Éltető árvíz
Megjelenés: 2024.09.25
<p><span style="color: #843fa1;"><strong>A legutóbbi – egyben az évtized eddigi legnagyobb – dunai árhulláma épp elhagyta az országot. Gondolatok azonban maradtak mögötte.</strong></span></p>
Van még néhány ártér-maradvány a Duna mentén, ahová a nagyvíz ki tud terjedni.
- Megöntözi a hónapok óta aszálytól szenvedő tájat;
- ennyivel kevesebb víz szorul a gátak közé, ennyivel kevesebb fenyegeti a településeket;
- a folyó leteszi ajándékát (hordalékát), a hegyekből lemosott talajt (iszapot) – figyeljük meg az áradó víz sárgás színét!
- a tájban maradó víz helyben párologva hozzájárul a csapadékképződéshez.
Voltak korok, amikor az emberek tudták: a kevés víz meg a sok – ugyanaz a víz. Ezért tavasszal (amikor sok volt), lehetővé tették a víz számára, hogy kiterjedjen, éltesse az ártéri erdőket, gyümölcsösöket, réteket, és feltöltse a természetes öblözetekben kialakított halastavakat, amelyek „hálából” ellátták a népet szinte mindennel, amire szüksége volt: nemcsak megújult halállománnyal, hanem az árasztással öntözött természeti rendszerek valamennyi szolgáltatásával.
Dr. Andrásfalvy Bertalan és Dr. Molnár Géza kutatási eredményeiből tudjuk, hogy e rendszer alapját a fok, a folyó vízállásától függő, kétirányú vízszállító meder, medrek rendszere képezte (Gemencen ma is látható). Azt is tudjuk, hogy e rendszer valódi gazdálkodást jelentett a vízzel, hiszen a természettel való együttműködés révén eltárolt vízmennyiség itt maradt a tájban, és szolgáltatásait a lehető legnagyobb mértékben ki tudták használni a vizek mentén élő közösségek.
Igaz, ezt akkor nem hívták szakmának, sokkal inkább életforma volt. Mégpedig annyira mindennapi, hogy a hazai történeti forrásokból kutatóinknak sokszor a sorok között kellett kiolvasni lényegét, miközben a korabeli külföldi utazók ámulva-bámulva számoltak be leírásaikban a sehol máshol nem tapasztalt bőségről, amit a nép e természetbarát tájhasználattal létrehozott (olvasmányajánló a téma szakirodalmából: Dr. Andrásfalvy Bertalan: A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon. Magyar Tudomány, 2000/6.; Dr. Molnár Géza: A Tiszánál. Ekvilibrium Kiadó, 2003.)
A tájban ma is fellelhetőek azok a terep-formák, melyek tanúsítják: egykor élő ártér, és gazdag tájhasználat lehetett vizeink mentén, igaz, más szemüvegen át kell néznünk a „belvizes” szántót, hogy észre vehessük az egykori medrek nyomait. Mai szemmel nézve volt még valami, amire akkoriban valószínűleg senki sem gondolt: a kassai székhelyű People and Water intézet kutatási eredményeiből (Vízzel a klíma helyreállításáért – az Új Víz Paradigma) ma már az is ismert, hogy a vízzel megfelelően ellátott természeti rendszerek, elsősorban az (ártéri) erdők képesek hatásosan szabályozni a földfelszín klímáját, mert minden csepp víz, amit elpárologtatnak, hozzájárul a nyaranta hőségtől szenvedő földfelszín (ahol mi is élünk) aktív hűtéséhez.
A választás még a kezünkben van: Kárpát-sivatag vagy gyümölcsöző Szelídvízország?
Karakai Tamás tájegységvezető