Igazgatóságunk új tájegységi központjának, a Jura Háznak a megvalósítása a tervezési folyamat újabb szakaszába lépett. Az épület korábban bemutatott tervei az elmúlt időszakban felülvizsgálatra kerültek, ennek eredményeként a tervezett épület megjelenése is módosult.
Az új tervek az épület alapvető funkcióját és a beruházás célját változatlanul megőrzik: a Jura Ház a természetvédelmi őrszolgálat munkájának, valamint a térség természeti értékeit bemutató és környezeti nevelési tevékenységeknek ad majd otthont.
A tervezési folyamat során az Országos Tervtanács véleményezését követően a korábbi terv módosítása vált szükségessé. A tervezők ennek figyelembevételével dolgozták át az épület koncepcióját és külső megjelenését.
Az új látványtervek már a módosított elképzeléseket mutatják, amelyek alapján a Jura Ház a környezetéhez jobban illeszkedő, korszerű épületként valósulhat meg.



A beruházásról és az építkezés előrehaladásáról a továbbiakban is beszámolunk.