Kifordítom-befordítom…-Tájházak napja és népviselet napja az Ócsai tájházban

Tájházak Napja (Peer Réka)
2026
25
április
Helyszín: Ócsa
Besorolás: Rendezvény

Ezen a napon ünnepeljük a Tájházak napját és egyben a népviselet napját is. Minden időben fontos tudnunk a múltunkat, hagyományainkat, viseleteinket, őseink mintáit, hogy tanítson minket most és megőrizhessünk belőle sokat vagy keveset a jövőre, magunknak illetve utódainknak.

A Tájházak Napjának életre hívása Szent György napjához kötődik, amely a magyar néphagyományban a jószágok kihajtásának, valamint a pásztorok és béresek szegődtetésének jeles napját jelentette.

Az ENSZ 2026-ot a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évének nyilvánította, csatlakozva ehhez a kezdeményezéshez, idei rendezvényünkön szeretnénk felhívni a figyelmet a fenntartható legeltetéses állattartásra, valamint a pásztortudásra és hagyományokra, egyben ezzel felelevenítve az első kezdeményezés fő témáját.

Bizton számíthatnak élőszavas mesemondásra, juhászra, báránykára, pörgős szoknyákra, hetyke bajszikákra, hímzésre, varrásra és pásztoros tárlatvezetésre!

A program ingyenes, de segítsenek nekünk azzal,hogy regisztrálnak!
Regisztráció >>

Helyszín:

Ócsa

Időpont:

2026. április 25. szombat 10:00 - 16:00

Találkozó:

Ócsai Tájház (Ócsa, Lőrinc u.1. ; GPS: 47.289530, 19.226851)

Részvételi díj:

ingyenes

Kapcsolattartó:

Erdő-Bálint Zsuzsanna

E-mail:

ocsaitajhaz@dinpi.hu

Telefon:

06 30 494 3368

Ócsai Tájvédelmi Körzet

Budapesttől mintegy 35 km-re, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál helyezkedik el Ócsa község és az őt körülölelő turján-vidék, melyen 1975-ben jött létre az Ócsai Tájvédelmi Körzet 3.575 ha nagyságú területen.

Tovább

Ócsai Tájház

A vidék látnivalókban talán leggazdagabb része az Ócsai Tájvédelmi Körzet részét képező ócsai Öregfalu. A település központja máig megtartotta eredeti szerkezetét, régi stílusú házait,  több száz éves Árpád-kori templomát és élő néphagyományait. A természeti értékek mellett kultúr-, és vallástörténeti valamint néprajzi értékeket mutatunk be az idelátogatóknak. A XIII. századi román stílusú, háromhajós, kereszthajós bazilika és a XVIII. századot idéző tájházegyüttes igazi időutazásra hívja a látogatókat.

Tovább
További kapcsolódó helyek megjelenítése További kapcsolódó helyek elrejtése
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.