szechenyi_infoblokk_25

Zöld átállás menetrend megvalósítása Tatabányán

Szécshényi 2020 esba
Időszak: 2025.11.05 - 2029.04.30
Téma: Környezeti nevelés
Forrás: TOP Plusz

A projekt hosszútávú célja Tatabányán a társadalom peremére szoruló hátrányos helyzetű csoportok, elsősorban fiatalok ökotudatosságának növelése, illetve a környezetvédelmi gondolkodás és attitűd terjesztése olyan programsorozatokon, eseményeken keresztül, mely nem csupán a gondolkodásmód kialakítását segíti, hanem a hátrányos helyzetűek lehetőségeit is bővíti oly módon, melyek a pályázat megvalósulása nélkül nem állnának rendelkezésükre.

Ezen tevékenységek nem tüneti, környezetvédelmi akciók megvalósítását foglalják magukban, hanem olyan, hosszútávú és jövő-orientált gondolkodás kialakítását célozzák, melyek a jövő generáció értékrendjét is a környezettudatosság elve felé ösztökélik, annak céljával, hogy a helyi fiatalok szabadidejüket hasznosan töltsék, önkéntes programokban vegyenek részt, információhoz jussanak, illetve társadalmi részvételük erősödjön. Ezen események eredményeként a településeken erősödik a helyi civil társadalom, a társadalmi aktivitás, kialakulnak, illetve megerősödnek a célcsoportok tagjaiban a szükséges kompetenciák, a helyi identitás, valamint a településhez, térséghez való kötődés, illetve az ökológiai lábnyomunk csökkentésének elve és gondolata. A projekt tevékenységelemeinek fókuszában minden esetben a hátrányos helyzetű csoportok állnak.

A tervezett tevékenységek átfogó célja a hátrányos helyzetű csoportok számára az esélyegyenlőség, a megkülönböztetésmentesség, az aktív részvétel előmozdítása oly módon, hogy a megvalósuló programok a hátrányos helyzetű csoportok ökológiai készségeit és gondolkodását is fejlesztik egyidejűleg. A megyeszékhely zöld átállás menetrendjének megvalósítása érdekében az alábbi főbb szemléletformáló tevékenységeket kívánjuk megvalósítani a hátrányos helyzetű célcsoportok körében konzorciumi tagjainkkal (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület, Tatabánya Megyei Jogú Város József Attila Könyvtár) közösen: zöld öröm-bánat térkép, zöld önkéntes napok, ÖkoKörök, „Nyitott Kapuk" rendezvénysorozat, környezeti nevelési konferencia óvoda- és iskolapedagógusok számára, városi iskolák közötti természetismereti verseny, gyerektáborok hátrányos helyzetűek bevonásával, óvodai foglalkozások, iskolai tantermi és terepi foglalkozások.

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Zöld átállás menetrend megvalósítása Tatabányán
65 000 000 Ft
100%
2029. 04. 30
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-TB1-2025-00002
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.