Budai Sas-hegy TT
<p>"A budai hegyek egyik legérdekesebb életközösségét a Sas-hegyen találjuk, bár messziről kopár sziklás képet mutat, amelyen csak itt-ott zöldell egy-egy árva feketefenyő vagy orgonabokor. De ez csak a látszat, amellyel csak a felületes szemlélő elégszik meg, közelebbi vizsgálattal kiderül, hogy Budapest egyik legérdekesebb élőhelye, amelyhez hasonlót Visegrádtól az Al-Dunáig nem találunk." (Dr. Pénzes Antal)</p>
Védettségét a jelenleg hatályos, a Budai Sas-hegy természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 40/2007. (X. 18.) KvVM rendelet tartja fenn.
Alapadatok
- A területet 1957-ben nyilvánította védetté az Országos Természetvédelmi Tanács 985/57 sz. határozatával
- Törzskönyvi száma: 64/TT/1957
- Kiterjedése kb. 30 ha
- Érintett városrész: Budapest, XI. kerület
A védett természeti értékek rövid jellemzése
Érdekes geológiai jelenségeivel, értékes, szinte egyedülálló élővilágával különleges értéke ez a 30 hektáros zöld sziget a fővárosnak. Az érdeklődő természetbarát ma kiépített körutakon tekintheti meg a látnivalókat és gyönyörködhet a csodálatos panorámában. A kelenföldi lapályból kiemelkedő "sasbérc" csúcsa 259 m magasságban van a tengerszint felett. A hegy morfológiáját, növény- és állatvilágának jellemzőit, fajgazdagságát döntően a hegytömeg alapkőzetének (dolomit) sajátosságai határozzák meg. Ez kb. 180-200 millió évvel ezelőtt, a Kárpát-medence területén hömpölygő ún. Triász-tenger mészvázú állatainak maradványaiból keletkezett. A későbbi kéregmozgások hozták létre magát a hegyet, s emelték a felszín fölé. Az ekkori vulkáni tevékenységek, elsősorban a feltörő hőforrások sok jellegzetes változást okoztak az alapkőzetben. Sok helyütt kovával itatták át a kőzetet, így jött létre a "tűzköves dolomit", néhol igen vastag rétegben csapódtak ki az oldott fémsók (elsősorban vaslimonit telérek) és festették barnára a kőzetrepedések mentén a sziklákat. Különleges alakulatai a Sas-hegynek az un. "kőszálak" (Beethoven-, Medve-szikla), melyek kovával átitatott, így a környező kőzetnél jóval keményebb sziklatömbök. Ennél fogva sokkal jobban ellenálltak az eróziónak, így nyerték meglepő alakjukat.
A sas-hegyi élővilág kialakulásában különleges jelentőségű a dolomit alapkőzet. A dolomit és mészkőrögök morfológiailag lényegesen eltérnek egymástól. Az így kialakuló különböző növénytakaró és állatvilág alakult ki. A déli lejtők a jégkorszakok előtti és közötti melegkorokból származó növényeket (magyar gurgolya, István király szegfűje, sadler imola, csikófark, stb.), a hűvös sziklás északi lejtők pedig havasi, északi jellegű fajokat (budai nyúlfarkfű) mentettek át a jégkorszakból napjainkba. Ők flóránk nagy "öregjei", melyeket a dolomitjelenség mentett meg a más területeken már évezredek óta előbbre tartó szukcesszió könyörtelen versenyétől. Ezek egyúttal a Kárpát medence bennszülött fajai is, így különlegesen fontosak a természetvédelem számára. Ezeken kívül is sok ritka és védett növényfaj él itt. Néhány igen értékes faj a következő: apró nőszirom, tavaszi hérics, leánykökörcsin, tarka és bíboros kosbor, heverő naprózsa, borzas vértő, sárga kövirózsa, stb.
Faunisztikai szempontból a Sas-hegy sziklás kúpjai és kopár háborítatlan lejtői a legértékesebbek. A legnagyobb ritkaságok és a legértékesebb fajok itt találhatók. Különösen gazdag az ízeltlábú fauna, - ezek közül kiemelkedő jelentőségű a lepkék és a pókok igen fajgazdag csoportja -, de megtalálható itt a ma már igen ritka ájtatos manó és fűrészeslábú szöcske is. Itt él a fokozottan védett haragos sikló és a pannongyík is. A hegylábon található sűrű bozótos cserjés számos madárfaj fészkelő- illetve táplálkozóhelye.
Főbb veszélyeztető tényezők, speciális védelmi feladatok
A természetvédelmi területet veszélyeztető tényezők és az ezeket kivédeni igyekvő tevékenységeink a hegy speciális helyzetéből fakadnak. Főleg a ma már teljes körülépítettség és az intenzív látogatottság jelenti a fő problémát. Ezen gondok egy része a környező lakóterületek, valamint a látogatók védelmével, kényelmével összefüggőek. Az igen könnyen erodálódó, pusztuló dolomitsziklákat évről-évre át kell vizsgáltatni és szükség szerint megerősíteni, hiszen leomlásuk súlyos baleseteket okozhat. A látogatók részére kiépített utakat is természetesen folyamatosan karban kell tartanunk. A fő feladatunk azonban az egyedülálló élővilág megőrzése az utókor számára. A viszonylag kis terület sajátos mikroklímája folytán ezen kis kiterjedésében is stabil ökoszisztéma, sőt képes a ma már sajnos fokozottan jelentkező kedvezőtlen környezeti hatások kivédésére. Hatásuk ma már azonban itt is érezhető. Ezek ellen azonban helyileg nyilván nem tehetünk semmit. Speciális azonban a helyzet az orgona esetében, ennek visszaszorítására ma még nem sikerült optimális módszert találnunk.
Fontos feladatunk - bár talán tudományosan a legjobban feltárt területek közé tartozik - a folyamatos, tudományos igényű feltárás és adatgyűjtés is. A területen szinte állandóan folynak kutatások, amelyek a minél mélyebb szintű megismerést és ezen keresztül a hatékonyabb természetvédelmet hivatottak szolgálni. A természetvédelem számára igen fontos, hogy a természeti értékeket ne csak szűk szakmai körök ismerjék, jelentőségét nagy tömegek és minél fiatalabb korban ismerjék meg. Ezért az ismeretterjesztés fontos helyszíne a Budai Sas-hegy, évente több száz iskoláskorú gyermek ismerkedik itt a természet érdekességeivel, de a nagyközönség számára is nyitva állunk.
Mindannyiunk közös ügye, hogy ennek az "élő múzeumnak" kincseit megőrizzük!
A tanösvény kizárólag szakvezetéssel látogatható!
Részletek:
- Kapcsolattartó: Mocsári Dezső Vazul
- E-mail: mocsariv@dinpi.hu
- Telefon: +36 30 153 0984
Látogatással kapcsolatos információk: +36 30 408 4370 (munkaidőben), sashegy@dinpi.hu
Kapcsolódó programok
Fotós előadás Potyó Imrével, az Év Természetfotósával
Varázslatos makró témák - Izgalmas helyszínek - Kreatív kompozíciók!
TovábbFotós előadás Potyó Imrével, az Év Természetfotósával
Varázslatos makró témák - Izgalmas helyszínek - Kreatív kompozíciók!
TovábbGeológiai túra a Sas-hegyen
Ezen a túránkon, nemcsak a sas-hegy fő tömegét alkotó dolomitot ismerhetik meg a a túrán résztvevők, hanem sorba vesszük a Budai-hegységet alkotó többi közetfajtát is.
TovábbMadárgyűrűzés és madárkalács készítés
Téli időszakban cinegék, rigók, zöldikék, erdei pintyek csapatai keresik fel a madáretetőnket.
TovábbSzezonnyitó tanösvény túra
Február utolsó vasárnapján indítjuk az új szezont. A tavasz első jeleit keressük a tanösvény mentén.
TovábbTavaszi virágpompa a Sas-hegyen (Kökörcsin túra)
Séta a virágzó leánykökörcsinek és tavaszi héricsek között.
TovábbNyomozás a Sas-hegyen
A Magyar Nemzeti Parkok Hete és a június 5-i Környezetvédelmi Világnap alkalmából a hétvégi vezetéses tanösvény túrák mellett rendhagyó programokkal várjuk elsősorban a családokat.
TovábbTölgyerdei túra
A Sas-hegy lábától indulva felsétálunk a látogatóközponthoz egy különleges útvonalon.
TovábbFöldrengés és rovarvilág - Kutatók Éjszakája a Sas-hegyen
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontja és a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közös programján a hegy felszínén és gyomrában zajló kutatásokba tekinthetünk be.
TovábbGeotóp Nap a Sas-hegyen
A geotóp napok keretében indított tematikus túránkon, a Sas-hegy fő tömegét alkotó dolomit lesz a főszereplő.
TovábbValentin-napi madárgyűrűzés a Sas-hegyen
Valentin-nap közeledtével több ember gondolatában előkerülnek a gyűrűk. Madarászainknak erről kicsit más szokott eszébe jutni.
TovábbTéltemető Családi nap
Idén is szeretettel várunk mindenkit tavaszváró családi napunkra a Sas-hegyen
TovábbMeteorológiai világnapra: Tetten érhető klímaváltozás a Sas-hegyen
A virágzó sziklagyepen átvezető ösvényen bemutatjuk a változatos mikroklímát és régmúlt korok klímáinak ma is jelen lévő túlélőit.
TovábbSikló Sanyi házasodik –Az év hüllője kalandjáték a Sas-hegyen
A tavaszi szünet végén családi programunkon játékos formában megismerkedhetnek a hegy fokozottan védett különlegességével, a haragos siklóval, amely ebben az évben az év hüllője címet viseli.
TovábbOrchideák a Sas-hegyen
Különleges túránk a déli lejtő erdeibe vezet, ahol megnézhetjük pompázó orchideáinkat.
TovábbTúra és magbomba készítés a Környezetvédelmi Világnap jegyében
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1972 óta hívja fel a figyelmet június 5-én a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely mindannyiunk jólétére jelentős hatással van.
TovábbŐszirózsa, gurgolya, ördögszem, avagy az ősz virágai a Sas-hegyen
A Sas-hegy ösvénye minden évszakban tartogat valami különlegességet.
TovábbLepkeszárnyakon az éjszakában - éjszakai lepkészés a Sas-hegyen
Programunk során a Sas-hegyen fellelhető több mint 1100 különböző lepkefaj képviselőit csalogatjuk a fényre.
TovábbA kőrisből molyhos tölgyes –túra a hegylábi erdőben
Túránk során bemutatjuk a Sas-hegy lábánál található területen végzett munkánkat.
TovábbTermészetvédelem egy csésze tudománnyal: Science Café a Budai Sas-hegyen
A Kutatók Éjszakájának el(s)ő estjén a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontjában izgalmas és lényegre törő előadásokon, pódium beszélgetéseken keresztül kaphatunk betekintést a természetvédelmi munkát támogató tudományos kutatások módszereibe, kihívásaiba, dilemmáiba és eredményeibe.
TovábbMiért "hullámos" a Sas-hegy gyomra?
Sokan nem is sejtik, milyen komoly és fontos tudományos kutatás zajlik a Budai Sas-hegy belsejében!
TovábbGeotóp napok, a Sas-hegy földtani értékei
A Magyarhoni Földtani Társaság programjához kapcsolódva a Sas-hegy Tanösvényén mutatjuk be a hegy és a környező kiemelkedések geológiai múltját, a kőzetek és a rajtuk kialakuló élővilág kapcsolatát.
TovábbSzínkavalkád a Sas-hegyen
A Sas-hegy Természetvédelmi terület nem csak tavaszi virágpompájával gyönyörködtet.
TovábbNyomozás a Sas-hegyen
Az őszi szünetben várjuk a családokat a Sas-hegyre, ahol megismerkedhetnek a hegy élővilágával, megcsodálhatják az egyedülálló panorámát és játékos nyomozásban vehetnek részt.
Tovább
TÉLTEMETŐ CSALÁDI NAP a Sas-hegyen
Idén is szeretettel várunk mindenkit tavaszváró családi napunkra a Sas-hegyen.
TovábbTörténelem a természet ölelésében
Nemzeti ünnepünkre ha az időjárás is úgy akarja a hegy is ünnepi díszbe öltözik.
TovábbA Sas-hegy hadi ösvényén
Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.
TovábbFényképezőgéppel a sas-hegyi ösvényen
Fotós túránkkal a vadvirágok és a fotózás szerelmeseinek kedvében szeretnénk járni.
TovábbA változatosság gyönyörködtet
Túránk címét Cicerotól, az ókori fiozófustól kölcsönöztük. Hogy mennyire igaza volt, a Sas-hegy különleges élővilága a mai napig bizonyítja.
TovábbÉkszerek a Sas-hegyen
Különleges túránk a déli lejtő erdeibe vezet, ahol megnézhetjük ékszerekként pompázó orchideáinkat.
TovábbÉkszerek a Sas-hegyen
Különleges túránk a déli lejtő erdeibe vezet, ahol megnézhetjük ékszerekként pompázó orchideáinkat.
TovábbTúra és magpogács készítés a Környezetvédelmi Világnap jegyében
Minden kedves túrázónknak, valamint a rövidprogramunkra érkező kisgyerekes családoknak lehetősége van saját készítésű magpogácsát hazavinni, amely újrahasznosított papírból, valamint gyógy- és fűszernövények keverékéből áll.
TovábbNaplemente séta a Sas-hegyen
Július havában a Sas-hegy lejtőin napközben a túrázót próbára teszi a 30 fok feletti kánikula. De amint a Nap a horizont felé közeledik kellemes nyáresti sétának ad lehetőséget a hegy szirtjei felett kanyargó vadvirágokkal szegélyezett ösvényén.
TovábbNaplemente séta a Sas-hegyen
Július havában a Sas-hegy lejtőin napközben a túrázót próbára teszi a 30 fok feletti kánikula. De amint a Nap a horizont felé közeledik kellemes nyáresti sétának ad lehetőséget a hegy szirtjei felett kanyargó vadvirágokkal szegélyezett ösvényén.
TovábbTűzijáték a Sas-hegyen
BETELT!
Augusztus 20-án, hagyományainkhoz híven, fogyatékkal élőknek és kísérőiknek biztosítunk lehetőséget a tűzijáték megtekintésére a Sas-hegyről.
TovábbKutatás a Budai Sas-hegy gyomrában és felszínén
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontjának és a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közös programján a hegy felszínén és gyomrában zajló kutatásokba tekinthetünk be.
TovábbAz őszi égbolt csillagai
A PROGRAM ELMARAD!
Csillagászati előadás az őszi égbolt látványosságairól.
TovábbGeotóp napok, a Sas-hegy földtani értékei
A Magyarhoni Földtani Társaság programjához kapcsolódva a Sas-hegy Tanösvényén mutatjuk be a hegy és a környező kiemelkedések geológiai múltját, a kőzetek és a rajtuk kialakuló élővilág kapcsolatát.
TovábbTúra a Sas-hegy felszínén és gyomrában
Túránk során először a Sas-hegy élővilágával ismerkedhetünk meg a tanösvényen majd egy eldugott lépcsősoron lekanyarodunk a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium épületéhez.
TovábbA Sas-hegy hadi ösvényén
Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.
TovábbA téli égbolt csillagai
Az időjárási körülményekre való tekintettel elmarad!
Vetített képes előadás és távcsöves megfigyelés.
TovábbMadárgyűrűzés és madáretető készítés
Téli időszakban cinegék, rigók, zöldikék, erdei pintyek csapatai keresik fel a madáretetőnket.
TovábbNapfelkelte a Sas-hegyen
Január-februárban, kedvező időjárási feltételek mellett, látványos napfelkeltében lehet részünk a Sas-hegy kilátópontján.
TovábbMadárgyűrűzés és madáretető készítés
Téli időszakban cinegék, rigók, zöldikék, erdei pintyek csapatai keresik fel a madáretetőnket.
TovábbTúra a Sas-hegy felszínén és gyomrában
Tanösvény sétánkat rendhagyó módon fejezzük be, az ösvényről lekanyarodunk a hegy gyomrában lévő kutató állomáshoz.
TovábbTavaszi kaland a Sas-hegyen
Családi kaland játékunkon megismerkedhetnek a hegy néhány lakójával, gyönyörködhetnek tavaszi vadvirágainkban és a kilátópont egyedülálló látvánnyal várja a látogatókat.
TovábbTúra a Sas-hegy felszínén és gyomrában
Tanösvény sétánkat rendhagyó módon fejezzük be, az ösvényről lekanyarodunk a hegy gyomrában lévő kutató állomáshoz.
TovábbOrchideák a Sas-hegyen
Különleges túránk a déli lejtő erdeibe vezet, ahol megnézhetjük pompázó orchideáinkat.
TovábbTúra a Sas-hegy felszínén és gyomrában
Tanösvény sétánkat rendhagyó módon fejezzük be, az ösvényről lekanyarodunk a hegy gyomrában lévő kutató állomáshoz.
TovábbKapcsolódó hírek
Újra nyit a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület!
Március 2-ától, a tavasz beköszöntével, újra várja a látogatókat a Sas-hegyi látogatóközpont és tanösvény.
TovábbEgy csésze tudomány? Ennél sokkal több volt a Science Café!
A Kutatók Éjszakája keretében első alkalommal rendeztünk Science Café-t a Budai Sas-hegyen.
TovábbIsten éltesse, Dr. Jane!
Dr. Jane Goodall 90. születésnapját rétkeresztelővel ünnepeltük a Budai Sas-hegyen.
TovábbLezajlott a Seregélyes Tibor Emlékverseny első fordulója
Szeptember 29-én négy budapesti kerület húsz középiskolás csapata mérte össze természetismereti tudását a Seregélyes Tibor Emlékverseny első fordulóján.
TovábbTéltemető családi nap a Sas-hegyen
Szombaton ingyenes, „téltemető-tavaszváró” családi napot rendeztünk a Sas-hegyen, ahol a látogatók megismerkedhettek a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület különleges természeti értékeivel.
TovábbSéta és fórum a Sas-hegyen
Tegnap egy kellemes esti séta során értékeltük a Sas-hegy déli lejtőjén megvalósított fejlesztéseinket.
TovábbElkészültünk! - Sas-hegyi fejlesztések a védett értékekért és a látogatókért
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Sas-hegy hegylábi részén rekreációs célú fejlesztéseket hajtott végre 2020 őszén. A folyamatos természetvédelmi kezeléseket kiegészítő munka végrehajtása a lakossági igények figyelembe vételével történt.
TovábbFejlesztések a Sas-hegyen a védett értékek és a látogatók érdekében
A Sas-hegy hegylábi részén a folyamatos természetvédelmi kezelések mellett szeptembertől a lakossági igények figyelembe vételével megkezdjük a rekreációs célú fejlesztések kivitelezését is.
TovábbFejlesztések a Sas-hegyen
A Budai Sas-hegy hegylábi részén a természetvédelmi kezelések mellett a lakossági igények figyelembe vételével kezdődnek fejlesztések a Igazgatóságunk kivitelezésében.
TovábbRendszeres rongálások a Sas-hegyen
A kiemelt helyzetű természetvédelmi területen az elmúlt időszakban egyre gyakoribbak az illetéktelen behatolók általi károkozások.
TovábbTéli programok a Sas-hegyen
Idén februárban minden hétvégén egy izgalmas foglalkozást tartunk a Sas-hegyi Látogatóközpontban.
TovábbJane Goodall fát ültetett a Sas-hegyen
Dr. Jane Goodall a Life4OakForests projekt és a Jane Goodall's Roots&Shoots program keretében augusztus 9-én három őshonos facsemetét ültetett el a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő Sas-hegy lejtőin, a Life4OakForests projekt egyik helyszínén.
TovábbJubileumi ünnepséget tartottunk
A Budai Tájvédelmi Körzet 40, a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület pedig 60 éve védett.
TovábbTölgytortát kapott a 60 éves Sas-hegyi TT
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Tölgyes Life projekt támogatásával 2018. október 13-án egy ingyenes családi nap keretében ünnepelte a Sas-hegy Természetvédelmi Területté nyilvánításának 60. évfordulóját.
TovábbNyárias séta a Sas-hegy Védő Egyesülettel
A Föld Napja előtti délután találkoztunk a Látogatóközpont előtt a Sas-hegy Védő Egyesület lelkes és elkötelezett tagjaival, hogy megismertessük velük a tervezett fejlesztéseinket. Dr Koncz Péter projektvezető felvázolta a LIFE4OakForests célkitűzéseit és a tervezett beavatkozásokat.
TovábbRáadás-hétvége a Sas-hegyen
A szép időre és a nagy érdeklődésre való tekintettel a Sas-hegyi Látogatóközpont november 5-én és 6-án még idén utoljára kinyitja kapuit a látogatóknak! Túrára fel!
TovábbDINPI Klub előadások 2016 második felében is!
Minden hónap első keddjén a Sas-hegyi Látogatóközpontban! A sikeres első félév után íme további ingyenes előadásaink rövid ismertetője.
Tovább„TeSzedd”-tünk
2016. április 28-29. között Igazgatóságunk működési területén több helyszínen is részt vett az egyre nagyobb tömegeket megmozgató „TeSzedd” hulladékmentesítő programban.
TovábbKapcsolódó szolgálatások
Terepnapok óvodásoknak és iskolásoknak a Sas-hegyen
Izgalmas terepi programok - játékos természetismereti feladatok, kalandos tanösvény túra vár kicsit nagyot a Sas-hegyi Látogatóközpontban.
TovábbBIOEUPARKS Exploting the potentialities of solid biomasses in EU Parks
Időszak: 2013.04.01 - 2016.03.31
MegvalósultA projekt célja a védett és Natura 2000 területek természetvédelmi kezelése során keletkező biomassza hasznosítása helyi felhasználók fűtési és villanyenergia igényének kielégítésére.
Tovább