A szajkó, vagy másik ismert nevén mátyás, közismert madár. Ott zajong minden nagyobb erdőben, de a középhegységekben gyakoribb mint az Alföldön.
Riasztó hangja erős, recsegő „má-tyás” hangzású kiáltás, innen ered a mátyás elnevezés. Ügyes hangutánzó, a környezetében hallott hangokat beleszövi énekébe. Vannak kedvenc hangjai, amelyeket gyakrabban utánoz. Ilyenek a macskanyávogás, az egerészölyv kiáltása, és egyre gyakrabban az autóriasztók, szirénák, mobiltelefonok hangjai is.Régebben gyakran tartották fogságban az ember által felnevelt szajkókat és ezek megtanultak utánozni egy-két emberi szót is. Ebben az időben elterjedt volt az a buta tévhit, hogy az ilyen madárnak „fel kell vágni a nyelvét”, hogy megtanuljon „beszélni”. Ez persze csak felesleges állatkínzás volt, hiszen a madarak hangképzése az alsó gégefőben (syrinx) történik, ebben a nyelvnek semmi szerepe nincs.
A szajkók ősszel a tölgyesekbe húzódnak, ilyenkor ugyanis a fő táplálékuk a tölgymakk. A makkot torokzacskójukba gyűjtik, - egyszerre 7-8 darabot és egyet a csőrükben tartanak - így szállítják el az általuk biztonságosnak vélt helyekre, ahol a földbe rejtik azokat. Ezeket a raktárakat azután a tél folyamán gyakran felkeresik, és ezzel a tartalékkal vészelik át a telet. Persze sok makkot nem találnak meg, ezek tavasszal kicsíráznak, tehát a szajkó jelentős szerepet játszik a tölgy terjesztésében, az erdő felújításában.
Népi nevei: mátyás, matyi, matyimadár, zajgó.
Garrulus glandarius (LINNAEUS, 1758)