Minden év vége felé különböző szakmai szervezetek szavazásra hívják a szakmai és laikus közönséget, segítsenek eldönteni, melyik faj legyen a következő esztendőben a figyelem középpontjában. Azaz, mi legyen az év faja?
Hazánkban legrégebb óta az év madarát választják meg. Az MME kezdeményezésére már 1979-ben kijelölték az év madarát. Ehhez csatlakozott az Év fája kezdeményezés, és szép lassan számos más élőlény csoport kutatói, tudósai is kapcsolódtak a mozgalomhoz, a földtudományok művelőivel egyetemben.
Röviden felsoroljuk az idáig ismertté vált fajokat és a későbbiekben részletesen is bemutatjuk őket.
Az év fája: A lisztes berkenye
(Sorbus aria)
A faj Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában honos.
Hazánkban a meredek, sekély talajú sziklás lejtőkön található, ahol sok fényt is kap. Zárt erdőkben legfeljebb az erdőszegélyen találkozhatunk vele.
Közepes termetű, 10-12 méteres magasságot elérő fa. Növekedése lassú, törzsátmérője kicsi, erdészeti jelentősége a fahozam szempontjából nincsen.
Törzse egyenes, kérge sima sötétszürke, fehéren foltos. Koronája alacsonyan kezdődő, szabad állásban tojásdad alakú. A szélsőséges termőhelyeken csak cserje nagyságúra nő.
Levelei elliptikusak vagy kerekdedek. A fiatal levelek színükön és fonákjukon is szőrözöttek. De míg a levél színéről lekopik a szőr, a fonákja maradandóan fehér nemezes. E fehéres színezetről kapta nevét a faj.
Bugákban nyíló fehér virágai májusban, lombfakadás után nyílnak. A virágok rengeteg rovart vonzanak. Termése skarlátvörös almácska, paraszemölcsökkel fehéren pontozott. Sokáig fán maradó termését, számos madár és emlős faj fogyasztja.
A lisztes berkenye más berkenye fajokkal könnyen kereszteződik. Az így létrejövő és állandósuló kis fajok hazánkban védettek.
Maga a lisztes berkenye is védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint.
Fotók: Halász Antal
Az év rovara: A kacsafarkú szender
(Macroglossum stellatarum)
A 40-50 mm közötti szárny-fesztávolságú lepke a szenderfélék családjába tartozik. A szenderek többsége éjszakai lepke, de az év rovara, a kacsafarkú szender kivétel, nappal repül.
Hazánkban mindenfele elterjedt, városokban is gyakran találkozhatunk vele. Kedvenc növényeit ültetve a balkonládánkba ablakunkba csalogathatjuk e kolibriként repülő lepkét.
A figyelmetlen szemlélő valóban madárnak vélheti lepkénket. Magyar neve viccesen hangzik: kacsafarkú szender. Elnevezését a potroha végén található kitinpamacsról kapta, melynek repülés közben a kormányzásban van szerepe.
Röpte gyors, cikázó, egy-helyben is tud lebegni, sőt hátrafelé is repül. Testfelépítése a gyors repüléshez, irányváltásokhoz alkalmazkodott.
Elülső szárnya, mint a többi szender fajnak is, keskeny nyújtott, színezete barnás. A hátsó szárnya jóval kisebb, fakó narancsszínű. Jellegzetes bélyege a már említett kitin pamacs a potroh utolsó szelvényén.
Szeme nagy, teste áramvonalas. Pödörnyelvének hossza a testhosszal egyezik meg (kb 3 cm). Szájszerve alkalmas a virágok mélyén lévő nektár elérésére. A kertekben sokféle virágon láthatjuk nektárt szívogatni. Kedveli a levendulát, nyári orgonát, balkonládákban virító petúniát is.
A kacsafarkú szender télire a Földközi-tenger mellékére vándorol. Április táján tér vissza hazánkba. A nőstény a hernyó tápnövényére, leggyakrabban galaj fajokra rakja le egyenként a petéit. Teljes átalakulással fejlődik. Júniusban bújnak ki az első nemzedék lepkéi a bábból, majd ezek utódai szeptemberre fejlődnek ki.
A beporzásban betöltött szerepe miatt fontos láncszeme a magyar faunának. A budai Sas-hegyen is gyakran találkozhatunk vele, a Natura 2000 jelölő fajunk, a Lumnitzer szegfű egyik legfőbb beporzója.
Az év hala: A jászkeszeg
(Leuciscus idus)
2020 év végén a közönség szavazás döntött az év haláról. A védett fürge cselle mellett az őshonos, de megritkult angolna és a jászkeszeg közül választhattak az érdeklődők. Ez utóbbi két faj nem védett, fogható halfajunk. A szavazatok alapján az év faja a jászkeszeg lett.
Hazánk szinte valamennyi folyójában megtalálható faj. Elsősorban a Duna és a Tisza valamint ezek mellékfolyóiban találhatók szép állományai. Tavakban, így a Balatonban is, csak elvétve fordul elő.
A jászkeszeg a pontyfélék családjába tartozik, tudományos neve Leuciscus idus.
A népnyelv számos elnevezését ismeri: jác, jászponty, jaszkó stb. Herman Ottó még az „ónos jász” néven emlegette, színezetére utalva.
Színezete változatos, az ezüsttől a bronz árnyalatig terjedhet, lehet sötétszürke, esetleg kékeszöld.
Teste oldalról lapított, háta mérsékelten magas. Hát és hasvonala hasonló mértékben ívelt.
Szeme aranysárga és ezüstös, szája kicsi, felfele irányuló, csúcsba nyíló.
Az idősebb egyedek páros úszói és a farok alatti úszója rőtes-pirosas színű.
Testét apró és erősen ülő pikkelyek borítják. Az oldalvonal mentén számuk 55-60 .
A halak életük végéig növekednek, az eddig ismert legnagyobb méretű jászkeszeg 85 cm volt, súlya 4 kg. Hosszú életű faj, akár 20 évig is élhet.
A jászkeszegek ívására április és július között kerül sor. A halak csapatokba verődve keresik fel az ívóhelyeket, melyeket lassú folyású víz, sóderes mederfenék jellemez. Az 50-70 cm mély vízben a sóderes aljzatra vagy vízinövényekre rakja ikráit a nőstény. Az ikrákat egyszerre rakja le, számuk 50-150 000 is lehet.
Az ivadék a megtermékenyítést követően 8-10 nap alatt kel ki. A kis halak kezdetben állati planktonnal táplálkoznak, felnőve válnak mindenevővé. Étlapjukon főleg kisebb gerinctelen állatok, lárvák, puhatestűek szerepelnek, de elfogyasztják a növényi részeket, szerves törmeléket és a kisebb halakat is.
Télire csapatokba verődnek és a mélyebb vizekre húzódnak telelni, de ilyenkor is táplálkoznak.
A jászkeszeg Magyarországon őshonos, horgászható faj. A legnagyobb jászkeszeget hazánkban 1995-ben fogták, súlya 3,86 kg volt.
Forrás: Wikipédia
Az év gombája: Az óriás bocskorosgomba
(Volvariella bombycina)
Az év gombája a 12 jelölt közül kétfordulós „előválogatás” után közönségszavazással kerül kiválasztásra. 2021- re 12 élő vagy holtfán megtelepedő gombafajt jelöltek, amelyből a közönség az óriás bocskorosgombát választotta az Év gombájának.
Az óriás bocskorosgomba valamennyi földrészen – az Antarktisz kivételével – megtalálható. Hazánkban is sokféle előfordul, de sehol sem gyakori.
Leggyakrabban ligeterdőkben, idős bükk, tölgy vagy nyárfák törzsén terem. Élő fákon élősködő életmódot folytat, az álló vagy már kidőlt holtfákon korhadékbontó az életmódja. Ritkán parkokban, temetőkben is előfordul. Ha élő fán telepszik meg, gyakran nagyobb magasságban láthatjuk.
A gomba nagy termetű, kalapja 8-15 cm széles, tönkje 6-15 cm magas is lehet. A kalap fiatalon tojásdad, majd kúposan kiterülő. A felszíne száraz, fiatalon selymes tapintású, később szálas-pikkelyes. Színe fehéres vagy szalmasárga.
A tönk alakja hengeres, a töve felé megvastagodik. Színe fehéres, felülete selymesen szálas. Feltűnő bélyege a fejlett hártyás bocskor, melynek színezete okkersárgás vagy barnás.
Lemezei sűrűn, szabadon állnak. Színük kezdetben fehér, majd rózsás-hússzínűvé válik.
Melegkedvelő faj, májustól októberig terem.
Nem mérgező.
Védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.
Megfogyatkozásának elsődleges oka az élőhelyek megszűnése. Erdeinkben nagymértékben csökkent az idős, korhadó faanyag mennyisége. További veszélyeztető tényező az illegális gyűjtés.
Fotók: Halász Antal
Az év vadvirága: A vetési konkoly
(Agrostemma githago)
A vetési konkoly hazánk egyetlen védett gyomnövénye.
Virága 5 db lilás bíborszínű szirommal, hosszú, keskeny, túlnyúló csészelevelekkel és szürkészöld szárral rendelkezik. Termete karcsú, 50-100 cm magasra nő. Az időjárás viszontagságai ellen egész felületén apró szőröket növeszt, mely selymes tapintást kölcsönöz neki. Összességében egy bájos kis növény.
Életfeltételeit leginkább búzatáblákban találja meg, mellyel a vegyszeres gyomirtás megjelenése előtt sok gazdának okozott fejtörést. A termesztett gabonafélékkel egy időben csírázik és növekszik, versenyezve velük a napfényért.
Táplálkozási célokra nem alkalmas, ugyanis a növény minden része mérgező: szára, gyökere, virága és magvai is. Lelegelve az állatoknak-, kenyérsütésre szánt gabonamagok közé keveredve pedig az embereknek is veszélyt jelentett.
Eredetileg a Földközi-tengernél honos, de világszerte elterjedt. Hazánkban a múlt század derekáig közönséges gaznak számított, a vegyszerek azonban olyan mértékben megritkították, hogy 1993-ra a kipusztulás szélére sodródott. Ezt megelőzendő - védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 5000 Ft. Ma főleg felhagyott szántókban fordul elő, értékes színező eleme a tájnak.
Fotó: Nagy László
Az év kétéltűje: A zöld varangy
(Bufotes viridis)
Az MME Hüllő és kétéltűvédelmi szakosztálya felváltva választ kétéltűt vagy hüllőt az év fajának. 2021-ben ismét a kétéltűeken volt a sor, a választás a zöld varangyra esett.
Magyarország leggyakoribb kétéltűjének összetéveszthetetlenül jellegzetes mintázata könnyen elkülöníti a többi hazai békafajtól. Mondhatni ő a klasszikus terepminta birtokosa.
Teste halványszürke alapon zöld foltokkal tarkított. Szeme vízszintes szembogarát aranyzölden pettyezett írisz vesz körül. Szemei felett található fültőmirigyeiből és a testét borító többi mirigyből méreganyagot (bufotoxin) választ ki a bőrfelületére, ha megtámadják. Bár lábai rövidek mégis fürge ugrásokkal képes előrehaladni.
Ragadozó, tápláléka főleg rovarokból, csigákból, férgekből, pókokból és ászkákból áll. Leginkább hajnalban és éjjel aktív. Nappal fatuskók alatt vagy a talaj, esetleg sziklák repedéseiben bújik el.
Szárazföldi életmódjához illően kicsik az ujjai közötti úszóhártyák. A vízteret csak párzási időszakban keresi fel április és június között, gyakran több kilométernyi utat is megtéve. Emiatt nagy eséllyel válik gázolás áldozatává.
Nem ragaszkodik egy víztérhez, bármilyet felhasznál szaporodásához, nemcsak tavacskákat, de nagyobb pocsolyákat és még az enyhén sós szikes tavakat is felkeresi.
A hím torka hanghólyagjával a tücsök énekére emlékeztető „pirregő” hangot hallatva hívja leendő párját. A nőstény megérkezése után a hím a vízben felkapaszkodik a hátára. A nőstény 2-4 m hosszú, akár 10 000 petét tartalmazó petezsinórt enged a vízbe, amelyet a hím külsőleg termékenyít meg.
A petéből először ebihal lesz, majd az átalakulását követően válik vízi lényből szárazföldivé, kiérdemelve a kétéltű elnevezést.
Óriási az elterjedési területe, a Duna forrásától Nyugat-Kínáig, Svédország déli részétől a Szahara elszigetelt kis oázisaiig megtalálható. Sztyeppi fajként jól alkalmazkodott a hideg telekhez és a meleg száraz nyarakhoz, így gyakran találkozhatunk vele lakott területen, kőbányákban, szőlőskertekben is ahol van alkalmas víztér a szaporodásához.
A zöld varangynak egykor számos alfaját tartották számon, de mára sokukat külön faji rangra emeltek, így fajcsoportként vizsgálják tovább genetikai kutatások során. A zöld varangy Magyarország valamennyi kétéltűjéhez hasonlóan védett. Természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Fotó: Halász Antal
Az év emlőse: A hermelin
(Mustela erminea )
Az év emlősét 2014 óta jelöli ki a Vadonleső csapata. 2021-ben az év emlőse a hermelin lett.
A hermelin a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozik.
A hermelin Európától, Ázsia északi és középső tájain keresztül, Észak-Amerikáig széles körben elterjedt. Európa nagy részén, a mediterrán régió kivételével megtalálható. Új-Zélandra 1879-ben telepítették be.
A változatos, mozaikos szerkezetű nedves élőhelyeket kedveli. Hazánkban elsősorban tavak, patakok és csatornák mentén lelhető fel, de kedveli még a mezőgazdasági táblák szegélyiben, határaiban fellelhető bozótosokat, bokor sorokat, erdőfoltokat, ahol sok a rágcsáló. A nem túl sűrű viszonylag nyíltabb, vegyes faállományú erdőkben és fenyvesekben is megjelenhet, de zártabb középhegységi erdeinkben csak ritkán fordul elő. Az emberi településeket kerüli.
Testhossza 19-32 cm, farka: 8-13 cm hosszú. Lábai rövidek teste hosszú hengeres. A hímek a nőstényeknél nagyobb termetűek.
Szőrzete évszaktól függően változik. Nyáron bundája vöröses barna, de hasa, torka, álla és mellső lábainak belső felülete fehér. Kemény teleken bundája általában fehér, enyhébb teleken csak részlegesen színeződik át. Fontos faji határozó bélyeg, hogy farkának utolsó harmada minden évszakban fekete, e tulajdonsága alapján lehet könnyen elkülöníteni a menyéttől.
A hermelinek magányos állatok. Mind a nőstények, mind a hímek territóriumot tartanak, bár a hímeké jóval nagyobb. A nőstény csak a párzási időszakban fogadja el a hím közelségét.
A nász időszaka vitatott, de az utódok március és május között jönnek a világra. Évente csak egyszer ellik, 4-8 kölyökből áll az alom. A kicsik vakon jönnek a világra, szemüket 35-42 nap után nyitják ki. 7-12 hetes korukig szopnak és 10-12 hetes korukra már önállóan képesek zsákmányt ejteni. A kölykök 3-4 hónapos korukig az anyjukkal maradnak, ősszel saját területet keresnek maguknak.
Ragadozó, általában a pocokfélékkel táplálkozik. Nálunk élőhelytől függően elsősorban a mezei pocok, a vízi pocok, az erdei pocok és az erdei egerek a fő táplálék fajai. Ezenkívül, kifoszthatja a madarak fészkeit, elkaphatják a madarakat, illetve a mezei és üregi nyúl fiatal egyedeit is. Ügyes, technikás vadász, így nálánál nagyobb préda legyűrése sem okoz problémát számára. Táplálékszegény időszakban pedig dögre is rájárhat. Ritkán cickányféléket, peleféléket, gyíkokat, közepes termetű madarakat és gyümölcsöket is fogyaszthat.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint. Főleg élőhelyeinek eltűnése, a táplálék fajok kiszámíthatatlan populáció ingadozásai és a kóbor kutyák és macskák veszélyeztetik. Új-Zélandon a faj inváziós, idegenhonos, a helyi ökoszisztémára veszélyt jelent.
Fotó: Kókay Szabolcs
Az év madara: A cigánycsuk
(Saxicola rubicola rubicola)
A cigánycsuk rendszertanilag a verébalkatúak rendjébe, azon belül a légykapófélék családjába tartozik. Megtalálható Európában, Ázsia és Afrika nagy részén is. E nagy elterjedésű területen élő madarunkat korábban egy fajnak tekintették. A legutóbbi tudományos kutatások 7 önálló fajra választották szét a genetikai rokonság alapján. Az európai faj a Saxicola rubicola tudományos nevet kapta.
Magyar nevének első fele valószínűleg a hímek fekete színezetére utal, ahogy a rokon, rozsdáscsuk esetében is. A név második része pedig a madár hangját utánozza, amit veszély esetén, riasztáskor használ.
Hazánk területén lakott területeken kívül találkozhatunk cigánycsukkal, bokros mezsgyék, csatornapartok, útszegélyek, gazos területek madara. A XIX. század végén még elsősorban a legelők madara volt. Gyakran látták egy-egy száraz kórón, elszáradt csalán tetején üldögélni. Korábbi neve-cigány csaláncsúcs-is innen származik.
A kórók tetején üldögélve pásztázza a környéket, lesi zsákmányát. Táplálékát a földön szedegeti össze, kisebb rovarokkal, pókokkal, hernyókkal táplálkozik.
Költöző madár. Vándorútja a Földközi-tenger vidékéig tart, ahol az európai vagy afrikai partok közelében telel. Márciusban érkezik vissza a költőhelyére, és szeptember-október táján vonul délre.
Áprilisban kezdi költését. A hím madár által kiválasztott költőhelyen, a tojó alakítja ki a fészek helyét, rendszerint sekély mélyedést fűcsomók tövében egy-egy árokparton. A fészket a tojó egyedül építi fűszálakból, mohából, és szőrszálakkal, esetleg tollal béleli ki. A fészek felülről is fedett, bejárata oldalt helyezkedik el.
A fészekalj 5-6 tojásból áll, 24 óránként rak egy-egy tojást, amíg teljes lesz a fészekalj. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és a fészket további két hét után hagyják el. A tojó egyedül kotlik, de a fiókákat mindkét szülő eteti. A május végére lezajlott sikeres költés után júniusban másodszor is költhet.
A cigánycsuk a verébnél kisebb madár, csőre és lába vékony. A hím és a tojó eltérő színezetű. A hím feje és torka fekete, melle vöröses színű. A tojó és a fiatalok barnás alapszínűek.
A cigánycsuk állománya a felmérések szerint 1999 és 2020 között jelentősen (54%-kal) csökkent. Ennek oka élőhelyeinek megfogyatkozása, a mezsgyék beszántása, élőhelyek átalakítása, a nagymértékű vegyszerhasználat, ami a táplálékforrásokat pusztítja el. Ezen kívül, a vonuló példányokat a mediterrán területeken folytatott illegális vadászat, csapdázás is fenyegeti.
Védett, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Fotók: Berkó Gyöngyi
