Madárismertetők

A görög mitológia szerint, Athene istennő időnként bagoly képében mutatkozott az emberek előtt, innen ered e kis bagoly tudományos elnevezése. Magyar neve hangutánzó szó, ámbár a kuvikolást ritkán hallattja, leginkább éles „...viúú...viúú...” hangon szólal meg.

Legnagyobb termetű rigónk. Tavasszal és nyáron, a többi rigóhoz hasonlóan a talajon szerzi férgekből és csigákból álló táplálékát.

Hatalmas kúpos csőréről ismert pintyféle.

Amikor egy-egy különös hangzású madárnévvel találkozunk, elgondolkozunk azon, vajon miért pont ezt a nevet kapta ez a madár?

A magyar madárnevek nem mindig követik az állatrendszertan szabályait. Gyakran egy közismert madárfajhoz való hasonlóság szüli egy másik madár nevét, teljesen figyelmen kívül hagyva a rendszertani besorolásokat. A veréb, fecske, rigó, galamb, varjú, kánya, tyúk, gólya, és a sas a leggyakoribb névadó madarak. A fentiekből most már bárki kitalálhatja, hogy a sárgarigó sem tartozik rendszertanilag a rigófélék közé. Egy külön családot, a Sárgarigófélék – Oriolidae képvisel, egyetlen európai fajként.

Elnevezése megtévesztő, mert ugyan külsejét és viselkedését tekintve hasonlít a fecskékre, ám azokkal nem áll rokonságban, hiszen nem is énekesmadár. A Sarlósfecske-alakúak rendjébe, azon belül a Sarlósfecskefélék családjába tartozó madár hosszú, hegyes, sarló alakú szárnyának köszönheti nevét.

Ez a pintyféle madár hazánkban ritka fészkelő, azonban a téli hónapokban gyakori, csapatosan megjelenő vendég. A himek gyönyörű élénkpiros mellükkel szinte világítanak a havas tájban, így hamar feltünnek még a madarakat egyébként nem figyelő embernek is. A tojók kevésbé feltünőek, mellük halványbarna. Bizalmas madarak, különösen az északi egyedek, amelyeknek még nincsenek rossz tapasztalataik az emberekről.

A szajkó, vagy másik ismert nevén mátyás, közismert madár. Ott zajong minden nagyobb erdőben, de a középhegységekben gyakoribb mint az Alföldön.

Egzotikus külsejű, galamb méretű madarunk, amely külsejében a csókára hasonlít, ezért is kapta a népies „kékcsóka” nevet. A szalakótának azonban semmi köze a csókához, mert nem varjúféle, sőt (ellentétben a varjúfélékkel) nem is énekesmadár. Rendszertanilag a Szalakótaalakúak rendjébe, azon belül a Szalakótafélék családjába tartozik.

Ha sok szólás és közmondás forog közszájon egy madárról, az mindenképpen annak ismertségét jelzi. Ezek, a gyakran valós megfigyeléseken alapuló mondások legtöbbször emberi jellemvonásokat hoznak összefüggésbe a szóban forgó állattal és persze nem mindig pozitív előjellel.