"Kertész vagyok, és ez büszkeségem" Jókai Mór a Svábhegyen

Jókai Mór kertjében
2022
15
március
Helyszín: Jókai-kert, Budapest
Besorolás: Könnyű séta

Létezik Budapesten egy mesebeli, eldugott hely, amit sokan ismernek, de kevesen láttak. Egykor Jókai Mór kertészkedett és alkotott nyaranta a svábhegyi vén fák alatt. 

Itt elbújhatott a világ szeme elől, hiszen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aktív résztvevőjeként rá is kimondták a halálos ítéletet, s bujdosnia kellett, álnéven írt. Kert-és irodalomtörténeti sétánkon felelevenítjük a Svábhegy 1850-es évekbeli hangulatát, s a Jókai család hétköznapjait.

Megtudjuk, hogyan küzdött meg Jókai a természeti elemekkel, hogyan „fogta meg” a földet, a szelet, a vizet, a napot és hogyan varázsolt mintagazdaságot az egykori kőbányából. Jókai rendkívül büszke volt a saját maga nevelte gyümölcsfáira, rózsakertjére, szőlőültetvényére és az általa készített borra. Mint írja: „Lehet, hogy el fognak felejteni, mint költőt, de az én szép fáim minden évben ki fognak zöldülni újra és hirdetni fogják, hogy kertész voltam”.

Kérjük, hogy a program kezdése előtt 10 perccel korábban érkezzenek!

TALÁLKOZÓ: a Jókai-kert főépületében, amely a kertben lesétálva az aszfaltozott úton bal kéz felé található.

Ajánlott korosztály: középiskolás, felnőtt

A programra előzetes regisztráció szükséges a kovaria@dinpi.hu címen a résztvevők számának és egy telefonos elérhetőség megadásával.

A programot szemerkélő esős időben is megtartjuk, csak zord időjárás esetén (vihar, felhőszakadás) töröljük. Ez esetben a résztvevőket e-mail-en keresztül értesítjük legkésőbb a program előtt 2 órával.

RÉSZVÉTELI DÍJ:

Felnőtt: 1800 Ft/fő

Kedvezményes: 1100 Ft/fő (diák, pedagógus, nyugdíjas)

Két, vagy több gyermek érkezése esetén a kísérő felnőttek (max. 2 fő) is kedvezményes jeggyel vehetnek részt a programon.

Regisztrációs jegy: 100 Ft (3 éven aluliak, fogyatékkal élők)

Fizetési módok: készpénz, bankkártya, SZÉP Kártya (K&H, MKB, OTP; valamennyi zseb). Köszönjük, ha a készpénzkímélő fizetési módok valamelyikét választja.

 

Helyszín:

Jókai-kert, Budapest

Időpont:

2022. március 15. kedd 10.00 - 11.30

Túra hossza, időtartama:

1 km, 1,5 óra

Találkozó:

9.50, Jókai-kert, 1121 Budapest, Költő u. 21.

Részvételi díj:

Teljes árú: 1800,- Ft/fő, kedvezményes (diák, nyugdíjas, pedagógus) 1100,- Ft/fő

Kapcsolattartó:

Kővári Anita

E-mail:

kovaria@dinpi.hu

Telefon:

30/663-4670

Jókai-kert

2023. őszétől újra várjuk a Jókai-kertbe szakvezetéses programokkal a gyerek-és felnőtt csoportokat! A foglalkozások és szakvezetéses séták előzetes bejelentkezés alapján vehetők igénybe.



A kert egyéni látogatók számára sajnos továbbra sem látogatható, mivel bizonyos részein továbbra is építési munkák zajlanak! Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.