A Jági tanösvény újjászületése
Megjelenés: 2019.05.30
Megkezdődtek a Jági tanösvény felújítási munkái. A tanösvény több mint 15 éves, így faszerkezetes elemei folyamatosan mentek tönkre. A felújítást a VEKOP pályázat, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság támogatja.
A tanösvény két újabb állomással
fog kibővülni, mely Pilisszentiván nagyon régi, és kevésbé régi múltjába ad
visszatekintést, a tanösvény hosszát azonban ez csak néhányszáz méterrel
hosszabbítja meg. A kelta település régészeti feltárása 2000 évvel ezelőtti
időkbe repít minket vissza, az ökörkút a település 100 évvel ezelőtti életének
egy fontos része.
Új interaktív táblákat helyeztünk
ki a tanösvény 5. állomásán a Hársas-erdőben a Hársas-forrásnál. Az egyik a
holtfákhoz kötődő élővilágot mutatja be, a másikon az erdő nagyvadjaival
ismerkedhet a látogató. A régészeti feltárásnál egy ismeretterjesztő tábla lett
elhelyezve, amelynek elkészítésében nagy segítséget nyújtott Marlok Tamás, Sima Gábor és Repiszky Tamás,
akiknek ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. A táblák kihelyezésében
az Equinox Consulting és Equinox Tender munkatársai
voltak segítségünkre, nekik is nagyon köszönjük áldozatos munkájukat.
A tanösvény indító táblája is
áthelyezésre került a pilisszentiváni sportpálya parkolójának jobban látható
helyére. A tanösvényen tovább folytatjuk a felújítási munkákat, illetve egy új
tanösvényfüzet is előkészítés alatt áll. Jövőre ünnepeljük, hogy a Szénás-hegycsoport
fokozottan védett területe 25 éve megkapta az Európa Diplomát. Több más mellett
a megújított Jági tanösvénnyel is szeretnénk méltók lenni a Diplomához, és
bízunk benne, hogy a tanösvényt használók között is sikere lesz az
elképzeléseinknek.
A tanösvény szabadon látogatható,
de szakvezetés és a tanösvényhez kapcsolódó programok kérhetők a következő
elérhetőségeken:
Tóthné Becsei Katalin, tel.:
06-30/511-1802, e-mail: pilisilen@dinpi.hu
Karlné Menráth Réka, tel.:
06-30/477-6720, e-mail: menrathr@dinpi.hu
Kapcsolódó helyek
Jági tanösvény
A Jági tanösvény a pilisszentiváni sportpálya (Villa Negra) mellől indul. Önállóan 2-2,5 óra alatt barangolható be kényelmesen a körtúra.
TovábbPilisi Len Látogatóközpont
A Pilisszentivánon található látogatóközpontunkban interaktív természetvédelmi kiállítás mutatja be a Szénások Európa Diplomás Terület élővilágát. A bemutatóhelyen vetítőterem, kültéri foglalkoztató terület, nyári konyha és vizesblokk ad lehetőséget gyerekcsoportok élményszerű foglalkoztatására.
TovábbPilisi Bioszféra Rezervátum
A Pilisi Bioszféra Rezervátum (PBR) a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a területen található települések önkormányzatai, szakmai és civil szervezetei együttműködésében működő térségi összefogás, amely egy világszintű hálózat része.
TovábbA Pilis
A Dunakanyar néven közismert, európai hírű tájunk jobb parti hegyeit évszázadokig Pilis néven ismerte mindenki. Földtani történetükben azonban nagyon különböznek, ezért kettébontásuk indokolt: a déli része a Pilis, tőle északra pedig a Visegrádi-hegység emelkedik.
TovábbVEKOP-4.2.1-15-2016-00006 A természet felfedezésének élményét nyújtó bemutatóhelyek fejlesztése Natura 2000 fajok és élőhelyek megismertetése érdekében, Budapest vonzáskörzetében – I. ütem
Időszak: 2016.01.01 - 2023.01.31
Megvalósult
A projekt keretében két természetvédelmi bemutatóhely fejlesztését tervezzük megvalósítani Budapest vonzáskörzetében. A meglévő épületek jelen állapotukban nem tudnak a természet felfedezés élményét nyújtó bemutatásnak megfelelő helyszínéül szolgálni, leromlott állapotuk miatt fejlesztésre szorulnak, illetve hiányoznak a szükséges infrastrukturális feltételek.
Tovább