Léprigó

Léprigó

Legnagyobb termetű rigónk. Tavasszal és nyáron, a többi rigóhoz hasonlóan a talajon szerzi férgekből és csigákból álló táplálékát.

Költési időszakban fiókáit is ezekkel, (főleg földigilisztákkal) eteti. Ősszel és télen azonban növényi táplálékot fogyaszt, leginkább a sárga fagyöngy (Loranthus europeus) és a fehér fagyöngy (Viscum album) álbogyóit. Tudományos neve is táplálkozására utal; viscivorus = fagyöngyevő.

Magyar neve „léprigó” szintén a fagyöngyre utal, bár kissé bonyolultabb összefüggésben. A „lép” ugyanis ez esetben a madárlépet jelenti. A madárlépet pedig a fagyöngy ragacsos terméséből főzték egykoron a madarászok, és vékony vesszőkre (lépvessző) kenték, amelybe a csalimadárral megtévesztett madarak beleragadtak. Az áldozatok között persze léprigók is akadtak, amelyek ezzel igazolják is azt az orosz eredetű szólást miszerint; „ A rigó a saját kelepcéjét készíti”.

A magyarázat a következő: A fagyöngyfélék fán élő élősködő növények. Magjaikat madarak terjesztik oly módon, hogy elfogyasztják a termését, majd a benne levő kemény magot kiürítik. A termés belseje rendkívül ragadós és ragad még akkor is, amikor a mag áthalad a madár bélcsatornáján. Ha egy ágra kerül azonnal odaragad, majd ott kicsírázik és rövid idő múlva egy új fagyöngy bokor kínálja terméseit a madaraknak.

A léprigó tehát amellett, hogy legfontosabb tápláléknövényének terjedését segíti, bizony a saját kelepcéjét is készíti.

Turdus viscivorus (LINNAEUS, 1758)
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.