Mint minden nagyobb rovarrendben, a hártyásszárnyú rovarok (Hymenoptera) között is találhatunk olyan melegkedvelő, mediterrán elterjedésű fajokat, amelyek mostanában érzékelhetően gyakoribbak a hazai faunában.
Ezek közül három nagyobb testű, jellegzetes színezetű, (viszonylag) könnyen felismerhető fajt mutatunk be, amelyek a „Szárazgyepek megőrzése Közép-Magyarországon” Life+ projekt egyes Natura 2000-es helyszínein is előkerültek. Jelen írás második szerzője a pályázatban vállalt természetvédelmi célú kezelések bogárfajokra gyakorolt hatását vizsgálja, de az itt említett hártyásszárnyúak annyira feltűnőek, hogy nem kerülhették el a figyelmét.Óriás tőrösdarázs (Megascolia maculata)
A zömök testfelépítésű óriás tőrösdarázs akár 50 mm-t is elérő testhosszával a legnagyobb európai hártyásszárnyú. A nőstények termetesebbek a hímeknél, a legkisebb hímek testhossza alig haladja meg a 20 mm-t.
Az óriás tőrösdarázs magányos életmódú, parazitoid faj. Lemezescsápú bogarak (Scarabaeoidea) lárváinak élősködője, elsődleges gazdaállata az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis), de különböző cserebogárfajokban, pl. csapó cserebogárban (Polyphylla fullo), keleti cserebogárban (Anoxia orientalis), valamint nagy szarvasbogárban (Lucanus cervus) és butabogárban (Pentodon idiota) is fejlődhet. A nőstény ásótüskés lábaival utat kapar magának a földben fejlődő gazdaszervezethez, fullánkja szúrásával maradandó bénulást okoz, majd ráhelyez egy petét.
A kikelő darázslárva eleinte kívülről fogyasztja a gazdalárvát, majd belefúrja magát. Miután teljesen elfogyasztotta, a gazda bőrén belül vöröses gubót sző, és ebben a formában telel át. A kifejlett darazsak csak a következő tavasszal bújnak elő a talajból. Az imágók virágokat látogatnak, nektárral táplálkoznak. Nem válogatósak, de főleg a dús virágzatú, nektárt bőven termelő növényeken (ördögszekér, orvosi pemetefű, földi bodza, sőt a selyemkóró is) láthatók.
Hazánk minden részéből ismert, főleg száraz, meleg helyeken fordul elő. Az utóbbi években egyre gyakoribb, még budapesti parkokban, kertekben is felbukkant. Különösen gyakran látható korhadt fatuskók, kivágott fák földben maradt gyökereinek közelében, ahol a gazdaszervezetei fejlődnek. A hímek néhány hetes „rajzásuk” alatt tömegesen is előfordulhatnak ezeken a helyeken – ilyenkor a felbukkanó nőstény(ek)re várnak. Emiatt előfordul, hogy társas darázsnak (általában lódarázsnak) vélik, és elpusztítják ezt a védett (eszmei értéke 50 ezer Ft), félelmetes megjelenésű, ám békés óriást. Tartani nem kell tőle, a nőstényeknek ugyan van fullánkja, de hacsak valaki kézzel el nem kapja, vagy rá nem lép, nem fog szúrni vele. A hímek repülési ideje néhány hét alatt lecseng, a nőstények pedig párosodás után magányosan kutatnak a gazdaszervezetek után, majd dolguk végeztével az ősz beköszöntére elpusztulnak.
A vizsgált Natura 2000-es területek mindegyikén találkozhatunk vele, de konkrét megfigyelései Szentmártonkátáról (a volt katonai lőtérről), a domonyi Bárányjárásról, a Fóti Somlyóról és a Debegió-hegyről vannak.
Mediterrán tőrösdarázs (Scolia fusciformis)
Az óriás tőrösdarázsnál jóval kisebb, de „darázsviszonylatban” azért nagyobbacskának mondható, 14–20 mm-es faj. Elülső szárnypárja hosszanti irányban felül sárgás, alul füstös. Ebben hasonlít a négyfoltos tőrösdarázsra (Scolia sexmaculata), de az kisebb (9–15 mm), feje teljesen fekete, potrohának foltjai pedig halványsárgák, szinte fehéresek. A mediterrán tőrösdarázs fején mindig vannak kisebb-nagyobb sárga foltok, a potroh foltjai pedig élénksárgák. Életmódja hasonló az óriás tőrösdarázséhoz, de kisebb termete miatt a gazdaszervezetek is kisebb testű lemezescsápú bogárfajok lárvái.
A tőrösdarazsak családjának (Scoliidae) Magyarországon előforduló hat faja közül a mediterrán tőrösdarázs a legritkább. Kifejezetten melegkedvelő faj, a közelmúltig mindössze szórványos előfordulási adatai voltak, jellemzően az Alföld száraz, meleg területeiről. Az elmúlt 1–2 évben azonban megszaporodtak az észlelései, így könnyen elképzelhető, hogy az óriás tőrösdarázshoz hasonlóan a hazai populációja jelenleg növekvőben, terjeszkedőben van. A vizsgált Natura 2000-es területek közül a Debegió-hegyen került elő egy példánya, nagyszámú sötétszárnyú tőrösdarázs (Scolia hirta) társaságában.
Délvidéki poszméh (Bombus argillaceus)
Nagyobb termetű, 20–30 mm-es, összetéveszthetetlen színezetű poszméhfaj. Teste fekete, a tora elején és hátulján egy-egy élénksárga szalag húzódik; a potroh végén a hímeknél és a dolgozóknál lehet némi fehéres szőrözet, a királynők potroha teljesen fekete. Szárnyai lilásan irizálók vagy füstösek.
Más hazai poszméhfajokhoz hasonlóan társas életmódú: kolóniái egyévesek, tavasszal jönnek létre, és nyár végére el is pusztulnak. Csak a nyár közepén-végén kifejlődött fiatal ivaros nőstények telelnek át; ezek, mint leendő királynők, a téli nyugalmi időszak után, április környékén kezdenek az új kolónia alapításába. Fészkét általában föld alá, elhagyott rágcsálójáratokat kibővítve építi; viaszból készülő sejtjei – más poszméhekhez hasonlóan és a házi méhtől eltérően – szabálytalanul rendezettek, hordó alakúak. A családközösség létszáma viszonylag alacsony (100–150 egyed). Nektárt és virágport számos különböző növényfajról gyűjt, hosszú nyelvével a mélyebb pártájú virágok nektáriumát is eléri.
Mediterrán és erdőssztyepp jellegű élőhelyekhez kötődik. Magyarországon kifejezetten ritka fajnak számított, főleg az ország déli részéről voltak szórványos előfordulási adatai. Az utóbbi évtizedben azonban úgy tűnik, terjedőben van, az állománynagysága pedig növekvőben. Ma már városi környezetben, parkokban, kertekben is rendszeresen felbukkan. Hazánkban védett faj, eszmei értéke 50 ezer Ft. A vizsgált Natura 2000-es területek közül a Tápiósági Földváron és a Fóti Somlyón (ezen belül a Somlyóalja volt katonai gyakorlóterületén, homoki gyepben) került elő.
Vas Zoltán és Merkl Ottó
