Fényszennyezés hatásai az élővilágra

Budapest esti fényei
2020
04
április
Helyszín: Sas-hegyi Látogatóközpont
Besorolás: Előadás

A Nemzetközi Sötét Égbolt hete keretében.

Amióta a városainkat kivilágítjuk, jó lenézni egy hegyről a fényes utcákra, mozgó autókra, a feltűnő bevásárló központokra, műemlékekre. A világítás vagyon- és közbiztonsági okokból is fontos. Ám ha jobban körülnézünk és elgondolkodunk, rájövünk, hogy a szépnek látszó fényes város, a díszesen kivilágított utcák, terek, nem biztos, hogy pont a jót szolgálják. A meggondolatlanul használt világítótestek zavaróak nem csak az embernek, de a körülöttünk élő állatvilágnak is. Sőt, nem csak zavaróak, akár ártalmasak is. Hol feltűnően, hol csak rejtve. Ennek a problémának egy szelete, a megvilágított csillagos égbolt. A különbség feltűnő, jól látható, ha kicsit elnézelődünk a városi megvilágított égen és összehasonlítjuk a kicsit távolabbi, városon kívüli éggel. Ezzel a XX. században megjelenő új problémával, a fényszennyezéssel foglalkozik az előadás. Az érdeklődők saját tapasztalatot, fotókat is hozhatnak, mert bármerre járunk, mindenhol találunk rosszul használt megvilágítást. Ha ezt (IS) minél többen felismerjük és teszünk ellene, talán az utókornak is megmaradhat a csillagos égbolt szépsége. (Csak röviden érintjük az űrszemét problémáját is, ami a jövőnkre nézve (1-2 év!) halaszthatatlan és fontos.)

Az előadás után a naplementét megnézve, a Sas-hegyi kilátóból megtekintjük a város fényeit. Az előadást tartó csillagászok az esetlegesen látható csillagképeket is bemutatják. 

Előzetes bejelentkezés szükséges!

Előadó:

MCE Felsőgallai Amatőrcsillagász Klub

Helyszín:

Sas-hegyi Látogatóközpont

Időpont:

2020. április 4. 17.30

Túra hossza, időtartama:

0 km, 2 óra

Találkozó:

1112 Budapest, Tájék u. 26.

Részvételi díj:

2500 Ft, kedvezményes 1500 Ft

Kapcsolattartó:

Vatai Anna

E-mail:

sashegy@dinpi.hu

Sas-hegyi Látogatóközpont

A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület megújult Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat izgalmakat. A Menedék a betontengerben című interaktív kiállítás megtekintése után sétáljunk fel az emeleti panorámateraszra, ahonnan pazar budapesti kilátás tárul elénk, sőt webkameránk segítségével a környék ragadozó madarainak szemszögéből is pásztázhatjuk a tájat.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.