Egy paradicsomi menedék a Felső-Tápióban.
Tombol az aszály, az elmúlt fél évben az átlagos csapadékmennyiség alig fele hullott, a Tápió-vidék vizes élőhelyeinek többsége is szárazon árválkodik. Ha azonban kilátogatunk a Felső-Tápiót kísérő vadregényes rétekre, kisebb-nagyobb vízállások csillogására kapjuk fel a fejünket. Csak ámulunk és bámulunk, hogy míg máshol szárazságtól sárga, fakó a táj, itt minden üde zöld és kék színben pompázik. Hogyan lehetséges ez? Mi lehet az oka ennek a kisebb csodának?Csak le kell sétálnunk a patak partjára és gyorsan rájövünk a titok nyitjára. Az ország más részeihez hasonlóan itt is tanyát vertek az eurázsiai hódok, melyek gyorsan építettek is 3-4 keresztgátat a vízfolyás mesterséges medrében. Ennek köszönhetően a korábban jócskán a terepszint alatt futó patak vízszintje megemelkedett, ami jótékony hatással volt a környező rétek talajvízháztartására is. Olyannyira, hogy a mélyen fekvő éraljak, zsombékosok, sőt a már több évtizede kiszáradt égerligetek is újra víz alá kerültek.
A mostani kedvező összképhez azonban kellett egy majd tíz évvel ezelőtti emberi beavatkozás is, amelynek keretében a terület magántulajdonosa leirtotta a gyorsan terjedő, tájidegen fafajokból álló „dzsungelt”. Ennek, illetve az azóta zajló rendszeres szarvasmarha legeltetésnek köszönhetően közel 40 hektáron állt helyre az eredeti mocsár- és lápréti növényzet. Így újra erőre kapott számos olyan ritka és védett faj állománya, mit a mocsári kosbor, vagy a vérfű hangyaboglárka. Ami pedig ilyenkor, kora tavasszal feltűnő, az a sekély vízben gázoló nagy kócsagok látványa, melyek a felmelegedő vizekben lassan megszólaló vöröshasú unkákra vadásznak. Egy biztos, a vízhez kötődő élővilág itt megtalálja a számítását, de a legelő állatok is sokáig találnak majd maguknak friss füvet…..
Vidra Tamás
tájegységvezető
