Duna-Ipoly Nemzeti Park

<p>A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.</p>

Az Országgyűlés 1991. áprilisában fogadta el azt a határozatát, amely a Dunával kapcsolatos egyes nemzetközi környezetvédelmi feladatokról szól. Ezek között szerepel az érintett térségben egy nemzeti park létesítése.

A nemzeti park létesítésének célja a folyók és a felszín alatti vízkészlet, valamint az érintett területek erdeinek, termőtalajának és más megújuló erőforrásainak védelme, a kultúrtörténeti értékek megóvása, a természeti értékek és a természeti értékeket övező jellegzetes és néhol még érintetlennek mondható táj megőrzése.

Védetté nyilvánító jogszabály: a Duna–Ipoly Nemzeti Park létesítéséről szóló 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet. A rendelet védetté nyilvánított a Duna Esztergom–Budapest szakaszához kapcsolódó, valamint az Ipoly vidékén lévő 15 131,2 hektár, illetve a Nemzeti Park területéhez csatolt a már védetté nyilvánított 45 183,1 hektár, összesen 60 314,3 hektár kiterjedésű területet.

Természeti értékek
A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.

A földtani és tájképi értékek körében a Duna és a hegyek kapcsolatának legszebb példája a Dunakanyar. A nemzeti park területén vulkáni és üledékes eredetű kőzetek egyaránt megtalálhatók, kiegészülve a folyóvölgyek helyenként ma is változó allúviumával, a kavicságyban épülő-pusztuló zátonyokkal. Kiemelkedő jelentőségűek a hegységi részeken eredő források és változó vízhozamú patakok, melyek szinte kivétel nélkül az Ipolyba vagy a Dunába sietnek.

A nemzeti park növényzetében a sokszínűség mellett az átmeneti jelleg emelhető ki. Ennek oka részben az alapkőzet változatossága, részben pedig a szubmediterrán és kontinentális klímahatárok találkozása. A Dunakanyar összekötő kapocsként szerepel a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység flórája között. Sok faj illetve társulás itt éri el elterjedésének határát (pl. pirosló hunyor, nyúlfarkfüves bükkös). Az ártéri szintek jellegzetes növénytársulásaitól kezdve a homok pusztagyepeken keresztül, a közép- és magashegységi vegetáció több típusáig bezárólag rendkívül összetett a növényzet. A nemzeti park unikális botanikai értéke a magyarföldi husáng. Az Ipoly-völgy ártéri rétjeinek dekoratív növénye a réti iszalag. Az élőhelyek sokféleségének köszönhetően állatvilága is rendkívül összetett, sok ritka veszélyeztetett faj állománya él a térségben. A nemzeti park területén előforduló védett és fokozottan védett fajok száma meghaladja a 700-at.

A nemzeti park állatvilágát tekintve a folyók különös értékeket rejtenek. A Dunakanyarban áttörő víz a felgyorsult folyással, kavicsos aljzattal ritka, endemikus csiga-fajok élőhelye. Előfordul a bödöncsiga és a rajzos csiga. A halfauna legértékesebb tagja a petényi márna szintén a folyóvizekhez kötődik.

A száraz hegyi gyepeken a fűrészeslábú szöcske és az orosz sztyeppékre jellemző, nálunk reliktum jellegű réti sáska él.

A kétéltű fauna az összes hazai fajt tartalmazza. Köztük különösen színpompás a Börzsöny nedves völgyaljain élő foltos szalamandra. A hüllők közül a pannon gyík a Pilisben és a Börzsönyben is előfordul. A nemzeti park területén sok az erdei énekes- és ragadozó madár, a folyók mentén vizi-, parti és gázlófajok egyedei figyelhetők meg. Kiemelkedő jelentőségű a kerecsensólyom, a parlagi sas és a kígyászölyv állomány. Költ a fekete gólya is. A Börzsöny idősebb erdeiben a fehérhátú fakopáncs állomány számottevő.A Duna vizén az északról érkező bukórécék nagy tömegben telelnek át. Időnként feltűnik egy réti sas amint a récékre vadászik. A barlangok, elhagyott bányajáratok népes denevér kolóniáknak adnak helyet. Több védett cickány és pelefaj él a területen, a nagytestű ragadozók közül a háborítatlan erdőkben időnként feltűnik a hiúz, a vizek mentén pedig a vidra.

Természetvédelmi kezelés, főbb veszélyeztető tényezők
A Dunakanyar Budapest és környéke lakosságának napi kiránduló, hétvégi pihenő-, és tartós üdülőterülete, ahol az alapvető gazdálkodási célokon kívül az erdőknek ki kell elégíteniük a lakosság pihenési, természetjárási és sportolási igényeit is.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park inkább a bakancsos turisták, a téli sportok világa, ahol jellemző a gyalogos természetjárás. Az erdőgazdasági feladatok ellátását lehetővé tevő feltáró úthálózat kiépítése a hegység belsejébe vonzza az autókat, növeli az autós turizmust.

A hegységek mai zártságának, viszonylagos zavartalanságának fenntartására irányuló védelmi munkát, ugyanakkor az irántuk egyre fokozódó turisztikai érdeklődésből adódó ellentmondást a természetvédelmi szempontból kevésbé értékes peremkerületi részek látnivalóinak kibontásával, ott a fogadás feltételeinek megteremtésével kívánjuk ellensúlyozni.

A 70-es években betelepített muflon - különösen a Szent Mihály-hegyen - talajeróziót, a növényvilág károsodását okozza. A természetes vadeltartó képességet meghaladó vadlétszám az erdővagyon értéknövekedését, a tartamos erdőgazdálkodást gátolja, a természeti értékek fennmaradását veszélyezteti.

Az üdülőnépességet vonzó Dunakanyarban a beépítési törekvések a védett területeket is elérhetik. A jelenlegi jogi szabályozás, az önkormányzatok kritikus anyagi helyzete az ütközések fokozódásához vezethet.
A védett terület 96%-át kitevő erdőkben az erdőfelügyelet és a természetvédelem lényegében azonos érdekekből fakadó együttműködése révén kell biztosítani a tartamosságot, az erdők közjóléti és védelmi rendeltetését.

Kultúrtörténeti értékek
A Duna és az Ipoly halgazdagsága, az erdők vadbősége már a kőkori ember számára is vonzóvá tette a Dunakanyar környéki vidéket. A Börzsönyben főleg a folyóvölgyekben, míg a Pilisi oldalon számtalan barlangban is megtalálták a kőkorszaki ember nyomait. A Pilisszántói-kőfülke, a kesztölci Legény-, és Leány-barlang, a pilisszentléleki Bivak-barlang mind megőrizte a jégkorszak emberének eszközeit, zsákmányállatainak csontját. A késő bronzkorból származó földvárak maradványit már mindkét hegység belsejében megtalálhatjuk (Árpádvár, Jelenc hegy, Rustok hegy, Godó vár, Pogányvár stb.)

A Kr. u. I. században a Dunántúl a Római Birodalom határtartományává vált. A Duna vonalában kiépülő erődítményrendszer, a limes maradványaival a Duna jobb partján Óbudától Esztergomig találkozhatunk. A Visegrád és Esztergom közötti kb. 24 km-es szakasz a limes-rendszer legjobban megerősített része volt, kilométerenként egy-egy határvédő objektummal. Jelentős római erődítmények álltak Leányfalu és Dunabogdány területén, Visegrádnál a Sibrik-dombon, a pilismaróti Hideglelőskereszt-csúcson és az egyik legjobb dunai átkelő felett, Esztergomban. Az ókori sztoikus császár, Marcus Aurelius a kvád törzsek ellen vívott csaták szünetében itt írta Elmélkedéseit. A Börzsönyi oldalon csupán egy római erődítményt találhatunk: a verőcei Duna-parton található hídfőállást a már említett kvád törzsek elleni szüntelen csatározások miatt építették ki a rómaiak.

A Római Birodalom bukását követően rendkívül vegyes összetételű népesség váltotta egymást a területen, majd a magyarok betelepedése után ezek a nemzetiségek fokozatosan beolvadtak a magyarságba.

A honfoglalást követő századokban a Dunakanyar és környéke az ország központja lett. Esztergomot még Géza fejedelem tette fejedelmi székhellyé. 969-970 körül itt született, majd itt keresztelkedett meg első királyunk, a később szentté avatott I. István. A Géza kori palota volt hazánk első világi rendeltetésű kőépülete. III. Béla az 1180-as években várpalotává építtette át a korábbi kővárat. A tatárjárás során Esztergom szinte teljesen elpusztult, lakosságából jó, ha tizenöt fő életben maradt, de a várat a spanyol Simeon vitézül megvédte. A hatalmas pusztítások után szerte az országban kővárakat emeltek az ország védelmének megerősítése érdekében. A királyi pár is jó példával járt elől: Mária királyné ékszereinek árából egy évtized alatt felépíttették Visegrád várát, mely átvette Esztergom szerepét, mint királyi székhely. Az Árpád-ház kihalása után, Károly Róbert uralkodása idején kezdődtek meg a visegrádi királyi palota építkezései.

Fénykorát a palota Mátyás király uralkodása idején élte, mikor reneszánsz pompája az olasz udvarok gazdagságával vetekedett. Napjainkban újjáéled a későgótikus, reneszánsz építészeti és szobrászati alkotásokkal díszített palota pompája: rekonstruálták a Herkules-kutat, a díszudvar kerengője csodás színekben ragyog, a kiállító termekben régi korok egyedi gyártású cserépkályháiban gyönyörködhetünk, maketteken tanulmányozhatjuk a palota átépítésének folyamatát. Bár a Börzsöny nem büszkélkedhetett egyetlen királyi várral sem, a tatárjárás után itt is számtalan lakótornyos, sánccal körülvett föld- és kővár épült (Bibervár, Csehvár, Kámor, Zuvár stb.). Az erődítmények közül a legimpozánsabb a Nógrádi vár, leghíresebb azonban Drégely vára, melyért 1552. július 6-9 között, a 150 fős legénység utolsó leheletéig küzdött az ostromló 10-12 ezer fős török sereg ellen. Ma a Nógrádi- és a Drégelyi vár is felújítás alatt áll.

A középkorban persze nem csak várak épültek a területen, hanem jelentős egyházi építkezések is folytak. A legtöbb itteni kolostor az egyetlen magyar alapítású rendhez, a pálos rendhez köthető. A hagyomány szerint az esztergomi származású boldog Özséb a Pilis erdeiben élő remetéket maga köré gyűjtve hívta életre - úgy 1250 körül - a pálos szerzetesrendet. Klastrompusztán építette meg az új rend első monostorát, halála után itt is helyezték végső nyugalomra. IV. Béla vadászkastélyát adományozta e rendnek; a Szent Léleknek szentelt kolostor nevét mai napig viseli a közeli település. Pilisszentlélek határában ma is állnak a hajdan virágzó kolostor romjai. Szintén királyi adományként jutott a pálosok kezére a kékesi Szent László kolostor, melynek épülete a török időkben elpusztult. E hajdan volt szerzetesi központ nevét és helyét Pilisszentlászló község őrzi. Ma is áll viszont a Nagy Lajos király által 1352-ben alapított márianosztrai pálos kolostor épülete. Bár maga a kolostor már évtizedek óta fegyházként működik, a zarándokhelyként is jelentős nagyhírű templomban néhány éve már újra a pálosok teljesítenek szolgálatot. Más szerzetesrendek virágzó kolostorainak nyomát is meglelhetjük e tájon. A francia alapítású ciszterciták pilisszentkereszti apátsága 1213-ban szörnyű tragédia színhelye volt, melyet Katona József Bánk Bán című remekművéből mindannyian jól ismerünk.

A török időkben a Királyi Magyarország és a Török Birodalom ütközőzónájába került táj hadszíntérré változott. Sorra estek el váraink, a falvak lakosait lemészárolták, a túlélők is elmenekültek a területről.

A XVIII. század elejére az elnéptelenedett vidéket újra kellett telepíteni. A megmaradt magyar lakosság mellé szerb (Szentendre, Pomáz), német (Nagymaros, Zebegény, Dunabogdány, Pilisvörösvár) és szlovák (Ipolydamásd, Kóspallag, Pilisszentlászló, Pilisszántó) telepesek érkeztek. A németek hagyományosan a bányászatban, míg a szlovákok a favágásban jeleskedtek. Bár napjainkra erőteljesen felgyorsult e nemzetiségek asszimilálódása, azért a térségben járva gyakran hallhatunk még német vagy szlovák beszédet, s ha máshol nem, hát a tájházakban múzeumokban megismerkedhetünk e nemzetiségek sajátos kultúrájával is.

Az utóbbi száz év emlékeiből a gazdálkodástörténeti értékek említhetők elsősorban. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés a természeti kincsek fokozottabb kihasználását vonta maga után. Sorra nyíltak a területen a kőbányák, megsokszorozódott a fakitermelés. A kő és a fa elszállítására pedig keskeny nyomtávú vasutak épültek az erre alkalmas völgyekben. A múlt század 40-es éveire mintegy 200 km hosszúságban épültek kisvasutak szerte a Börzsöny területén. Később aztán a teherautók elterjedésével leáldozott a kisvasutak ideje. A legtöbb vonalat felszámolták, a megmaradt néhány vonal hosszú távú fennmaradásának egyetlen esélye az idegenforgalmi hasznosítás lett. Szerencsére ez egyre több helyen megvalósul: a Kismaros-Királyrét és a Kemencei vonal után megindult a forgalom a Nagybörzsöny-Nagyirtáspuszta vonalon is. Ez utóbbi vonal a tervek szerint később majd egészen Szobig szállítja az utasokat.

A fa elszállításának egy másik, érdekes, szintén a Börzsönyben használatos módja volt a faúsztatás. A szokolyai Szén-patak - Nagy-Vasfazék patak térségében helyenként ma is látható az a gát és csatornarendszer, amellyel csaknem a Dunáig úsztatták le a faanyagot. Előfordult persze az is, hogy a fát még helyben feldolgozták, s csak a végterméket szállították tovább. A régi, kiterjedt hamuzsír-égetés emlékét idézi a Csarnavölgyi "hamuház" romja. A hamuzsír a papír-, üveg- és salétromgyártás nélkülözhetetlen alapanyaga, valamint a szappanfőzéshez szükséges segédanyag volt, éppen ezért igen nagy kereslet mutatkozott iránta. Tudnunk kell azonban, hogy a hamu átlagosan 0,5%-át teszi ki a fának, a belőle nyerhető hamuzsír pedig még ennek is a töredéke, ami óriási méretű erdőirtást feltételez. Ezt felismerve, az erdők óvása érdekében, már Mária Terézia rendeletekkel korlátozta a hamuzsírfőzést.

A fa helyi feldolgozásának másik módja volt a faszénégetés. A nehezen megközelíthető területeken lépten-nyomon található fekete színezékű, mesterségesen kialakított lapos platók a valamikori boksaszenítés helyszínei. Manapság ez a tevékenység az erdőgazdálkodás gyakorlatában újjáéledni látszik, de már a védett területen kívülre szorul.

Az 1870-es évektől szinte napjainkig a nagy történelmi események elkerülték a térséget, a csendes, gyönyörű vidéket viszont felfedezték a művészek. Szentendrén élt és alkotott Ferenczy Károly és művész gyermekei, a múlt század húszas éveinek végén pedig itt jött létre az a művésztelep, amelyet Iványi Grünwald Béla, Réti István, Vajda Lajos, majd Bálint Endre és Barcsay Jenő neve fémjelez. Szőnyi István Zebegényben telepedett le, s festményein a Dunakanyar életét, tájait jelenítette meg. Az írók és színművészek a Duna partján, Leányfalutól Visegrádig találtak alkotó és pihenőhelyet, leghíresebb közöttük talán Móricz Zsigmond, akinek leányfalusi háza ma múzeum. A visegrádi Szentgyörgy-pusztán élt jeles költőnk Áprily Lajos. A közelmúlt nagy magyar színészegyéniségei között Latinovits Zoltán, Egry István, Gobbi Hilda, Fónay Márta pihent és dolgozott sokat a Dunakanyarban. A Budakalásszal szemközti Luppa-szigeten ma is áll Kozma Lajos saját tervezésű nyaralója, amely a Bauhaus-mozgalom egyik legszebb magyarországi alkotása.

Részletek:

Cím: Ügyfélfogadás: 1121 Budapest, Költő u. 21. (a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság központi irodaépülete)
Megközelítés: Széll Kálmán térről 21-es vagy 21A autóbusszal, illetve Boráros térről 212-es autóbusszal vagy fogaskerekűvel Városkút megállóig. GPS: 47.49847, 18.99274
E-mail: dinpi@dinpi.hu
Telefon: +36 1 391 4610
Nyitva tartás: Ügyfélfogadás: hétfőtől csütörtökig: 8.00-16.30, pénteken: 8.00-14.00.

Fax. +36 1 200 1168

Kapcsolódó programok

E-bike kerékpártúrák a Pilisben és a Visegrádi-hegységben

Pilismaróton és Visegrádon 14-14 nemzeti parkos e-bike várja a Nemzeti Parkot két keréken felfedezni kívánó kirándulókat.

Tovább

20% Kedvezmény a nemzeti parkos elektromos kerékpárok kölcsönzésére Pilismaróton