Május 10-én, a Madarak és Fák Napján került sor a kitüntetések átadására.
Pilisszentiván Önkormányzata 2021-ben alapította a díjat, mellyel a település természeti értékeinek védelmében kimagasló tevékenységet végzőket kívánja elismerni.
A pilisi len (Linum dolomiticum) a község kiemelkedő természeti értéke, a világon egyedül itt, a Budai-hegységben, a Szénások Európa Diplomás területen él. Megóvása és élőhelyének védelme mindannyiunk közös érdeke.
Idén kollégánk, Vízkert András természetvédelmi őr részesült a kitüntetésben, melyhez szívből gratulálunk!
2024-ben ismét egyik kollégánk vehette át a Pilisi Len díjat.
András már egészen kis kora óta járta a természetet, ismerte az erdőt. A madarak világát mindig ámulattal és kiemelkedő figyelemmel csodálta. Hogy még közelebb kerüljön a madarászok világához, 1975-ben gyűrűző vizsgát szerzett. Igazgatóságunkhoz 2005-ben került, mint hivatásos vadász, erdész, illetve természetvédelmi őr. Lassan 20 éve annak, hogy belecsöppent a Szénás-hegycsoport Európa Diplomás Terület életébe. A fokozottan védett területet érintő erdészeti és természetvédelmi kérdésekben mindig lehetett rá számítani. Magabiztos, gyakorlatias és türelmes hozzáállásával igyekezett mindig megtalálni a hangot az érintettekkel. Ismeretterjesztő tevékenysége, illetve a pilisi len és élőhelyének védelme érdekében tett erőfeszítései nem maradtak nyom nélkül. Amikor Karlné Menráth Rékával–az első Pilisi Len díjazottal–elkezdtek közösen dolgozni a Szénásokon, ráérzett annak az ízére, hogy milyen fontos az utánpótlás nevelése, a gyermekek szemléletformálása. Mindezt pedig páratlan pedagógiai érzékkel teszi. Számos generáció tanulhatott tőle a természet tiszteletéről, szeretetéről, az ésszerű erdő- és vadgazdálkodásról, a madarak védelméről.
Egy madarász számára nincs is jobb alkalom egy ilyen becses díj átadására, mint a Nemzetközi Madarak és Fák Napja.
Az eddigi díjazottak: Vízkert András, Karlné Menráth Réka, Mravinacné Pogonyi Zsuzsanna
Vízkert András mellett idén még egy kitüntetettel büszkélkedhet a település: Szántó András, helyi lakost is díjazták Pilisszentiván természeti értékeinek megóvásárért tett fáradozásaiért.
VÍzkert András és Szántó András az idei Pilisi Len díj kitüntetettjei.
Gratulálunk elismerésükhöz, sikerükhöz!