Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Budai Vár-barlang

<p>A Budai Vár-barlang Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja, amelynek mai arca az ember és természet közös, több százezer éves munkájának eredménye.</p>

Túráinkon föld alatti termek és folyosók tucatjait, a Budai Vár alatt húzódó, több mint 3 kilométer hosszú barlangrendszer – látogatók elől eddig elzárt – részeit járjuk be. Megismerjük, hogyan alakult ki a barlangrendszer és hol hagyta ott a fogát egy mamut, de azt is, hogyan váltak a természetes eredetű barlangüregek labirintus jellegű pincejáratokká, s hogy milyen módon hasznosították őket a Várhegy mindenkori lakói – borospinceként, börtönként, óvóhelyként vagy épp underground party-helyként. 

Információ és jegyvásárlás >> 
(Az online megvásárolt jegyeket NEM SZÜKSÉGES KINYOMTATNI, erre alkalmas okostelefonon is be lehet mutatni!)

A túrák hossza:

Átmenő rövid túra: 35-40 perc 

Teljes túra: kb. 1,5 óra

Extra túra: 2,5-3 óra

Tudnivalók a barlangról és a túrákról:
- zárt, sötét tér, de állandó, kiépített megvilágítás
- kb. 12 °C-os hőmérséklet - ennek megfelelő öltözet ajánlott!
- könnyű séta, nincs szintemelkedés, kevés lépcső, szilárd burkolatú járófelület (de nem akadálymentes - babakocsival nem járható)
- kényelmes túracipő viselése ajánlott!

- a barlang kutyával nem látogatható
- magyar vagy angol nyelvű túravezetés (egyes esetekben egyszerre)
- résztvevők száma: maximum 25 fő
- a teljes túrákat 12 éves kortól, az átmenő túrákat 5 éves kortól ajánljuk!

Meghirdetett túráinkra a jegyvásárlás egyéni látogatóknak kizárólag online lehetséges! Kérjük, hogy nagyobb (15 fő feletti) csoportok, privát túra igény, valamint ajándékjegy beváltása esetén a varbarlang@dinpi.hu e-mailcímen egyeztessenek.
Helyszíni jegyértékesítés csak kampányjelleggel történik, meghirdetés a Vár-barlang Facebook oldalán.

Információ és jegyvásárlás >> 
(Az online megvásárolt jegyeket NEM SZÜKSÉGES KINYOMTATNI, erre alkalmas okostelefonon is be lehet mutatni!)

Foglalási lehetőség angol nyelvű túrára: Budapest: Buda Castle Cave Walking Tour | GetYourGuide

Kérjük érkezzen időben: a túra pontosan indul - a késve érkezők nem tudnak csatlakozni a csoporthoz, a jegyek értéke nem visszatéríthető.

A jegyek csak a vásárláskor kiválasztott időpontra érvényesek. Megértésüket előre is köszönjük!

Tipp: a BKK utazástervezőjében az érkezési idő beállításával célszerű kiszámolni az odautazás hosszát: https://go.bkk.hu/

Találkozó pont:
- teljes és extra túrák: a Szentháromság szobor talapzatánál, a Mátyás templommal szemben (1014 Budapest, Szentháromság tér)
- rövid túrák: a barlang Dárda utcai bejáratánál (1014 Budapest, Dárda u. 2.).

Ajándékozd meg szeretteid egy életre szóló élménnyel! A Vár-barlang AJÁNDÉKJEGYEKET keresd a webshopban!

 Keresse a Vár-barlangot a Facebookon is!


A túráról fénykép és videofelvétel csak az esetben készíthető, ha ehhez az összes látogató és a túravezető is írásban hozzájárul.

A jegy megvásárlásával a résztvevők automatikusan elfogadják a barlanglátogatás szabályait!

Kedves Látogatónk! Kérjük, miután meglátogatta bemutatóhelyünket, segítse munkánkat az alábbi kérdőív kitöltésével, amely csupán 2 percet vesz igénybe. Köszönjük! Kérdőív a Budai Vár-barlangról >>

Részletek:

  • Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér / Dárda u. 2.
  • Kapcsolattartó: Márkus Katalin
  • E-mail: varbarlang@dinpi.hu
  • Telefon: +36 30 153 0980 (munkaidőben)

Belépőjegy:

  • Teljes túra - Hungary Card 3 570 Ft/fő, Kedvezményes: 2 720 Ft/fő
  • Teljes túra 4 200 Ft/fő, Kedvezményes: 3 200 Ft/fő
  • Átmenő rövid túra 3 000 Ft/fő, Kedvezményes: 2 300 Ft/fő
  • Extra túra 5 200 Ft/fő, Kedvezményes: 4 200 Ft/fő
  • Angol nyelvű túra (1,5 óra) 5 000 Ft/fő, Kedvezményes: 3 900 Ft/fő
  • Angol nyelvű átmenő túra (rövid) 3 900 Ft/fő, Kedvezményes: 3 000 Ft/fő
  • VIP séta felár (privát túra felár – csak előzetes egyeztetéssel, a belépőjegyeken felül fizetendő) 25 000 Ft/csoport, Kedvezményes: .

Kapcsolódó programok

Extra szakvezetéses túra a Budai-Vár-barlangban

 


Évek óta március a barlangok hónapja Nemzeti Parkjainknál, melynek keretében idén a Budai Vár-barlangba is extra programokkal készülünk.

Tovább

Extra szakvezetéses túra a Budai-Vár-barlangban

Évek óta március a barlangok hónapja Nemzeti Parkjainknál, melynek keretében idén a Budai Vár-barlangba is extra programokkal készülünk.

Tovább

Vár-barlang a Budapest100-on

2022-ben a Budai Vár a Budapest100 fesztivál helyszíne, amihez a Budai Vár-barlang is csatlakozik. Május 14-én az egész napos nyitva tartással, délután extra szakvezetéses túrával, a nap végén zenei ráadással várjuk a látogatókat.

Tovább

Kapcsolódó hírek

Sziklába vájt történelem

Különleges program a Várnegyedben!

Tovább

"Segítség, be vagyok zárva!"

Vajon mennyit tudsz barlangjainkról?

Próbáld ki magad a Barlangleső Kvízzel és nyerj ajándékcsomagot vagy barlangi belépőt!

Tovább

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében álló barlangok látogatási tilalmának elrendelése

A Kormány a 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletében az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Tovább

BARLANGOLJUNK! - Március a Barlangok Hónapja

Különleges programokkal és kedvezményes belépőkkel várjuk a látogatókat barlangjainkban egész márciusban.

Tovább