a lárva a felszínre úszik, majd
előbújik belőle a néhány centiméteres szárnyas rovar. A hímek esetében ez a nem
ivarérett szubimágó, amely további vedléssel alakul át ivarérett alakká, azaz
imágóvá, míg a nőstényeknél a lárvabőrből rögtön az ivarérett szárnyas rovar
kel ki. Ezután megkezdik repülésüket, s ezzel együtt párzásukat is. A
megtermékenyített nőstények ezután rajokba állnak és megkezdik a folyásiránnyal
szembeni gyors, jó néhány km-es, kompenzációs repülésüket. A kérészek egy idő
után végelgyengülésben a vízbe hullnak, lerakják tojáscsomóikat és
elpusztulnak, miközben a hímek vízfelszín fölötti rövid élete is véget ér. A
nőstények a kompenzációs repülésükkel ellensúlyozzák a vízbe kerülő peték
elsodródását, továbbá elérik, hogy petecsomóik megközelítőleg azon a helyen
érjék el a mederaljzatot, ahol a szülők korábban sikeresen kifejlődtek.
Varázslatos élmény megtapasztalni a
dunavirágok esti tömegrajzását. A nőstények kompenzációs hada alkalmanként több
mint egy órán át szinte teljesen elborítja a folyót és part közeli részeit. A
vízbe gázolva sötétben is látni és hallani szárnyuk zizegését, az ember testét
simogatva érintik az óriási rajba rendeződő, nedves testű karcsú vízi rovarok. Zseblámpa
fényénél vagy vakuval megvillantva pedig örökre szemünkbe ég a
megszámlálhatatlan kérész, a nyáresték „hóvihara”.
A kérészek repülése
azonban korántsem zavartalan. Az MTA ÖK Duna-kutató Intézetének és az ELTE
Környezetoptika Laboratóriumának szakértői 2012 és 2019 között terepi
kísérleteket végeztek. Kimutatták, hogy a sötétedés utáni tömegrajzást
megzavarja a közvilágításból eredő fényszennyezés. A folyók felett átívelő
hidak, a kivilágított hajók és a part menti épületek fényei ugyanis egy olyan
összetett ökológiai csapdát jelentenek, ahol a hagyományos ökológiai fényszennyezés (a közvilágítás vonzó hatása) és a közelmúltban
felfedezett poláros fényszennyezés
(az aszfalt vízfelszínhez való optikai hasonlósága) egymás hatását erősítve hat
természetes viselkedésükre. A hidak lámpáinál kialakuló ökológiai csapdában a
dunavirágok hatalmas csóvákat alakítanak ki, végül pedig a számukra vizet
utánzó aszfaltra petéznek és elpusztulnak. A jelenség közlekedésbiztonsági
problémákat is okoz: az aszfalton összegyűlt bűzös tetemszőnyeg csúszóssá teszi
az autók, kerékpárosok és gyalogosok által használt felületeket.
A kutatócsoport eredményei alapján
2019. áprilisában a tahitótfalui Tildy Zoltán hídon épülhetett ki világelsőként egy olyan innovatív műszaki fejlesztés, amely az
idei rajzási időszaktól kezdve szolgálja a kérészek
védelmét. A hídpillérekre szerelt kék fényű reflektorok a rajzás
időszakának estéin akkor kapcsolnak be automatikusan egy 4 órás üzemidőre,
amikor az égboltfény intenzitása egy előre beállított szint alá csökken. Az
újonnan kiépült optikai védőrendszer közvetlenül a folyó felett tartja a rajzó
kérészek zömét, mondta el Farkas
Alexandra, a kutatócsoport tagja. „Az
első tapasztalatok alapján a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
támogatásával kiépült eszköz működésekor jóval kevesebb kérész repül csak fel
az aszfaltút feletti lámpákhoz, legnagyobb hányaduk a hídpillérek
környezetében, közvetlenül a víz felett marad. Ennek köszönhetően a rajzó
kérészek többsége megtermékenyített tojáscsomóival együtt nem az aszfaltra,
hanem a Duna vizébe hullik, miáltal utódaik megmenekülhetnek. A megvalósult
fejlesztés ráadásul nemcsak természetvédelmi célokat szolgál, hanem általa a
tahitófalui hídon történő közlekedés is biztonságosabbá válhat”.
Potyó Imre