A farkasalma sárga virágai rovarcsapdák. Dögszagot árasztva csalogatják magukhoz az apró legyeket. Hosszúkás pártacsövükben lefelé álló szőrök találhatóak, amik a varsa elvén működve beengedik a rovarokat, de kifelé elzárják az utat. A rovarok számára kellemes meleg van és apró húsos szőrszálak nyújtanak táplálékot.
A virágnak először a bibéje érik meg, amit a fogságba esett legyek a magukkal hozott pollennel megporoznak. Ezután, a porzók beérésekor a pártacső szőrei elhervadnak és szabadon engedik a rovarokat, amik friss pollennel megrakva távoznak.Az egész növény bódító szagú. Nevében a farkas szó – más növényekhez hasonlóan – arra utal, hogy minden része súlyosan mérgező. Erősebb mérgezésekor szívbénulás következik be. Ennek a növénynek köszönheti a védett farkasalma lepke (Zerynthia polyxena) a nevét és a ragadozók elleni védelmét is. A lepke a farkasalma leveleire rakja le tojásait. Hernyói a leveleket fogyasztják és a mérgező tápnövénynek köszönhetően mind a hernyók, mind a lepkék mérgezővé válnak, így más állatok nem fogyasztják el őket.
Az alma elnevezést nem gömbölyű, zöld terméseiről kapta, hanem vastag gyöktörzséről, amit régen földi alma vagy farkasalma néven árusítottak, hiszen fontos gyógynövény volt. Sebforrasztónak gondolták és úgy tartották, hogy szülés után a méhben rekedt vért kitisztítja. Innen ered latin neve, az aristolochia, ugyanis az aristos lochia jelentése „legjobb gyermekágyi folyás”. A XV.-XVIII. században a gyógyszerészek Magyarországon sok farkasalmát szedtek, az orvosok elterjedten használták gyógyászati célokra és fontos kiviteli árucikk volt Németország felé. Régi magyar orvosi vényeken gyakran olvasható a farkasalma neve. Később a hivatalos gyógyszerek közül kiszorult, de a budapesti piacokon még a harmincas években is árulták sebgyógyítóként. Levelét égési sebekre, Magyarországon lovak sebeinek gyógyítására használták.
Népi neve: pipavirág
Aristolochia clematitis LINNÉ, 1753