Megszámoltuk a héricseket Farmoson!

Héricsszámláló túra 2019 (Fotó: Vidra Tamás)

Április második szombatján húszfős, vidám csapat gyűlt össze a Farmosi Madárvártán. Innen indult igazgatóságunk által meghirdetett héricsszámláló túra, melynek során a résztvevők a farmosi Nagy-nádast megkerülve ismerkedhettek meg a terület élővilágával.

Sajnos az alacsony vízállás és a február végén pusztító tűz hatására az ilyenkor szokásosnál kevesebb fajjal találkoztunk, de azért néhány ritkaság így is elénk került.  Láttunk néhány, a leégett tarló felett áthúzó vörösgémet, nagy kócsagot, nyári ludat. Meghallgattuk a kevés megmaradt nádfoltban éneklő foltos és cserregő nádiposzátákat, a pirregő nádi tücsökmadarakat, sőt egy helyen még fülemülesitkét is hallottunk.

Túránk fő célja azonban az útvonal mellett virágzó tavaszi héricsek számba vétele volt. Ehhez nyújtottak segítséget a túrán résztvevő 6-8 éves gyerekek, akik egy GPS készülékkel járták sorra e gyönyörű tavaszi növény kisebb-nagyobb állományait. Kitartó munkájuk végül egy látványos térkép (lásd. a képgalériában) formájában öltött testet, amelyen sárga pöttyönként láthatók a felmért héricsek, melyek száma meghaladta az 1400 példányt. Ennek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy Farmos határában még nem számít ritkaságnak ez a védett növényfaj…

Vidra Tamás
tájegységvezető
Kelet-Pest Megyei Természetvédelmi Tájegység

Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet

A Pest vármegye K-i részén elhelyezkedő Tápió-vidék Magyarország egyik különleges, természeti látnivalókban még bővelkedő tája. Meredek löszdombok, sivatagot idéző homokbuckák, az Alföld ősi arculatát felidéző mocsarak várják az ide látogató vendéget. Ehhez a Tápió-mente gazdag néprajzi hagyományai és az itt élők hamisítatlan vidéki vendégszeretete párosul. A Tápió-vidék három nagy tájegység, a Duna-Tisza-köze, a Tiszántúl és az Északi-középhegység találkozásánál fekszik, ami egy változatos, ritkaságokban gazdag élővilág kialakulását tette lehetővé. E sokszínűség védelmében jött létre 1998. júniusában a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. A tájvédelmi körzet mozaikos elrendezésű, három nagyobb és kilenc kisebb részegysége elszórtan helyezkedik el. Területe 4515 ha, amelyből 182 ha fokozott védettséget élvez, utóbbiak csak engedéllyel, szakvezető irányításával tekinthetők meg.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.